124. Egyesség újra tárgyalva…

Sziasztok!

A következő fejezet legelőbb hétfőn várható, de még az se száz százalék.  (Jönnek a párom szülei látogatóba...)

Viszont van egy kérdésem? Miért csak három komit kaptam? Mert lett több, mint 30 pipa és mind arra, hogy tetszik.  

Valamit rosszul csinálok? Oké a ballagók, évvégi jegyekért tanulók nem jelentkezését megértem, jobb is ha ők inkább tanulnak. De a többiek? Őszintén érdekelne, és ne aggódjatok bírom a kritikát. Az egészségem javulását se veti vissza, csak tudni akarom mi van.

Dicta

(Rob szemszöge)

Kristen felvetésére valóságos pánik kerít hatalmába. Nem gondolhatja komolyan?! Nézem, szomorúságot és beletörődést látok az arcán. Belefáradt, persze meg tudom érteni, és ez mind miattam van. Sokkal könnyebb lenne az élete, ha nincs körülöttünk ez a médiacirkusz. Miért is kellett elvállalnom ennek az átkozott vámpírnak a megformálását. Bár -kapcsolok azonnal- ha nem teszem talán soha nem találkozunk.

- Kris, kérlek. Nem mond ezt, szeretlek. Ki fogjuk bírni, azelőtt is volt valahogy. Kihúzzuk ezt a kis időt…

- Kis időt? – néz rám nagyra tágult szemekkel – Rob még több mint két év. És ha lebukunk? Tudod mi van a szerződésbe…

- Tudom, de nem érdekel. Ha kell megszegjük, a pénz nem ér ennyit – felelem neki és komolyan így gondolom. Aztán hirtelen eszembe jut valami. – Vagy más miatt akarsz szakítani velem?

Lehet, hogy nem is ez az oka, fut át rajtam a félelem, de az ahogy hozzám bújik megnyugtat.

- Olyan hülyeségeket tudsz kérdezni, nem akarok szakítani veled. Tudod, hogy szeretlek – súgja, én meg magamhoz szorítom. Nem tudom mi lenne velem, ha elveszíteném. Hosszú ideig fekszünk így, és csak amikor már tényleg elkerülhetetlen, megyünk ki a többiekhez. Hozzánk hasonlóan többen is másnapossággal küzdenek, nem is igen veszünk magunkhoz szilárd táplálékot. Jó darabig ücsörgünk az asztal körül, aztán pár perces rendrakás után a nappaliba helyezzük át a telephelyünket. Az idő se túl jó, és az esetleges kéretlen látogatóktól is tartunk így két kivétellel az egész banda úgy dönt, hogy itthon maradunk. Amikor Walter hívása után Anna kijön a nappaliba már látom rajta, hogy a jóslatom bejött. Meglepetten és örömmel hallgatom, hogy mindenki a távozás mellett van, és a mai nap folyamán először kicsit jobb kedvem lesz. Nincs kétségem Budapest tetszeni fog a többieknek is, mi meg legalább elbújhatunk Anna lakásában.

- És mivel megyünk? – kérdez rá Luca Annától, aki újra bebizonyítja, hogy egy szervezőzseni.

- Kocsikkal. – Feleli. – Elintéztem, hogy Ferihegyen kelljen leadnunk őket, úgyhogy másodikán reggel indulunk. Lehetőség szerint minél korábban, mert jó lenne feltűnés nélkül távozni. Először Keszthelyen kirakjuk a lányokat, aztán irány Budapest. A szállás megoldva, a repülőt oda irányítom, végülis mindenképpen az lett volna a második megálló.

Nem csodálkozom, amikor a három lány tiltakozik, legalábbis látva az arckifejezésüket erre következtetek. Ginától várható volt, hogy ő is jönni akar, a másik kettő meg szerintem a pokolba is követné.

A nap további része elég csendesen telik, a lányok főzőcskézni kezdenek, mi beszélgetünk, úgy látom Kris is felvidult kicsit. Egyszercsak eltűnik, amikor felállva körülnézek azt látom, hogy komoly beszélgetést folytat Annával. Miután befejezi kimegy rágyújtani én meg követem a teraszra. Magamhoz húzom, de nem meséli el mi volt a téma, én meg nem kérdezősködöm.

Pár perc múlva aztán megtudom…

(Anna szemszöge)

Miután sikerül kiküszöbölnöm a várható akadályokat a lányokkal megegyezünk, hogy unaloműzés gyanánt főzni fogunk. Végülis rengeteg alapanyagot rendeltem, és időnk mint a tenger. Közben jókat nevetünk van köztünk pár kezdő így gyakran hangzanak el vicces kérdések, illetve történetek pár elkövetett baklövésről. Néha lopva a srácok felé lesek, a tekintetem gyakran összeakad Kellan-ével, mind jókedvűnek tűnnek csupán egy kivétel akad. A természetemmel járó kíváncsiság arra késztet, hogy megtudjam mi a gond. És ennek kiderítésére Kris megfelelő alanynak látszik, bár amennyire látom ő sincs éppen a toppon. Amikor kimegy cigizni figyelem, amikor jön vissza időben elkapom, megragadom a kezét és magammal húzom a szobánkba.

- Kris, mi a gond? Nem érzed jól magad?

- Nem túlságosan, megártottak a koktéljaid az este… - talán, ha legalább egy picit elhúzza a száját be is veszem a mesét, de így, hogy olyan képet vág mint akinek meghalt valakije tudom, hogy csak el akarja terelni a figyelmemet. Hosszú percekre van szükségem ahhoz, hogy kiszedjem belőle a valódi okot. Még miután magamra hagy is a mondatain töröm a fejem. Tudom mit kéne tenni, csak éppen most kicsit nehezemre esik belegyezni. Felkuporodok az ablak előtti fotelbe és miközben bámulom a hóesést próbálok más megoldást találni, de valahogy mindig oda lyukadok ki, hogy az első variáció a legtökéletesebb. Ami kivitelezhető, ezt már bizonyítottuk, de bizonyos lemondásokkal jár. És én nem tudom, kérhetek-e Kellan-től ekkora áldozatot.

Mintha csak tudná, hogy ő jár a fejemben egyszercsak megjelenik mellettem.

- Min töröd a fejed, Cica? – kérdezi, miután felállít leül a helyemre és az ölébe húz. Elmesélem neki a beszélgetésem Kristen-nel, és legnagyobb meglepetésemre azonnal azt javasolja, amire az én fejemben járt. Olyan nagylelkű, de biztos, hogy helyesen döntünk?

Aztán a következő mondatától szinte sokkot kapok…

 

(Kellan szemszöge)

Anna már jó ideje egyedül van a szobánkban, láttam amikor Kris-szel bementek, gondoltam biztosan beszélgetnek, de ő hamarosan távozott a kedvesem viszont már negyed órája nem bukkan elő. Kíváncsi vagyok mit művelhet ezért az ajtóhoz sétálok. Először nem értek semmit, mert a fürdő ajtaja is nyitva és sehol se látom. Aztán az ablak mellé állított fotelban felfedezem, szinte mozdulatlanul ül összekuporodva. A lábait felhúzta és átfogja a kezeivel, az állát a térdeire támasztja és bámul kifelé. De mintha messze járna gondolatban, nem tudom mi aggasztja, de ki akarom deríteni. Szó nélkül engedi át a helyét és ül vissza az ölembe, a mellkasomhoz bújik és nagyot sóhajt. Határozottan aggódik valami miatt. Mikor rákérdezek elmeséli a beszélgetésüket. Meglepetten hallom, hogy Kristen-ben felmerült, hogy külön kéne folytatniuk Rob-bal. Nem is értem, hogy juthatott eszébe ekkora marhaság. Aki rájuk néz láthatja, hogy mennyire ragaszkodnak egymáshoz. És azt is furcsállom, hogy Anna miért nem látja egyszerre a megoldást.

- De hát ez pofonegyszerű – mondom neki, miközben a hátát simogatom, mert nem tudom megállni, hogy ne érjek hozzá valamilyen formában. – Marad minden a régiben.

- Ezt meg hogy érted - emeli fel a fejét és néz a szemembe.

- Játsszátok tovább ezt a színjátékot, és a probléma megoldva. Úgyis sokat leszünk együtt.

- Igaz, de nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet – ellenkezik továbbra is. – Nem mehetünk sehova kettesben, és én nem vagyok egy otthonülő típus, és szerintem te se. Oké, a nyilvános szereplés, meg a fotózások már mennek, a szállást is jól megoldottuk eddig is, de nem mehetünk mindenhova négyesbe.

Aztán hirtelen elhúzódik tőlem és kérdőn néz rám.

- Vagy te nem szeretnéd ha mi ketten… - Már megint kezdi. Kételkedik bennem.

- Cica, ezt  ne csináld. Persze, hogy szeretnék veled lenni és megmutatni mindenkinek a gyönyörű barátnőmet – szégyenlősen mosolyog, végre kicsit felenged. - De majd előveszed azt az édes barna parókádat abban úgyis olyan szexis vagy és mindjárt nem ismer fel senki.

Várom a reakcióját, ez az ötlet már régebben eszembe jutott.

- Szóval így nem is vagyok szexis… - néz rám incselkedve, majd a szemei hatalmasra tágulnak és kiugrik az ölemből. – Te tudod…

Nevetni kezdek, olyan döbbenten néz rám, majd csípőre vágja a kezét és szinte dühösen méreget. Most meg mi a baj?

Kell pár perc mire sikerül lenyugtatnom, de nem is tudok elképzelni kellemesebb időtöltést ennél.

Már indulnánk megkeresni Robot és Krist de Annát telefonon hívják, így magára hagyom. A kérésével ellentétben eszemben sincs nélküle belekezdeni, inkább keresek magamnak egy sört, és leülök. Lopva figyelem őket, valóban nem tűnik őszintének a mosolyuk. Látszik rajtuk, hogy aggasztja őket valami. Örülök, hogy segíthetek nekik. Jó érzés. Azt hiszem, most már értem miért ment bele Anna annak idején. Elég rájuk nézni, összetartoznak.

Egy biztos én soha nem fogok aláírni olyan szerződést ami ennyire beleszól a magánéletembe. Főleg, hogy enyém a nő akit szeretek.

Aki csak sokára kerül elő, kérdőn néz rám, úgyhogy felkelek és odamegyek a két delikvenshez. Csak nehezen tudom megállni, hogy ne mosolyogjak, mert elképzelem az arcukat, hogy mit fognak szólni.

A valóság jobb, mint amire számítottam.  

(Anna szemszöge)

Miután Kellan közli, hogy tud a barna parókámról leesik, hogy valakinek eljárt a szája.

- Ki volt az? – kérdezek rá azonnal, bár nincs nagy választási lehetőség. Csak pár ember tud róla, Nikki, mert ő volt az ötletgazda. Sarah és Colin, de velük nem találkozott. És Jay. – Ugye Jackson, ó a francba…

Mérgelődök és már indulnék is kifelé, hogy felelőségre vonjam a bűnöst, de megállít.

- Anna, ülj vissza. – Aha, persze, hogy eltereld a figyelmemet. – És nem, nem ő volt az. Neki én árultam el.

- Micsodaaa? – akadok ki újra. – Akkor honnan…

- Felismertelek – közli és vigyorog. Én meg már teljesen össze vagyok zavarodva. Rengeteg kérdésem van, mikor, miről és miért nem szólt. Mindenre megkapom a magyarázatot és azt is közli, hogy mennyire örült. Először nem értem mire gondol, viszont amikor kissé önelégülten azt mondja, hogy ugye én tettem meg az első lépést, mert tisztában voltam vele, hogy ki ő, fordítva viszont nem nincs kedvem elrontani a kedvét. Meg kell kérnem Nikki-t, hogy ha lehet soha ne árulja el, hogy eredetileg csak egy éjszakát akartam. Kicsit szégyenkezve jut eszembe mi mindent műveltünk azon a két éjjelen, és mintha csak kitalálná a gondolataimat ő is célozgatni kezd.

- Nem semmi kis táncot adtál elő, nem is beszélve azokról az apró kis ruhákról. Nem bánom, néha otthon is előveheted őket. Ha úgy érzed ki akar bújni belőled a kisördög.

- Csak arra vigyázz elő ne vegyem a korbácsomat – súgom neki, miközben újra az ölébe ülök. – De ha jó fiú leszel, esetleg lehet szó ismétlésről.

Ez azonnal beindítja, mert a keze már csúszik is felfelé az oldalamon. Tehát ez se titok többé. Jobb is így. Az felett mondjuk még mindig nem tudok napirendre térni, hogy Jay nem árulta el amikor beszéltünk, hogy Kellan-től már hallott a kis akciónkról.

Percekig faljuk egymást, majd úgy döntünk be kéne avatni a két szintén érintettet, had nyugodjanak meg. Mikor felállok és elindulok kifelé, megállít és huncut mosollyal közli, hogy azért még tartozik, amiért átvágtuk. Nem értem mire gondol, de gyorsan felvilágosít.

- Mexicoban. Ha jól gondolom lefordítottad a többieknek amit a pincérrel beszéltem, mert tuti nem utána tanultál meg olyan jól spanyolul.

Felidézve az ottani ebédet én is nevetni kezdek. Hát igen, jó móka volt.

- Nem, valóban nem…

- Hanem… – néz rám kíváncsian.

- A nagymamám spanyol. Az amerikai nagymamám.

És ebben a pillanatban megszólal a telefonom. A kijelzőn pontosan az  éppen emlegetett személy száma villog.

- Kellan, ez eltart egy darabig. Elmondod nekik addig? – kérdezem, mire csak bólint és magamra hagy. A készülék másik végéről nagyapa köszön rám, majd őt követi Inez nagyi, Mary, Brian, Sarah és még Colin is, igaz ő csak bekiabál a barátnőm mellől, hogy boldog új évet. Beszélünk az ünnepekről, nagyapát megkérem, hogy irányítsa Patrick-ot a Jet-tel Budapestre. Nagymama arra kíváncsi, hogy érezzük magunkat. Mary panaszkodik, hogy a kis pocaklakó már elég „teher”, nem bánná, ha kibújna végre. Igaz, alig egy hete van vissza. Brian-nel közlöm, hogy amint történik valami az ügyben azonnal értesítsen. Sarah kíváncsiskodik, hogy most mi van Kellan-nel. Na erre a mondatra felnyögök. Pont akkor kell rákérdeznie amikor ott vannak a nagyszüleim? Szinte látom magam előtt, hogy ki fogják faggatni mit mondtam, amint lerakjuk. Úgyhogy elmesélek neki mindent. Azt, hogy még soha nem voltam ilyen boldog, hogy szeretem Kellan-t, és szándékomban áll elvinni valamikor Wyoming-ba is.

A barátnőm ahogy az tőle várható örül a boldogságomnak, és közli, hogy nyugodjak csak meg, megpuhítja a nagyszüleimet, nem lesz gond. Na ettől nem is félek. Két adu is van a kezemben.

Jó fél óra is eltelik mire elbúcsúzunk azzal, hogy akkor jövő héten találkozunk. A nappaliba lépve felfedezem a kedvesemet de nem azokkal akikkel lennie kéne. Mivel Rob és Kris arca még mindig elég borús, nem hiszem, hogy beszélt volna  velük. Erről hamarosan ő is biztosít.

- Szeretném, ha mind ott lennénk, és megbeszélnénk pár dolgot. – Csak bólintok és visszaindulok a szobánkba ő meg szól nekik, hogy kövessék.

(Rob szemszöge)

Kellan mondatára, hogy beszélni akarnak velünk már vártam, és szerintem Kris is. Kézen fogva követjük a szobájukba ahol Anna már az ágyon ül, a haverom azonnal mögé telepedik és magához húzza. Jó rájuk nézni, ahogy egymásra mosolyognak. Úgy irigylem őket. Azt, hogy szabadok. Mert a média érdeklődése előbb-utóbb elcsitul, főleg, ha látják majd milyen boldogok. Mert az nem hír.

Leülök az egyik fotelbe, Kris a karfára telepedik és várjuk, hogy bejelentsék, hogy akkor az egyességünknek vége.

De egyik se szólal meg, Anna meglöki Kellan-t, ő a fejével int felénk, mintha valami néma párbeszédet folytatnának. Na ezt a huzavonát az én idegrendszerem ma nem bírja.

- Oké srácok, mind tudjuk, hogy azért vagyunk itt, mert vége a kis színjátékunknak. Már beszéltem Steph-pel, ha visszamegyünk kiadok valami sajtónyilatkozatot, hogy elválltak útjaink, de továbbra is barátok maradunk, bla-bla-bla.

- Én a helyetekben várnék azért egy kis időt – szólal meg mellettem a szerelmem – mielőtt nyilvánosan is együtt mutatkoztok, mert különben a média leszedi a keresztvizet is Annáról.

- Nem. – feleli a makacs ír nőszemély, mire én is győzködni kezdem.

- Anna, ha eddig kibírtátok, akkor csak menni fog még egy kicsit.

- Anna arra célzott, hogy nincs szándékunkban nyilvánosan együtt mutatkozni – szól közbe Kellan. Engem meg elfut a pulykaméreg. Nem igaz, hogy titkos szeretőnek akarja csak, akit rejteget. Ő ennél többet érdemel. Hangot is adok a véleményemnek, de éppen az érintett vág közbe.

- Rob, félreértetted.

- Mit? – kérdezek vissza. Megint megböki a párját aki csak mosolyog, és megrázza a fejét. Csak éppen azzal nem számol, hogy az ír boszorkány mindig eléri amit akar. Most is felugrik és durcásan néz rá, ő meg megadja magát a sorsnak.

- Oké, szóval az a helyzet, hogy úgy gondoljuk, hogy jobb lenne, ha folytatnátok az együtt járást.

Döbbenten bámulok rájuk és Kris arcán is ezt látom. A magyarázat hallatán, és főleg, hogy Anna nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy ez a haverom ötlete a szavam is eláll. Tényleg létezik ilyen? Hogy két ennyire önzetlen embert mondhassunk a barátainknak?

Mint kiderül, ők már mindent átrágtak, de újra végigmegyünk a várható akadályokon. Még el se merem hinni, hogy ez igaz lehet, és a sötét felhők elvonulnak a fejünk fölül amikor a kedvesem egyik mondatára megfagy a levegő a szobában. Ajjaj.

(Anna szemszöge)

Szívem szerint azonnal kikiabálnám, hogy nyugi srácok, nincs semmi gond, mert sugárzik róluk a beletörődés és a kétségbeesés. De úgy gondolom ez most Kellan feladata. Mert mondhat amit akar, ő hozza a legnagyobb áldozatot négyünk közül. Én csak „élvezem” majd, hogy egy ilyen világhírű pasi a párom, mint Rob. Ő megmenekül a szerződésszegéstől, mert gyanítom, ha arra kerülne sor inkább elküldené a fenébe a Summit-ot, minthogy lemondjon Kris-ről. Kris is csak nyer az ügyön, mert most már tudhatja -legalábbis remélem, hogy így van- kettőnk között az angollal soha nem lesz semmi. Őt viszont békén hagyják a Robsten témával, nem jön elő újra a média a magánéletükben való vájkálással. De Kellan… ő néha biztosan szenvedni fog. Mert vannak dolgok amik elkerülhetetlenek, vacsorák, partik, bemutatók, amikor muszáj lesz Rob oldalán megjelennem és ő ezt premier plánban fogja végig nézni. A mindennapokban oké, az álcázás megoldható. Csak érjünk vissza, beszerzek egy csomó parókát és kontaktlencsét, de a hivatalos programok esetén választanom kell majd kettőjük között. És az biztosan súrlódáshoz vezet majd. De egyelőre nem akarom elrontani a kedvüket, majd ha oda jutunk, újra tárgyaljuk az ügyet. Mert nekem most már Kellan a fontos.

Szívemig hatol a mondata, amikor megindokolja nekik miért is jutott erre a következtetésre, hogy ez a legjobb megoldás. Valóban ennyire szeretne? Megérdemlem én Őt egyáltalán?

Pár perc múlva jókedvűen indulnánk ki a többiekhez, de Kris mondata okoz némi fennakadást. Igaz mikor látja, hogy a kedvesem szemei fennakadnak ő saját maga ad magyarázatot, amitől a kedélyek lenyugodnak. Gondolom én, de Kellan visszahúz a szobába és kérdőn néz rám amint távoztak.

- Mikor is volt ez a dolog? – kérdez rá szigorú arccal. Újra elmondok mindent, és csak lassan jövök rá, hogy ő inkább ugrat, mint számon kér. Biztosít róla, hogy megértette véletlen volt és nincs jelentősége, és egy olyan dolgot árul el, ami engem is jókedvre derít.

Értékelem, hogy őszinte és nem hibáztatom. Nem is tehetem, mert mondhat amit akar, én tehetek a dologról. Belülről gyötör kicsit a féltékenység, de le fogom küzdeni. Kellan őszinte, nem hibátlan, de szántszándékkal hiszem, hogy nem okozna fájdalmat. Ha mégis… akkor azt megbánja. Nagyon.  

(Kellan szemszöge)

Én arra várok, hogy Anna kezdjen bele, ő meg arra, hogy én. Ez a húzódozás viszont ahhoz vezet, hogy Rob nem bírja tovább cérnával és közli, hogy már intézkedett. Elég mókás arcot vágnak amikor elárulom nekik, hogy mi úgy döntöttünk nem mutatkozunk együtt.

- De miért? – kérdez rá Rob, majd az arca egy pillanat alatt borul el és rám támad. - Elment az eszed?

Nem értem mi a baja, azt meg főleg nem, hogy gondolhatja, hogy szégyellem a kedvesemet. Ő viszont, mint egy anyatigris véd meg azonnal, örülök, hogy így tesz, de amikor bevágja a durcát megijedek. A villámgyors hangulatváltozásaival az őrületbe kerget. Csak egy perc múlva esik le, hogy elérte amit akart, én beszélek. Az arcukra kiülő csodálkozás és hitetlenkedés elég mókás, Kris szólal meg először, szó szerinte elismételve Rob kérdését.

- De miért?

- Éppen azért amit mondtál. Ha a sajtó megtudja, hogy nem vagytok együtt – mutatok Rob-ra és Annára – kezdődnek a találgatások. Bármennyi idő telik is el az első közös megjelenésünkig elő fogják szedni a régi képeket, elméleteket gyártanak, hogy biztos már eddig is volt köztünk valami. Nem akarom, hogy Annát támadások érjék, vagy akárcsak valaki is ferde szemmel nézzen rá amiért velem van és nem veled. Mert valljuk be őszintén, a rajongók imádnak benneteket, sőt a média is. Így együtt. De te vagy a sztár. Te maradnál egyedül míg ő új életet kezdett, velem, a haveroddal. Ebből a helyzetből mindig ő jönne ki rosszul.

Magamhoz húzom, ő meg azonnal hozzám simul. A szemei smaragdként ragyognak, szívem szerint azonnal eldönteném az ágyon, de még nem lehet.

- De azért van itt pár dolog. – Vágok bele a dolgok közepébe, és Rob-hoz fordulok. – Csak semmi fölösleges csókolózás, csak ha nagyon muszáj, és a nyelved maradjon a szádban.

Látom, hogy ők is vigyorognak, úgyhogy folytatom.

- Nem ajánlom, hogy belerángasd valami hülyeségbe, és még egy olyan ruha alá csúszó kezet, mint az Eclipse utáni partyn nem akarok meglátni. – A kedvesem füléhez hajolok, és a következő mondatot csak súgva neki egyedül mondom el. – És csak akkor hanyagolhatod a fehérnemű viselését, ha velem vagy. Vele semmiképp.

Felkuncog, majd szájon puszil, de a huncut mosolya nem sok jót ígér.

- Ja, és nincs több kettesben való elvonulás. Ha hivatalos programról van szó, oké, de max. 1-2 nap. Nem, mint a nyáron… - nézek rájuk, mert az azért böki a csőrömet, mit csinálhattak kettesben.

- Oké. – feleli Rob nevetve, és felállva a kezét nyújtja. – Megígérem, és köszönöm illetve köszönjük. Mindkettőtöknek.

Annát is megöleli, ugyanúgy ahogy Kris engem. Örülök, hogy így döntöttünk. Tudom, hogy nehéz lesz, de menni fog. De a megpróbáltatások már alig fél perc múlva elkezdődnek. Éppen indulnánk kifelé amikor Kristen megáll az ajtóban és mosolyogva visszanéz rájuk.

- Egy dolgot én is kérnék. Nincs több egy ágyban alvás.  – néz rájuk. - Az se érdekel, ha Rob-nak egy hétig fáj a háta a kanapé miatt, de nem akarok mégegy véletlen összesimulást.

Hogy mi van?

A lényeget azonnal felfogom ők ketten egy ágyban - összesimulva. Na erről még határozottan nem hallottam. Az érzéseim amik a döbbenet és a düh között hullámzanak valószínűleg az arcomra vannak írva, mert a bomba robbantója mellém lépve gyorsan magyarázkodni kezd.

- Nyugi már, nem történt semmi, csak kirándultak, nem tudták kinyitni a kanapét a szállodában ezért egy ágyban éjszakáztak. Reggel meg kicsit félkómásan egymás karjaiban ébredtek. Ennyi. Elmesélték mind a ketten, pedig el is hallgathatták volna.

- Aha. – Meg kell emésztenem a dolgot, ami nehezen megy.

- Jah, és csak hogy tudd, Anna azt hitte te fekszel mellette, legalábbis Rob azt mondta a te nevedet suttogta.

- Igen, de nem az volt az első eset, már Tenerifén is a hintaágyban. Valahogy álmában mindig te jársz az eszében.

Elsiklok az felett, hogy akkor ott is együtt alhattak, Rob őszintének tűnik. Kris biztosnak abban, hogy minden úgy történt ahogy elmesélték. Anna bűntudatosan néz rám, de ismerem már annyira, hogy ebből ne vonjak le téves következtetést. Valószínűleg az zavarja, hogy nem ő mesélte el.

- Oké – felelem és elhúzom a számat mire mindenki megkönnyebbülten fellélegzik. Újra elindulunk kifelé, de bennem még motoszkál egy kérdés, nem is engedem, hogy kilépjen az ajtón. Elé állva teszem fel a kérdésemet.

- Cica, mikor is volt ez az összebújás? – majdnem felnevetek attól az ártatlan arckifejezéstől ami feltűnik az arcán.

- Augusztusban. De tényleg nem történt semmi, nem akartam, hogy fájjon a háta reggel ezért engedtem az ágyamba. És nem történt semmi, amikor felébredtünk mindjárt megbeszéltük a dolgot. Én nem gerjedek Rob-ra…

Ez határozottan tetszik. Nem gerjed Rob-ra. De álmában én járok az eszében. És már augusztusban is. Mennyi időt elvesztegettünk feleslegesen, pedig tölthettük volna együtt is. Mennyi fejfájástól és másnapos reggeltől kímélhettem volna meg magam. De már mindegy. Most már minden a helyére került. Bízom benne. Jobban, mint magamban. És hát én se voltam egy szent a nyáron. Apropó nyár…

- Anna – nézek rá kicsit félve. Nem tudom, hogy fog reagálni, de el kell mondanom. – Amíg fasírtban voltunk én elég sok nővel kerültem kapcsolatba.

- Kellan, nem számít. Ahogy mondtad külön voltunk – vág közbe, de az arcán azért átsuhan egy pillanatra a fájdalom.

- Nem, nem érted. Én nem feküdtem le velük. – Hitetlenkedve néz rám. – Illetve kettővel lehet, de nem emlékszem rá. Mindig te jártál az eszemben, rengeteget ittam, és volt, hogy idegen nővel ébredtem, de csak kétszer volt, hogy… - A fenébe, ez de kínos. De persze kíváncsi.

- Hogy? – néz rám kérdőn.

- Hát hogy nem volt rajtam ruha. Reggel. De eljöttem és fogalmam nincs történt-e valami.

- Jó.

- Jó? – Nem értem én ezt a nőt. Ilyen egyszerűen napirendre tér a dolog felett?    

- Elmondtad. Nem emlékszel arra mi történt, rendben. Nem voltunk egy pár, tehát semmi jogom számon kérni rajtad azokat a napokat. Főleg, hogy nagyrészt én tehetek róla – közbeszólnék, de nem hagyja. – De igen. Én tehetek róla, mert már Johannesburgban vagy inkább már a születésnapomkor téged kellett volna válasszalak. De ezen már nem tudunk változtatni. Elmúlt, nem érdekel mi volt eddig, az érdekel mi lesz ezután. Nagyra értékelem, hogy felajánlottad, hogy segítsünk Kris-nek és Rob-nak, de ha meggondolod magad, bármikor, kérlek szólj. Én téged foglak választani, és ők is megértik majd, és ne aggódj, meg tudom magam védeni a csúnya újságíróktól. A családom és a barátaink úgy is mellettünk állnak, és csak ez számít.

Hihetetlenül szerencsés ember vagyok. És annyira szerelmes, mint ahogy soha nem is képzeltem. Magamhoz húzom és megcsókolom amit azonnal viszonoz, percekig állunk és ha nem kopognak be valószínűleg eszünkbe se jut kimenni a szobából.

De megteszik. Úgyhogy, fájó szívvel de elválok tőle és lenyomom a kilincset. De nem tudom kinyitni az ajtót, mert megakadályozza.

- Kellan, azért egy dolgot jobb, ha tudsz. Ha valamikor is rajtakaplak egy nővel… azt nem úszod meg élve…

123. Programváltozás…

Sziasztok!
Tegnap elmaradt a friss, mert ugye ünnepek... a locsolást megúsztam, a családtagjaim már tisztába vannak azzal, hogy ne is próbálkozzanak mert iszonyat hisztis leszek. Az egészségügyi állapotom stagnál, csak kis mértékben javult, de igyekszem úgy hozzáállni, hogy legalább nem romlott.
Ami a kapott komikat illeti nagyon köszönöm. Lehet, hogy mostanában kicsit túlságosan is boldogságos a helyzet, ez illik a történet folyamatába, de ne aggódjatok azért nem lesz ez mindig így. Ria a kérdésedre válaszolva igen, ha ezt befejezem jön a folytatása ugyanezekkel a szereplőkkel, mert az élet megy tovább és még sok mindent tartogat számukra. Sophie te csak tanulj, majd ha lesz időd írsz, ez most fontosabb. Andi az oldalad befoltozása megtörténhet, bár... Szanduss, ha velem valaki 2 vödörrel próbálkozott volna már nem élne. Utólag is mégegyszer kellemes ünnepeket, a hétvégén ballagóknak napos időjárást, az érettségihez meg egy kalappal. Ezzel a fejezettel kilátásba helyezem azt, amire már jópáran vártatok, remélem örültök neki.
Dicta


(Anna szemszöge)

Miután otthagyom Kellan-t a fürdőben a konyhába megyek. Hamarosan megérkeznek az ételszállítók a vacsorával és a plusz melegen tartókkal, úgyhogy most már nyugodtan befejezhetem a főzést. Ahogy az elmúlt napokba most is Sandy ér le először, és mint mindig felajánlja a segítségét. Most elhárítom, magamnak sincs sok dolgom inkább leültetem a szüleimhez. A banda lassan szivárog vissza,  jó fél óra múlva az étel a tálalón, mindenkinek van itala, úgyhogy elrohanok lezuhanyozni. Rekordgyorsasággal mosom és szárítom meg a hajam, villámsmink és állok tanácstalanul a szekrény előtt. Nem akarok kiöltözni, mivel tudom, hogy Kellan milyen stílusú ruhákat részesített eddig előnyben rajtam olyat választok ami hátul nyitott. Helyes döntés volt, amit hamarosan el is suttog a fülemben, miközben a tenyere a hátamat simogatja, és egyre szorosabban von magához. Kívánom. Megint. Elég csak hozzám érnie és a vágy villámként cikázik át a testemen, de nem ez a jó időpont. Ő is tudja, én is tudom, de azért pár percig kínozzuk egymást azzal, hogy csak csókolózunk. Aztán az órájára esik a tekintetem -azt viseli amit tőlem kapott karácsonyra- és felfedezem, hogy milyen késő van. Kézen fogva lépünk ki a nappaliba, ahol a barátaink már teljes létszámban megjelentek. Elvégzem az utolsó simításokat, lekapcsolom a neonokat, csak a falikarok és a mécsesek világítanak. A torta a zsúrkocsin, pezsgősüvegek a vödörben, poharak a tálcán. Mindent jónak ítélek, úgyhogy irány az emelet. Elég csak egyet kopognom már nyílik is az ajtó, Taylor néz szembe velem, de Gina ott kukucskál a háta mögött. Mosolyognom kell, mind a ketten olyan izgatottak.

- Mehetünk? – kérdezem, bár szerintem nem is tudnám tovább visszatartani. – Oké, be kell hunynod a szemed.

- Ne már… - tiltakozik azonnal.

- Nyugi, csak a lépcsőig. – Belemegy, én egyik, a párja a másik oldalon fogja a kezét. Hihetetlen, 18 éves. Mintha nem is olyan régen lett volna amikor azt a hangosan ordító bőgőmasinát hazahozták anyáék Firenzéből, merthogy ott született. Először igen idegesített, kellett pár nap amíg megszoktam, hogy ő van. Talán akkor vett le a lábamról amikor álltam a kiságya mellett a rácsokon bedugtam a kezemet, ő meg valószínűleg véletlenül, de megszorította az ujjamat. Attól a pillanattól kezdve, bár sokszor bosszant, sőt néha az őrületbe kerget, de szeretem. Ő mindig az én kishúgom marad.

Most esik csak le, hogy kicsit elméláztam, mert megszorítja a kezemet és kicsit oldalba bök.

- Kinyithatom végre? – Türelmetlenség, Georgina Salti a neved.

- Igen piccola, boldog születésnapot.

Figyelem az arcát, először körbeles, a látvány valószínűleg elnyerte a tetszését, aztán a nappali közepén álló emberekre néz, és egy apró sikkantás jelzi, hogy felfedezte a szüleinket. Csak remélni merem, hogy nem zuhan le a lépcsőn, mert iszonyatos sebességgel száguld és veti magát apa nyakába. Én is követem, ő pedig a csak négyünk által érthető magyar-olasz vegyes nyelven újságolja el, hogy milyen volt a napja. Hogy mindenki felhívta és gratulált, kapott egy csomó virágot, Taylor egy nagyon szép gyűrűt ajándékozott neki. Mikor apa felhördül megnyugtatja, hogy nyugi, ez nem „olyan” gyűrű. Elpanaszolja, hogy a többiek ajándéka viszont még várat magára, mert én megtiltottam, hogy odaadják. Beletelik egy kis időbe mire az elapadhatatlan szóáradatnak ideiglenesen vége szakad, akkor elsőként Luca kiragadja, megölelgeti, és felköszönti. Aztán őt követik a többiek, legnagyobb meglepetésemre kivétel nélkül mindenki, még aki csak itt ismerte meg is ad neki legalább egy doboz édességet. A tortát biztonságba helyezem, majd vacsora után megvágjuk, de a pezsgőket felbontjuk, hogy koccintani tudjunk. Páran a segítségemre sietnek, így pár pillanat alatt mindenkinek a kezében ott az ital amit az immáron nagykorú húgom egészségére fogyasztunk.

- Gina a szüleidtől nem is kapsz ajándékot? – fordul hozzá csodálkozva Sabine, de amikor megtudja, hogy az már karácsonykor át lett adva, és főleg, hogy mit is kapott nagyra kerekedik a szeme.

A vacsora zökkenőmentesen telik, már hozzászoktunk a svédasztal jelleghez. Segítek szedni, kicserélem a megürült csévéket, majd mikor már mindenki szedett én is asztalhoz ülök. A palacsinta nagy sikert arat, el kell mesélnem, hogy készül, mert odaát ugye teljesen más a tészta állaga. Csupa olyan dolgot kértem amivel nem lehet gond, de mégis mindenki ízlésének megfelel. Miután mindenki jóllakott Ash és Kris segítségével leszedjük a tányérokat, egy pillanatig el is csodálkozom, hogy mióta ilyen háziasak a lányok. Aztán jön a nap fénypontja. Legalábbis pár édesszájú szemében biztosan. Gina kedvence a Fekete-erdő meggytorta, így azt rendeltem. Már a szeletelés közben meggyőződök arról, hogy jó választás volt, mert a késre tapadó tejszínt gyors mozdulattal az ujjaimra, majd onnan lenyalogatva a számba juttatom. Persze a figyelmemet nem kerüli el Kellan éhes tekintete amit rám vet, és abban is biztos vagyok, hogy nem az édesség után vágyakozik. A másik akinek a szeme kifejezetten csillog az Rob. Extra vastag szeletet vágok neki és nyújtom felé a tányért.

- Az övé miért nagyobb, mint az enyém? – hisztizik azonnal Max.

- Azért mert jó fiú volt és most nem szőrös – felelem azonnal.

Megborotválkozott, és mivel ismerem már annyira, hogy tudom mennyire utál megszabadulni a borostájától értékelem a gesztusát.

- Én se vagyok szőrös… - hívja fel rá a figyelmemet a legfiatalabb Gádor fiú, úgyhogy kicserélem a tányérját egy másikra. Ami már megfelel az ízlésének. És a hasának.

Jól elbeszélgetünk, apának amennyire látom nagyon szimpatikusak az angol srácok, főleg Sam. Legfőképpen az, hogy már nős, amit azonnal Luca és Mau orra alá dörzsöl. Előbbi, csak mosolyog, utóbbi közli, hogy ő aztán nem hajtja igába a fejét. De amennyire látom azért Nikki-t nem nagyon engedi el a közeléből.

Anya Jay-jel és Kellan-nel beszélget, amíg a srácok fürödtek elárulta, hogy nem csalódott, mert mindkét fiú átlagon felüli. Én is így gondolom, Jay nagyon jó barát, akinek örökké hálás leszek, hogy ott volt velem Vegas-ban. Ha nincs lehet, hogy nem lett volna bennem elég bátorság és mindig félve mondanám ki még a város nevét is. Így viszont új emlékeket ajándékozott nekem, és bár kitörölni nem tudom a veszteséget, de talán egyszer majd elhalványul. Kellan pedig… mit mondhatnék, szeretem. Úgy érzem, mintha mindig rá vártam volna, és most, hogy megtaláltam, tisztáztuk a félreértéseket bízom a jövőben. Amiben ő a fő helyen szerepel.

Nekem is feltűnik, hogy anya egyre többet mocorog, dörzsölgeti hol a kezét, hol a lábát, de nem akarok én lenni az aki felhívja a figyelmét arra, hogy pihennie kéne. Szerencsére a mozdulatok apa figyelmét se kerülik el.

- Szívem azt hiszem ideje mennünk, öregek vagyunk mi már ehhez – mutat nevetve a nappali egyik részében táncoló fiatalságra.

- Igen, reggel úgyis korán akarunk indulni – hagyja helyben ő is, úgyhogy segítek neki felállni. A kérdésére, hogy mikor visszük haza a lányokat kész válaszom van. Igaz ezt még nem osztottam meg másokkal, de mivel mindenki körénk gyűlik már nem is kell. A kedvesem arcán boldog mosoly villan fel amikor megemlítem, hogy szeretném, ha velem tartana, Taylor azonban nem ilyen boldog. Van B-tervem, mert várható volt, hogy szeretnének minél több időt együtt tölteni, de azt  is keresztülhúzza valaki.

(Kellan szemszöge)

Megmelengeti a szívemet, hogy Anna azt akarja menjek vele haza a családjához. Eddig, ha az aktuális barátnőm erre kért mindig húzódoztam, de vele egészen más a helyzet. A szülei igazán kedvesek, a rokonság már ismert tagjai szimpatikusak, a nagyszülőkkel se lesz gond. És azért az is biztató, hogy meg akarja mutatni a lakását. Megértem Taylor, hogy ő is jönni akar, és nem is csodálkozom, hogy a kedvesemnek azonnal van ötlete arra, hogyan oldhatnánk meg a dolgot. Rob közbeszólásától már nem vagyok elragadtatva, attól meg főleg nem, hogy Anna már a hangjából leszűri, hogy valami gond van. Ez arra utal, hogy túlságosan is szoros kapcsolat alakult ki közöttük, és ez annyira nem tetszik. Ahogy a hír se, hogy hamarosan hívatlan látogatókra számíthatunk. Akkor már inkább menjünk Magyarországra. Döntés egyelőre nem születik, de a lehetőség a fejünk felett lebeg.

Számítottam rá, hogy ő akarja visszafuvarozni a szüleit a hotelbe hiszen egész vacsora alatt figyeltem, így az is feltűnt, hogy nem ivott alkoholt. Megint segítek az édesanyjának, utána viszont nem tudom mit tegyek. Üljek mellé, mint a párja vagy adjam át a helyet az édesapjának, mert ő a rangidős. A probléma megoldódik, én navigálok, mindig közölve merre forduljon. Amikor megérkezünk csodálkozva néz rám, és el is szólja magát, bár szerintem a szülei sejthették, hogy csak az elmúlt napokban járhattam ezen a helyen. Most már azzal is tisztában vannak, hogy nem egyedül.

Azzal búcsúzunk el, hogy pár nap múlva mindenképpen találkozunk, majd visszaülünk a kocsiba. Az épület látványától és attól, hogy szerintem mindketten egyre gondoltunk, mégpedig a tegnapelőtti éjszakára amint lehetőségem van rá megcsókolom. Olyan jó érezni az ajkait, a nyelvünk játékát, hallani azt a halk kis sóhajtást ami elhagyja a száját amikor végül elvállunk egymástól. Már előre félek attól, mi lesz, ha pár napot külön kell töltenünk.

Márpedig ez be fog következni. És én nem tudom miként akadályozhatnám meg. Nem láncolhatom magamhoz, azt nem tűrné. Minden porcikám érte remeg, de a testi vágyon kívül a lelkét is szeretem, hagynom kell, hogy élje az életét. Még mindig úgy gondolom Anna érdekében az a leghelyesebb, ha Rob-bal folytatják a színjátékot. Így mivel a következő hónapokban együtt forgatunk adott a lehetőség, hogy sokat legyünk együtt. Aztán majd kitalálunk valami hihető indokot miért szakítottak, és egy kis idő múlva jöhetek én, aki vigaszt nyújt neki. Addig meg… lenne egy ötletem, de mivel erről az egyről eddig nem beszélt, én pedig megfogadtam, hogy megvárom amíg szóba hozza, egyelőre az az eshetőség elnapolva. 

(Anna szemszöge)

- Nem fog menni. – szól közbe Walter. - Nekünk már másodikán el kell indulnunk, mert hétfő reggel Elisa-val ott kell lennünk a viziten.

Gyorsan töröm a fejemet, hogy mi legyen, de Rob mondata mindent megváltoztat.

- Anna, mi lenne, ha mind mennénk? – kérdezi én meg rögtön ugratni kezdem.

- Nem tetszik a síelés? Ennyi kis sport még nem árthatott meg.

- Hahaha, de viccesek vagyunk – néz rám sértődötten, de aztán az arca elkomorul. Történt valami. Méghozzá valami nem túl jó dolog.

- Mond – kérdezek rá azonnal, mire többen is felkapják a fejüket.

- Pár rajongó felismert bennünket.

Hát ennek nem örülök. Határozottan. Mert hogy valaki ezt felrakja a netre és jönnek a fotósok, az tuti.

- Biztos? – kérdez rá Kris, és látni az arcán a pánikot. A srácok elmesélnek mindent, én meg azon tűnődöm jobb biztosra menni. A szobánkba lépve felnyitom a laptopom, elég csak beírnom a nevét a keresőbe máris jönnek a találatok. Sőt pár fénykép is, igaz elég elmosódottak, gondolom telefonnal készültek. Visszamegyek a többiekhez és megmutatom mire akadtam.

- Kislányom – szólal meg anya. – Ez nem olyan rossz ötlet, Patrick jöhet Budapestre is.

Ezen elgondolkodom. A legtöbb ember arcán azt látom, hogy semmi kifogásuk a változás ellen, van aki direkt örül, ha utazunk. Viszont ugye ez felvet pár kérdést, de ezzel ma nem akarok foglalkozni. Megegyezünk, hogy holnap utánanézek a lehetőségeknek, és majd tudatjuk, hogy mire jutottunk.

Amíg a szüleim elbúcsúznak a többiektől én is csizmába és kabátba bújok, direkt csak belenyaltam a pezsgőbe, hogy el tudjam vinni őket a szállodába. Kellan persze kiszúrja a dolgot és ragaszkodik hozzá, hogy velem jöjjön. Most is segít anyának, kézben viszi a kocsihoz, majd tétovázva néz rám. Nem tudom mi baja, aztán leesik, hogy azon tanakodik hova üljön. Mutatom neki, hogy mellém. Ő irányít, hogy merre menjek, és legnagyobb meglepetésemre ahhoz a szállodához vezet ahol mi is megszálltunk.

- Ide hoztad őket? – bukik ki belőlem a kérdés, mert ezt már délután mondták, hogy ő látott egy hotelt és ott vettek ki szobát. A kérdésem persze nem kerüli el az utasaink figyelmét.

- Ismeritek a helyet? – kíváncsiskodnak, mire közlöm, hogy igen. Rákérdezek melyik emeleten van a szobájuk, és a választ hallva elakad a lélegzetem.  

- Hányas szoba? – fordulok hátra azonnal. Oké, tudom, hogy azóta már takarítottak, és azzal is tisztában vagyok, hogy előttünk is rengetegen megszálltak már itt de akkor is. Furcsa lenne, ha a szüleim abban az ágyban aludnának ahol én vele…

Ez a gondolat valószínűleg Kellan-be is felmerült, mert megkönnyebbülten felsóhajt amikor Davide egy másik számot nevez meg.

A bejáratig kísérjük őket, megígérem, hogy holnap mindenképpen telefonálni fogok és elbúcsúzunk. Átöleli a vállamat és együtt futunk vissza a kocsihoz. Hideg van, a hó megint szállingózik, de amint beülünk magához húz és úgy csókol, mintha soha többé nem akarna elengedni. Nem is nagyon tiltakoznék ha így lenne. A visszautat csendben tesszük meg, én az útra koncentrálok, ő meg elgondolkozik valamin. Méghozzá nagyon mert azt se veszi észre, hogy leparkolok a ház elé. Figyelem az arcát, nem tudom min töpreng, de ráncolja a homlokát ami jót nem jelenthet. Aztán egyszer csak körbenéz, ráeszmél, hogy hol vagyunk és rám mosolyog.

- Miért nem szóltál? – kérdezi.

- Ráérünk. És itt csend van – felelem, mert a kiszűrődő zajokból biztos lehetek benne, hogy ha kinyitjuk az ajtót örülhetünk ha egymás kiabálását meghalljuk.

- Visszamenjünk – néz rám reménykedve, és bár nagy a kísértés megrázom a fejemet.

- Nem. Gyere bulizzunk egyet.

Amikor belépünk ahogy sejtettem a hangulat már igen emelkedett. Szinte mindenki a táncparketten tombol valami régi disco zenére. A kanapékat félretolták, mintha kevesebb lámpa égne, mint eredetileg, érzek némi cigarettafüstöt aminek nem örülök, de ma este nem fogok morogni. A kabátomtól még meg tudok szabadulni, a csizmából is kibújok de a cipőmet megkeresni már nincs időm, mert valaki megragadja a kezem és a tömeg közepén találom magam. Rám is átragad a lelkesedés, énekelünk, táncolunk, ugrálunk. Amikor két erős kar felemel nem értem a dolgot, de egy pillanat múlva cipőt húznak a lábamra. Már mielőtt megfordulnék tudom, hogy ő áll mögöttem, mosolyog és a megpörget.

Fogalmam nincs mennyi ideig megy ez így, néha beiktatunk egy kis szünetet, lecsúszik pár ital, dobálózunk a lufikkal, olyanok vagyunk mint az óvodások, de kit érdekel. Buli van…

(Kellan szemszöge)

Hallgatom a szuszogását, olyan megnyugtató érzés, hogy itt van mellettem. Kivételesen velem szemben fekszik, pár tincs az arcába hullik. Hihetetlen estén vagyunk túl. Amikor visszaértünk rögtön elrabolták tőlem, még ahhoz is Jay segítségét kellett igénybe vennem, hogy a cipő a lábára kerüljön. Órák hosszat táncolt, táncoltunk sokszor szinte az őrületbe kergetett a mozdulataival. Akkor is, ha egy gyors számra rázta a csípőjét eszméletlenül erotikusan. Az meg ha egy-egy lassú számnál ami az idő előre haladtával -és a pia fogyásával- egyre gyakrabban szólalt meg, hozzám simult szinte kínzásnak minősült. Főleg, hogy a keze gyakran tévedt olyan helyekre ahova ennyi ember előtt nemigen volt ildomos. Bár nem hiszem, hogy feltűnt volna bárkinek a dolog, illetve pontosítok, nem hiszem, hogy bárki is olyan állapotba lett volna, hogy feltűnhessen. Amikor azt hittem láttam már Anna minden oldalát, nagyot tévedtem. Mert az a nő aki Mexicoban egy népes bárban az ölembe ült vagy aki abban a semmi kis ruhában elcsábított Atlantic Cityben csak szende szűz volt ahhoz a démonhoz képest akivé tegnap vált. Nem állítom, hogy részeg volt, sőt, bár sokszor eltűnt a szemem elől mégis szerintem nem ivott meg többet öt-hat koktélnál. Az egyik lassú szám után ami alatt sikerült felfedeznem, hogy ha a kezét a mellkasomhoz húzva táncolunk akkor a hüvelykujjammal pont a dekoltázsát tudom simogatni, magával húzott a szobánkba. És ott elszabadult a pokol. Emlékeim szerint az ingemről elröpült pár gomb, az övem nem tudom merre lehet, és most hogy kintről beszűrődik a fény a bugyiját is felfedezem. Az éjjeli lámpán. Igazi vadmacskaként viselkedett harapott, karmolt de nem bánom, mert vele a szex bármilyen formája egy élmény.

Elég volt felidéznem az éjszakát már megvan az eredménye. Érzem, hogy testem egy ponton lüktetve követeli a jussát. Végülis miért ne?

Lassan simogatom az ébrenlétbe, ami szemlátomást neki is tetszik. Igaz most kissé kevesebb hévvel, de újra eljutunk a kielégülésig. Hanyatt fekszem és a mellkasomra húzom anélkül, hogy a testünk szétválna. Örömmel tölt el, hogy hallom ahogy kapkodva veszi a levegőt, majd egyszercsak felül és zavartan néz rám. Nem értem mit mond, így rákérdezek.

- Mi a baj Cica?

- Ezt én csináltam? – kérdezi és gyengéden végigsimít a mellkasomon. Oda nézek, látszik a fogainak a helye. Olyan édes ahogy ráncolja a homlokát és próbálja felidézni a történteket.

- Nem is tudom, megfordultak páran az ágyamban az elmúlt éjszaka, nem emlékszem ki lehetett. – Persze csak ugratom, de ő nem érti a viccet, már szállna le rólam, de nem engedem. Kezeimet a combjára rakva tartom ott. – Hát persze, hogy te voltál, ki más lett volna?

- Ne haragudj… - néz rám bocsánatkérően amire semmi szükség. Az éjszakánk egyetlen pillanatát se bánom. Ez meg is osztom vele, mire gonosz kis mosoly ül ki az arcára. Tartok attól mire készül, de csak mozogni kezd hihetetlen lassúsággal. Nekem azonban nem kell sok, hamarosan robbanásra készen feszülök benne, ő meg…

(Anna szemszöge)

Kicsit zúg a fejem. Zavaró, de sokat javít a helyzeten annak a simogató kéznek az érintése ami lassan halad lefelé a nyakamon. A melleimen. A hasamon. A combjaimon. Amikor aztán eléri azt a pontot amely szinte lángol a vágytól nem bírom tovább felsóhajtok. Halk kuncogás a válasz, a következő pillanatban pedig lecsap a számra. Türelmetlenül húzza végig a nyelvét az ajkaimon, én meg immár nyitott szemmel megadom magam a sorsnak. Válaszul azonnal befurakszik a számba. Aztán máshova is, és cseppet se bánom.

Próbálom normalizálni a levegővételem ritmusát, nehezen megy. A mellkasára fekve lehunyt szemmel hallgatom a szívverését, és lassú mozdulatokkal cirógatom. Ujjaim egy sebet tapintanak, odanézek és megdöbbenek.

- A rohadt életbe… - szólalok meg, és ülő helyzetbe tornászom magam. Persze tudni akarja mi a gond, én meg nem értem őt miért nem zavarja, hogy ezt tettem vele. A viccelődését egyáltalán nem értékelem, jó kicsit rájátszok a dologra, mert rémlik, hogy mit műveltünk az éjjel, és biztos, hogy ketten voltunk, szóval a sérülése csak tőlem származhat én is tudom. Bocsánatot kérek, de a mondata és az a huncut mosoly arra késztet vágjak vissza.

- Tudod imádom amikor ilyen kis vadmacska vagy. Csak nyugodtan legközelebb is…

Szóval vadmacska, na megállj csak…

Vele ellentétben én tudatában vagyok annak, hogy ő még mindig bennem van. Megtámaszkodom a mellkasán, apró köröket rajzolok a köldöke köré, és lassan a csípőmmel is követem az alakzatot. Nem telik hosszú időbe, hogy megérezzem, hogy kész egy újabb ütközetre, és persze a szeméből tükröződő vágy is bizonyítékként szolgál. Oké baby, akkor most jön a bosszú. Közelebb hajolva csókra nyújtom a számat, közben megtámaszkodom a mellkasán és mire feleszmél már az ágy mellett állok.

- Elmegyek zuhanyozni – közlöm, az ajtóból még látom az arcára kiülő döbbenetet. Mire beállítom a megfelelő hőfokot már mögöttem áll, és magához szorít.

- Ez gonosz húzás volt – mondja és kezei már simogatva járnak a testemen. – Ezért büntetést érdemelsz.

- Jó, büntess meg – mondom, mert én is vágyom rá. Nem késlekedik, belém hatol és esztelen ritmusban mozog bennem. Megtámaszkodom a csempén, de alig bírok megállni a lábamon. A végső pillanatban érzem, hogy ő is megharap. Nem durván, de hogy megmarad a helye abban biztos vagyok.           

Jó fél óra múlva együtt lépünk ki a nappaliba, már jópáran ülnek az asztal körül, valahogy mindenki fásultnak tűnik. Meg van terítve, de az ételhez nemigen nyúlunk, a kávé viszont fogy rendesen. Elrágcsálok egy pirítóst, de a gyomrom háborogva adja a tudtomra, hogy nem kéne erőltetni az evést. Itt-ott beszélget pár ember, az azért megnyugtató hogy a bútorzat egyben van, bár a kupi elég nagy. Egy óra is eltelik mire társaságunk valamennyi tagja előkerül, és felvetődik a kérdés mi legyen ma. Odakinn sötét felhők borítják az eget, a szél hordja a havat, senkinek sincs kedve kimenni. Illetve ez nem igaz. Max elég élénk, ő menni akar. A bátyja beletörődően kezd el öltözni, de rajtuk kívül senki. Walter az mondja így legalább arról is meggyőződhetünk, hogy valóban úgy van-e ahogy várható, és megjelentek a fotósok.

Miután távoznak nehezen de erőt veszek magamon, és a többieket is ráveszem egy kis rendrakásra. A lányok intézik a mosogatást, a kamra átvizsgálását, a srácoké a kandalló bekészítése, a szemét kihordása. Már majdnem végzünk amikor megszólal a telefonom a hálóban.

- Rob-nak igaza volt – szól bele az unokatestvérem. – Ezek nem normálisak. Már a parkolóban egy csomó flangáló lányba ütköztünk, és fotósok mindenütt. Kérdezősködnek, még tőlem is érdeklődtek, hogy helyiek vagyunk-e és nem találkoztunk a Twilight sztárokkal. Az egyik pasi 50 eurót ígért a használható információért. Anna, azt hiszem jobb, ha lelépünk.

Megbolondult a világ. Szilveszterkor se tudnak a családjukkal vagy a barátaikkal maradni?!

Leülök az ágy tetejére, és végigzongorázom mi az amit el kell intéznem. Végülis csak egyetlen gond van, hogy jussanak el a többiek Magyarországra. A repülő rossz ötlet. Kétlem, hogy ilyen rövid határidővel tudnék szerezni jegyet ennyi ember részére. Nem is beszélve arról, hogy biztosan ott is lesz pár pióca és akkor jönnének utánunk. Viszont a kocsikkal is gond van. Vagy talán… csak egyféle módon tudhatom meg, úgyhogy felemelem a telefont.

Tíz perc múlva immáron elégedetten teszem le és megyek ki a többiekhez.

- Oké srácok. Tehát tudni akarom ki mit szeretne. Walter telefonált, a pálya környéke valóban kicsit túlzsúfolt, és keresnek minket. – Hangos nemtetszés minden felől. – Akkor benne vagytok, hogy Magyarországra menjünk?

Röpködnek az igenek, és azonnal jönnek a kérdések amiket igyekszem megválaszolni. Csak hárman tiltakoznak, ők is csak azért mert Ginának és a barátnőinek nem tetszik, hogy míg mi a fővárosba megyünk ők Keszthelyen maradjanak, lévén suli.

- Piccola, anya nem fog belemenni és a lányok szülei se. Azt is alig bírtátok kikönyörögni, hogy ezt a két napot igazolják, de így, hogy az országban lesztek nem sok esélyetek van.

- De igenis meg fogják engedni – ragaszkodik az igazához makacsul – csak bízd ide.

- És arra gondoltál már, hogy haza is kell jutnotok Pestről?

- Aha, legalább kipróbálhatom a kocsimat… - néha az agyamra megy az ötleteivel, aztán csak legyintek. Küzdjön csak meg a szüleinkkel. Erre rövidesen sor is kerül, mert súg valamit Taylor-nak aztán a barátnőivel hármasban felmasíroz az emeletre. Itt lent viszont Mauricio áll elém.

- Bellissima mia, mi a lányokkal nem megyünk. Inkább veletek egy időben haza indulunk.

Oké, akkor a létszám változatlan. Mert ez is az oka volt, hogy tiltakoztam a húgomék ellen. Ugyan a többiek azt hiszik szállodában fogunk megszállni, de ez tévedés. Jobban találtam ki, csak hát a ház befogadóképessége véges.

(Kellan szemszöge)

Anna távozása igencsak váratlanul és elmondhatatlanul érzékenyen érint. A döbbenettől egy ideig mozdulni se tudok,  aztán végre leesik, hogy ez az imádnivaló gonosz nőszemély minden csábító mozdulatát okkal csinálta, úgyhogy ideje utána mennem. Lassan megszámolni se tudom, hányszor használtuk nem rendeltetésszerűen a zuhanyzót, de ez egyikünket se érdekel túlságosan. Jobb dolgunk is van annál, mint hogy ezzel foglalkozzunk.

Kissé vadul de kétségkívül élvezettel kielégítjük vágyainkat, majd gyors tisztálkodás után a nappaliba megyünk. Látom a srácok gyűrött arcait, nem csodálom, főleg hogy körbenézve felfedezem a mindenfelé fellelhető üres üvegeket. Még Ashley is, aki máskor ezerrel pörög félig lehunyt szemmel kevergeti a kávéját. Én azért megreggelizem, és várom, hogy a többiek mikor akarnak elindulni, de miután kinézünk az ablakon mindenki a maradás mellett dönt. Lehet jobb is ilyen állapotba nem megkockáztatni a lejtőket. Holnap is van egy nap.

Tényleg, holnap már 2011. Milyen gyorsan eltelt ez az év, és mennyi minden történt.

A nyugalmas pihengetésnek hamar vége szakad, mert Anna nekiáll lepakolni az asztalról a lányok meg mindjárt csatlakoznak hozzá. Én is úgy érzem tennem kéne valamit, meg is ragadok egy tálat, mire két dolog történik. A srácok kiröhögnek és közlik, hogy legjobb úton haladok, hogy papucs legyen belőlem. Ez hülyeség én csak kímélni akarom a kedvesemet. Meghallva a röhögésüket viszont éppen ő közli, hogy akkor most mindenki emelje meg a hátsó részét, és segítsen, mert aki nem az maga gondoskodik a vacsorájáról. Ez hatásos, mert morgolódás közepette, de valamennyien felkelnek. Ebből lesz egy kis összevisszaság, de Anna azon is úrrá lesz, sorolja ki mit csináljon. Azt hittem órákig fog tartani mire rendet teszünk, de még harminc perc se kell. Pihenésképpen leülünk a nappaliba és jobb hijján beszélgetünk. A lányok a konyha melletti tárolóban ügyködnek valamit, majd amikor megszólal a telefonja berohan a szobánkba.

A hírnek én se örülök, de már késő bánat, nem tudunk tenni ellene. Illetve ez így nem igaz, mert ha odébbállunk talán ott is lesz pár nyugodt napunk. És amennyire látom az utazás lehetősége mindenkit felvillanyoz. Még Rob és Kris is kifejezetten vidámnak tűnik Budapest említésére. Kíváncsi vagyok a városra hol a kedvesem él, illetve élt, mert nagyon remélem, hogy ezentúl az Államokban tölt több időt.   

(Rob szemszöge)

Tegnap se éreztem magam valami kirobbanó formában ébredés után, de ma kifejezetten szarul vagyok. Oké, tudom én tehetek róla. Régen piáltunk ennyit, és mintha a legurított sör nem ártott volna meg eléggé a táncnak nevezett ugrabugrálás rendesen összerázta a dolgokat. Csak résnyire nyitom ki a szemem, félhomály van. Mellőlem is mocorgás hallatszik úgyhogy arra fordulok. Kris néz rám gyűrött arccal.

- Rosszul vagyok… - ezzel kipattan az ágyból és a fürdőbe rohan. Nem tudom mit kéne tennem. Amikor legutóbb ez volt szinte kikergetett, hogy ne nézzem amíg minden kijön belőle. De azért aggódom úgyhogy lassú, óvatos mozdulatokkal -nehogy úgy járjak mint ő- utána indulok. Éppen elérem az ajtót amikor lehúzza a wc-t és látom, hogy nekiáll fogat mosni.

- Jobban vagy? – kérdezem, mire szó nélkül visszaslattyog az ágyba és elterül rajta. Én is elvégzem a dolgomat, majd mellé ülök.

- Kötözz le, ha még egyszer elfogadok egy koktélt Annától – mondja. - Nem, az első még jó volt, a második is, de a többi… jobb lett volna kihagyni.

Kuncogni kezdek, mire megdob egy párnával, amitől újra forogni kezd körülöttem a világ. Én is lefekszem és csak bámuljuk némán a plafont.

- Rob, mit csinálunk most? – kérdezi pár perc múlva, úgyhogy felé fordulok. Ő is engem néz, az arca aggódónak tűnik.

- Kimegyünk és iszunk egy kávét, talán attól rendbe jövünk. És egy cigi is jól esne – próbálom elviccelni a helyzetet, pedig tudom, hogy mire kíváncsi.

- Rob… - emeli fel a hangját, én meg megfogom a kezét. Simogatom a csuklóját és lassan a szemébe nézek.

- Nem tudom kicsim. Ha a többiek is belemennek, márpedig az este úgy tűnt akkor megyünk Budapestre. Talán ott is lesz két nyugodt napunk, utána meg úgyis vissza kell utaznunk Baton Rouge-ba. Bár lehet, hogy megússzuk, és senki se jött ide minket keresni.

- Ezt te se gondolod komolyan – kijelentés nem kérdés. – És mi lesz ott? Csak idő kérdése és újra előszedik a Robsten témát. A Summit meg ránk fog szállni. Nem, először jönnek majd a találgatások, hogy miért is szakítottatok. Ha szerencsénk van akkor Kellan lesz a gaz csábító, esetleg Anna a ledér nőszemély. Ha nincs ennek is én leszek az oka.

Olyan keserű a hangja, és tudom, hogy igaza van. Persze a színészet ezzel jár, de én nem ezt akarom. És ő se. Csak filmeket akarunk csinálni, belebújni a karakterek bőrébe, de ez a cirkusz ami vele jár kikészít mindkettőnket.

- Rob, nem kéne mégis abbahagynunk? Egyszerűbb lenne nem?

Döbbenten nézek rá, ezt most komolyan gondolja? Már nem szeret?

- Kris… - nem tudom mit mondjak, kihallom a saját hangomból a kétségbeesést.

122. Buon compleanno…

Sziasztok!
Bocsi a késésért, tudjátok közeledik a nyúl-ünnep, és  hát hazajött a párom is:)
Mindenkinek nagyon kellemes húsvéti ünnepeket, ajándékot, locsolókat kívánok(de csak ha ti is szeretnétek). Én személy szerint óva intek mindenkit, hogy nálam próbálkozzon...
Dicta



(Anna szemszöge)

Mosolyogva hallgatom a családtagjaim csodálkozó hangját odakintről. Ki mit érdemel barátocskáim. Kellan-ben megbízom.

 A mosogatást és az elpakolást gyorsan elvégzem, aztán nekiállok a főzésnek. Csak pár fogás,  a vacsora nagy része az étteremből érkezik. Nem ettem meszet, hogy mindent egyedül készítsek el egy akkora társaságnak. Régi hagyomány, hogy a születésnapján mindenki megkapja a kedvenceit. Ezért lesz egyik előétel ma a Hortobágyi húsos palacsinta. Elsőként ennek készítem el a tésztát, és közben már párolom a húst. Az olasz ágra való tekintettel készül a rizottó, ezúttal több ízben is, gondolva a különböző ízlésvilágokra. Ezt majd frissen tálalom, úgy az igazi, igaz a rizst előfőzöm és az alapokat is elkészítem. Ami a legtöbb időt veszi igénybe az a csirketorta elkészítése. Már az edényválasztással meggyűlik a bajom, mert nem találok akkorát, ami kiadná a több, mint harminc adagot. Úgyhogy két részletben kell elkészítenem. A saláták már kész felüdülést jelentenek, közben persze szokás szerint szól a zene, legtöbbször együtt énekelek az előadóval. Ez jelenti az igazi kikapcsolódást, ilyenkor nem töröm semmi a fejem, csak az illatok és az ízek töltik ki minden gondolatomat.

Végszóra megérkezik a takarítószolgálat, akik egy óra leforgása alatt patyolat tisztává varázsolják az egész házat, megjön a cukrász a hatalmas tortával, aminek elhelyezése okoz némi problémát, de aztán csak sikerül megküzdenünk vele. Megérkezik a két estére kölcsönzött disco berendezés és a party kellékek is.  A többiek távozásától számított két és fél óra múlva az egész házat ínycsiklandó illatok járják át, minden ragyog, a vacsorához szükséges tányérok, evőeszközök a tálalón. Eljött az általam leginkább utált rész, a rengeteg díszítés felrakása. A lufikkal nem is próbálkozom, hiába a héliumpalack, aminek a kezelése állítólag pofon egyszerű, nem szeretném felrobbantani a házat. A mécsesek, gyertyák, virágcsokrok elhelyezése nem okoz problémát, de amikor a papírfüzérek felrakásához érek nem telik bele két perc és hangosan szentségelek. Nem tehetek róla, a szervezés és az irányítás az én asztalom, de a kivitelezés…

Már azzal is gondban vagyok, hogy úgy szétszedjem, hogy ne essen atomjaira az egész. Az egyik felét még csak-csak sikerül a korlátra erősítenem, de a másikkal már meggyűlik a bajom. Valahogy sehogy se jó. Nincs az a szép esése, mint amit elképzeltem. Mérgelődök, nem éppen úrinőhöz méltó stílusban, amikor a bejárati ajtó felől ismerős hang szólal meg. Kis hijján sikerül lezuhannom a lépcső külső részéről amibe fél kézzel kapaszkodom, és a döbbenettől a szám is tátva marad. Nem csupán a hang tulajdonosának ittléte, de az is váratlan ahol éppen elhelyezkedik.

(Kellan szemszöge)

Reggeli után már alig várom, hogy a banda végre útnak induljon. Szívem egyik fele velük tartana, de elég egy pillantást vetnem Annára máris az a rész győz amelyik vele akar maradni. Csakhogy ő nem így gondolja. És persze keresztülviszi az akaratát, de még hogyan. Megint azzal az édes-szende  szempilla rezegtetős pillantással néz rám és közben az ujjai a mellkasomat simogatják. Igaz ez utóbbi tett inkább a maradásra és az ágyba bújásra ösztönöz. Nehezen igazodom ki rajta, mert nem tudom mi rejlik a szándéka mögött az, hogy egyedül főzőcskézhessen, vagy az, hogy én szórakozzak a segítségnyújtás helyett. A végső érv amiről szerintem előre tudta, hogy hatni fog aztán mindent eldönt.

- Arra gondoltam, hogy mivel te előbb visszajössz elvihetnéd a kocsimat.

Na ezt a lehetőséget nem hagyhatom ki. Főleg, hogy így akár meg is lephetem és amíg a többiek visszaérnek akármit is csinálhatunk. Igen, ez így tökéletes lesz. Rekord gyorsasággal kapom magamra  ruháimat és egy utolsó csók után kezemben a kulccsal indulok a többiek után. Alig nyomom meg a gombot többen is felém kapják a fejüket.

- Anna mégis jön? – kérdezi Walter majd amikor megrázom a fejemet elképedve néz rám, majd az autóra. – Odaadta neked?

Csak bólintok, mire Luca kezd bele valami olasz tirádába és az ikrek is hitetlenkedve bámulnak.

- Megengedte, hogy vezesd a kocsiját? Amikor ő nem ül benne? Hát ilyen nincs. – Nem értem mi ebben a nagy szó, és más is így van ezzel.

- Most mit csodálkoztok, én is vezettem már… - szól közbe önelégült arccal a másik olasz.

- Jah, mert nem volt más választása, mert a TT-be nem fértünk be öten. Ne legyenek illúzióid Mau, különben a közelébe se mehettél volna… - vigyorog bőszen Gina.

Roppant elégedetten ülök a kormány mellé, oké, a kapcsolatépítés terén jó úton haladunk, mert a srácok a tudomásomra hozzák, hogy ők eddig csak akkor vezethették a kedvesem terepjáróját, ha ő mellettük foglalt helyet. Tehát én fontosabb vagyok neki, vagy a vezetési stílusom miatt, vagy mert bízik bennem. Jobban örülnék, ha ez utóbbi lenne a valóság.

Pár perc múlva még mindig nagy vigyorral az arcomon parkolok le, és miután a velem utazó Rob és Kris is kiszállt indulunk a hegyre. Először a tegnapi pályán csúszok egyet, de aztán felmerészkedek a feketére is. Kétszer. Szó se róla elég rázós, egyszer majdnem sikerül elesnem, csak az utolsó pillanatban nyerem vissza az egyensúlyomat. Mivel egy-egy hossz több, mint 20 km és eltart egy ideig mire leérek úgy döntök, oké, mára ennyi elég.

Annára vágyom.

Intek az éppen leérő Max-nek, hogy elmentem, majd újra az ezüstszínű csodát veszem célba. Hihetetlen egy gép, az enyém a nyomába se érhet, igaz  az városba való, ez inkább terepre. Anna szólt, hogy a GPS-be be van állítva a ház koordinátája, de úgy gondolom anélkül is hazatalálok. Egyedül bátrabban próbálgatom az autót, de csak finoman, mert ha baja lesz akkor szerintem leharapja a fejemet. Annyira el vagyok foglalva azzal, hogy minden funkciót megismerjek, hogy csak akkor tűnik fel a stoptáblánál mellém álló autó amikor valaki feltépi az ajtómat.

Na haver ezt megszívtad, mert beverem a képed, ha ki akarsz rabolni. Ez az első gondolatom és dühösen nézek az előttem állóra, ő meg döbbenten rám.

- Kellan… Anna hol van? – kérdezi majd meg se várva a válaszom benéz mellettem a másik ülésre. – Egyedül vagy?

Hirtelen dudaszó hallatszik, úgyhogy ellenkezést nem tűrve közli, hogy a kereszteződés után álljak félre, és visszaül az autójába. Még éppen elkapom az anyósülésen helyet foglaló barna hajú nő kíváncsi pillantását. Nincs kétségem, ő Eva, mert a vonásaiban felfedezem Gina arcát. Pár méter után megállok és amíg a másik kocsi ami természetesen szintén Audi, megérkezik azon tűnődöm mi lesz most. Az nem kétséges, hogy miért jöttek. A lányuknak születésnapja van. Az viszont igencsak érdekelne meddig maradnak és miként hat ez a kettőnk kapcsolatára. Az már júniusban is nyilvánvaló volt, hogy nem egy prűd család, azt is tudom, hogy amikor Magyarországon volt Taylor is náluk lakott, szóval bízom benne, hogy nem lesz ellenükre, hogy Annával egy szobában vagyunk.

Davide alighogy leállítja a motort már száll is ki és jön át a jobb oldalra. Kezet fog velem, úgyhogy megnyugszom, hogy nincs ellenem kifogása. Kinyitja az ajtót a feleségének aki szintén a kezét nyújtja.

- Hello, Eva Salti vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek.

Van tehát a kedvesemmel is közös vonása, mert a hangjuk nem sokban különbözik. Elmondják, hogy teljesen titokban jöttek, még Anna se tud róla. Beszélgetünk pár percig, kiderül, hogy csak egy éjszakára maradnak és nincs szándékukban a házban éjszakázni. Eva ötletére (úgy látszik a csavaros észjárás tőle öröklődött) közlöm, hogy én tudok a közelben egy szállodát, jelentkezzenek be, velem eljöhetnek a házhoz így az autójuk miatt se bukhatnak le idő előtt. Az egész tevékenység nem vesz igénybe többet öt percnél, Davide meg akarja kímélni a feleségét a felesleges járkálástól, amit megértek, mert miután kiszáll az autóból látom, hogy nemcsak a kezét az egyik lábát is gipsz fedi. Amíg várunk udvariasan érdeklődöm, hogy érzi magát, könnyedén beszél a balesetről, de a szeme szomorú lesz az említésére. Ő is hálálkodik amiért ápoltam Annát Baton Rouge-ban, én meg arra gondolok, hogy ha tudná, hogy mi történt az utolsó éjjelen valószínűleg nem ezt mondaná.

Miután mindhárman elhelyezkedünk a szállásunkhoz indulok. Nem akarok leégni, és szeretném, ha nem tartanának felelőtlennek, ezért olyan körültekintően vezetek, mint még soha. Pár perc alatt megérkezünk, látom, hogy elismerően szemlélik az épületet majd szembesülünk egy problémával. Oké, Kellan most aztán hasznát veheted a konditeremben eltöltött óráknak.

(Anna szemszöge)

- Anna Gádor Mc’Gee hol tanultad te ezeket a szavakat?

Az ajtóban hárman állnak. Már az is meglep, hogy a szüleink ideutaztak, de mit keres anya a szerelmem karjaiban. Csak nincs valami baja?

- Anya? Apa? Hogy kerültök ide – ugrom le a lépcsőről, és figyelmen kívül hagyom az előbbi dorgáló szavakat. – És miért Kellan hozott be? Rosszul vagy?

- Nem, Cica. Csak nem akartuk, hogy megcsússzon a lépcsőn – feleli a kedvesem mosolyogva.

- De itt már szilárd a talaj, úgyhogy akár le is rakhatod… - mordul fel apa. – Sajnos én még nem emelhetek – fűzi hozzá, és meglepődve látom, hogy mennyire zavarja amiért nem ő segíthetett. Csak nem féltékeny? Boldogan ölelem meg mindkettőjüket és persze nyomok egy puszit a harmadik érkező arcára.

- Miért nem szóltatok? És mivel jöttetek – mert az autójuknak nyoma sincs. Gyorsan megkapom a magyarázatot és mindannyian letelepedünk. Gina szárnyalni fog. Mert bár nem mondta, és sokan el se hinnék róla talán még családcentrikusabb, mint én. Érdeklődve hallgatom, hogy út közben meglátták a kocsimat.

- Apád úgy ugrott ki a kocsiból, mint egy vérbeli maffiózó – ugratja anya – látnod kellett volna. Kellan meg olyan dühösen nézett rá.

- Csak meg akartam védeni a kocsidat - néz rám az említett és az ölébe húz. Aztán mintha most jönne rá mit tett zavartan néz a szüleimre, majd rám. Átölelem a vállát, mire válaszul kapok egy nagy mosolyt. Beszélgetünk pár percig, anya veti fel, hogy látja, hogy még nem végeztem, úgyhogy itt a segítség… Ő ugye mégse a gipszes lábával, de majd a fiúk.

Ez bizony jó ötlet, be is fogom őket, aztán egy idő után inkább azt csinálom amihez értek. Ők meg elégedetlenkednek. A lufik felfújása közben olyanok, mint két gyerek. Először csak az elváltozott hangok tűnnek fel, aztán a két bohóc módjára viselkedő férfi.

- Kislányom, volt abban a palackban valami fiatalító szérum, mert apádnak elment az esze – szólal meg anya, és nevetve mutatja, ahogy mókás grimaszokat vágnak és énekelni próbálnak.

Egy idő után apa megérzi az egész házban terjengő illatokat, így kikuncsorog egy-egy adag rizottót. Mindkettőjüknek. Az evési szokásai megegyeznek Kellan-nel, és úgy tűnik másban is megértik egymást. És ennek határozottan örülök.

Az a szerencsénk, hogy a többiek nagy hanggal és élénk dudálással adják tudtunkra, hogy megérkeztek, így sikerül még időben, a mai nap folyamán immáron másodszor a szobánkba menekíteni a meglepetés vendégeket. Az egész lakás feldíszítve, de nem szeretném, hogy erről az ünnepelt idő előtt tudomást szerezzen, így kezemben egy fekete sállal, amit Kellan-től oroztam el a kocsikhoz rohanok.

- Gina bekötöm a szemedet… - persze tiltakozik, de tudom mivel hathatok rá. – Kérlek piccola, olyan jól elterveztem. Légyszííííí…

Röpködnek a megjegyzések a kérlelő hangom hallatán, többen is a macskanyávogáshoz hasonlítják, mire egy pillantással beléjük fojtom a szót. Hugi megadóan tűri, hogy az ajtóhoz vezessem, majd fel a lépcsőn, figyelem a megváltozott arckifejezését, nincs kétségem furdalja az oldalát a kíváncsiság.

- Tetszeni fog, bízz bennem – súgom a fülébe, mire felkuncog. Egészen a szobájukig kísérem és csak miután becsuktam az ajtót veszem le a kötést róla. – Ígérd meg, hogy nem csalsz.

Bólint, de tudom, hogy ez még nem jelent semmit.

- Su di una madre, un padre e la vita di Taylor ... – súgom halkan.

- Prometto – suttogja ő is és közben, mint kiskorunkban annyiszor összeérintjük a homlokunkat. Mindig ezt csináltuk, függetlenül attól, hogy csak egy csínytevést akartunk eltusolni, vagy egy halálos nagy „titkot” megőrizni.

- Oké, bízom benned – mosolygok rá. – Most 16.45 van. Pontosan 18.30-kor itt vagyok érted. Elvárom, hogy kész legyél. Időd lesz bőven, Taylor itt marad, biztos ami biztos, hogy ne unatkozz. Bár… - vágok elgondolkozott képet, mert sejtem, hogy ez az utolsó dolog amiben töri a fejét – talán nem is olyan sok az a másfél óra.

Hallom ahogy mindketten felnevetnek én meg sietve távozom.

A földszinten halk de annál népesebb és lelkesebb tömeg fogad.

- Ezt mind te csináltad? – kérdez rá valaki.

- És egyedül, miközben kitakarítottál, főztél…

- Mi történt, megcsípett valami radioaktív pók?

Kinevetem őket és gyorsan közlöm, hogy nem egyedül.

- A takarításra hívtam egy céget, a kaja még ezután érkezik, ez csak az előétel. A díszítésben meg volt segítségem…

- Kellan, te azért jöttél haza előbb, hogy ilyen kis papírizéket aggass a lépcsőre. Hát micsoda férfi vagy te? – ez Jay száját hagyja el, de nincs időnk válaszolni, mert jön a következő mondat.

- Luca, szerinted egy igazi férfi csinálna ilyet? Mégse illik a családba a srác… - Ezért megfizetsz…- fordulok felé, de megelőznek.  

- Mauricio Cannavaro, csak hogy tudd a szalagok egyik felét mindig én fogtam. Azt mered állítani, hogy nem vagyok igazi férfi?!

A megszólított és az összes a nappaliban álló azonnal hátra arcot vág, és az ajtóban álló szüleimre bámul.

- Zio di Davide, non mi… - mentegetőzik azonnal az unokabátyám.

- Na csak azért fiam – húzza mosolyra a száját apa.

- Srácok ők a szüleink, Eva és Davide Salti. Anya, apa van akivel már találkoztatok… - és sorban mindenkit bemutatok pár mondattal.

- Őt tudom kicsoda – vág közbe anya amikor a gyerekképű angolhoz érek – Tom „nagyonvicces-senkisincsbiztonságbatőle” Sturridge.

A mondatát hatalmas nevetés kíséri, mire szerintem életében először az említett elpirul.

- A lányok sokat meséltek rólad. És rólad is Jackson – öleli meg a barátomat. Látom, hogy súg valamit a fülébe, de nem hallom mit, viszont Jay komoly arcot vág, és félszegen rámosolyog.

- Oké, nincs sok időnk… - lépek közbe. – Mindenki felvonul a szobájába, és fél hét előtt pár perccel átöltözve visszajön. Aki késik nem kap a vacsorából, a tortából, és számíthat a haragomra.

- Hú de félek… - kuncog valaki.

- Félhetsz is Nathan. – villantom felé a tekintetem, mert felismertem a hangját. – Ez Gina napja, ha elrontod az elkövetkezendő tíz évben nem kapsz ajándékot. Soha. Senkitől. És nagyanyóval is beszélek…

- Jól van, na, csak vicceltem – szabadkozik azonnal.

A társaság nagy része szétszéled, én felszólítom Kellan-t, hogy menjen először a fürdőbe, én majd később. Lerí róla, hogy csalódott amiért nem kísérem el, ezért pár perc múlva utána lopakodom. Éppen belépne a zuhanyzóba amikor kinyitom a fürdőajtót, csibészes vigyorral fordul felém.

- Meggondoltad magad? – kérdezi.

- Nem, muszáj visszamennem, mert hamarosan megjön az ételszállító, de azért egy csókocska belefér.

Persze az egyből aztán több lesz, és csak nehezen szakadok el tőle, de nincs mit tennem, muszáj.

(Kellan szemszöge)

Davide aggódva nézi a lépcsőt, így felajánlom, hogy beviszem Eva-t a karomban. Ő hozza a mankóját és kinyitja előttünk az ajtót. A házba lépve meglepődök. Rend és tisztaság van, valaminek Isteni  illata száll és minden megváltozott. Amikor felfedezem a lépcső korlátján egy kézzel kapaszkodó kedvesemet megijedek. Szívem szerint rohannék oda, hogy elkapjam, de nem hiszem, hogy értékelné, ha elejteném az édesanyját. Ő viszont csak kuncog.

- Nekiállt egyedül, ajjaj… 

Nem értem miért olyan nagy szó ez, figyelem Anna minden  mozdulatát és ahogy megint egy ismeretlen nyelven, szerintem magyarul morog. A hangsúlyból és Eva válaszából ítélve nem imádkozott. Mikor megfordul az arca egy pillanat alatt változik. Meglepődött, boldog, aggódó. Az elsőt értem, a második remélem nekem is szól, és a harmadikra is magyarázatot kapok amikor hozzánk rohan. Olyan kecsesen ugrik le a több, mint egy méteres magasságból, mint egy macska. Pár lépéssel mellettünk terem, és érdeklődik. A megkönnyebbülése, hogy nincs semmi gond szemmel látható.

Tetszenek a szülei. Davide ugyan néha gyanakvó pillantásokat vet rám, de az anyukája nyílt, érdeklődő, csupaszív. Akárcsak Anna.

Mondjuk azt a részt, hogy majdnem rátámadtam az apjára jobb lett volna, ha nem osztja meg vele, de a kedvesem csak mosolyog úgyhogy magamhoz húzom. Az ölembe ül, és hozzám simul, én meg elveszek a tekintetében és megsimogatom az arcát. Aztán leesik, hogy a francba, ők itt mellettünk nem a barátaink. Mit fognak szólni, de kár volt aggódnom. Az miatt, hogy megharagszanak.

Viszont, hogy segítsünk díszíteni, na az övön aluli ütés volt. Eleinte nincs is baj, Anna tudja mit akar, segít is, bár legtöbbször, ha kibont egy szalagot, akkor utána legalább egy percig bogozhatom. Viszont, hogy-hogyse pár perc után azon veszem észre magamat, hogy csak adja az utasításokat. Távolról és határozottan. És nagyon úgy tűnik, hogy ez aztán megy neki, mert ha csak fél millimétert is lejjebb rakom azt amit ő elképzelt azonnal felszólít a korrigálásra.

De mit tehet az ember ha szerelmes. Csakúgy, mint a velem szenvedő Davide teszem amit kíván. Pár perc múlva már csak a lufik felfújása van vissza, úgyhogy nekilátunk. Tiszta szerencse, hogy nem tüdővel kell. Arról nem is beszélve, hogy milyen jó móka. Esküszöm nem én találtam ki, hogy jutassunk egy kis héliumot a szánkba, de nagyon tetszik. Neki is. A két nő meg kinevet bennünket. Na szép, mi dolgozunk itt, és azt mondják gyerekesek vagyunk?!

Anna apja akkor lopja be magát végleg a szívembe amikor közli, hogy ő éhes. Bevallom én is vetettem már pár pillantást a konyha felé. Reggeli óta nem ettem semmit. Újra csak meg kell állapítanom, hogy a kedvesem igen jó szakács, és gyors, mert percek alatt elénk rakja az ételt.

Amikor dudálnak kint nem kétséges, hogy megjöttek a többiek. Ő már fut is kifelé, Eva meg tanácstalanul néz rám.

- El kéne bújnunk… - a segítségére sietek, a gyorsabb haladás érdekében megint ölbe kapom és a szobánkba viszem. Az ágy előtt rakom le majd én is kimegyek a tornácra. Mindenki kipirult a hidegtől, páran meg szerintem a menedékházban elfogyasztott forralt bortól. Figyelem, ahogy a házba, majd az emeletre kíséri a bekötött szemű húgát. Milyen igaz, így sokkal nagyobb lesz a meglepetés. Nemigen értékelem a srácok ugratását, meg is védeném magam, de megelőznek és nagyot nevetek a döbbent arcokon. Davide gyorsan helyre teszi a csipkelődő unokaöccseit. Aztán Annából újra kitör a parancsnok, és senki se mer neki ellent mondani, bár szerintem nem azért mert félnek attól, hogy nem kapnak vacsorát, sokkal inkább azért mert kedvelik. Mindenki izgatottan várja az estét, legalábbis az arcokról ez szűrődik le.

Kicsit elkeserít, hogy kénytelen vagyok egyedül zuhanyozni, csakúgy, mint reggel, de belátom, jobb ez így, mert mégiscsak itt vannak a szülei. Aggódva gondolok arra, hogy amikor őt ünnepeltük mind kiöltöztünk de én nem hoztam öltönyt. Jobb hijján kidugom a fejem, és magamhoz hívom, ő meg megnyugtat, hogy öltözzek úgy ahogy kényelmes. Amikor a nappaliba lépek éppen két fehérruhás hord be egy csomó lefedett melegítőedényt. És amennyire látom nem ez volt az első körük, mert a tálalóasztal már roskadásig meg van rakva. A bárpulton poharak sorakoznak és lassan feltűnik pár ember is. Anna a konyhában kever valamit, mögé lépve megcsókolom a nyakát, de csak egy mosolyt kapok érte. Aztán közli, hogy keresek valami italt, neki kell még pár perc.

A pár percből aztán fél óra lesz, mert miután végzett a főzéssel eltűnik zuhanyozni. Igaz ezt csak akkor veszem észre amikor Jay rákérdez, hogy akkor ugye vettem a nevében is valamit,  mert a beszélgetés elterelte a figyelmemet. Sietve megyek a szobánkba, hogy kihozzam az ajándékát és ott lenyűgöző látvány fogad. Halkan csukom be magam mögött az ajtót és egy percig csak bámulom. Egy fényes anyagú fekete overall van rajta, nyakba akasztós, szabadon hagyja az egész hátát és csábítóan simul a fenekére. A haja feltűzve, meglepetten látom, hogy kivételesen lapos cipőt visel. Amikor felém fordul elakad a lélegzetem. Egyszerűen gyönyörű. És szexis. És csábító. Ezen megállapításokat közlöm is vele, mire csak mosolyog, én meg azon tűnődöm vajon mennyi időnek kell eltelni addig amíg kibonthatom ebből a felettébb csábító ruhadarabból ami alatt nem sok mindent visel. Vagy semmit?

Az este jól alakul, Anna tökéletes munkát végzett, Gina szinte repül le a lépcsőn amikor felfedezi a középen álló szüleit. Egyszerre akarja mind a hármukat átölelni, mert persze a nővérét is odavonja. Látszik rajtuk mennyire szeretik egymást. A vacsora fenséges, a hangulat jobb nem is lehetne. A meglepetésem elnyerte az ünnepelt tetszését amit később meg is köszönök a segítőimnek. Már evés közben gyakran ürülnek a poharak, röpködnek a poénok, amin a szülők se akadnak fönn, sőt Davide maga is tesz pár vicces megjegyzést. Sajnos Eva gyorsan elfárad, igaz nem szól, de a férje felfedezi és közli, hogy ideje visszamenniük a hotelbe. Búcsúzás közben viszont olyan dolgot tudunk meg ami elindít egy folyamatot. És változást a következő napok eseményeiben…

(Rob szemszöge)

Ma már kifejezetten jól ment a síelés, igaz én nem vagyok olyan vakmerő, mint páran és a fekete pályát elkerülöm. Nem vagyok egy sportos alkat, de hála a fizika törvényeinek, és hogy ha lejtőre lépsz előbb-utóbb csúszni fogsz lefelé csak annyit kell tennem, hogy igyekszem fennmaradni a lécen. Egy esetet kivéve ez sikerült is, akkor is csak azért estem el, mert a srácok szórakoztak velem és Bobby elém csúszott.

Igyekszem megfelelni Anna kérésének, nem mintha szükség lenne rá. A fiatalság közül Max biztosabban mozog a havon, mint bárki más a társaságból. Ginát Taylor kíséri, a kis vörös mellől Tom nem tágít, amit megjegyzem a csaj nem is nagyon bán. A szőke Linda pedig akármikor felé nézek mindig az ikrek közül az egyik társaságában van. Arra mondjuk képtelen vagyok, hogy megállapítsam melyik-melyik. Én miután már kétszer megtettem a távot úgy döntök, hogy inkább a menedékház vendégszeretetét élvezem, és többen is csatlakoznak hozzám. Andy Lizzy háta mögött persze, közli, hogy szíve szerint inkább ülne egész nap a házban a sörcsap mellett. Hát ezzel nincs egyedül. A csajok viszont mintha ez valami küldetés lenne csak mennek le és fel. Kivételt egyedül Bron barátnője jelent, akit a többi lány nem is igen csíp, amennyire látom. Oké, nem csodálom, folyton nyafog valami miatt. És nem tudja befogni a száját. Neki köszönhető, hogy a sífelvonónál lebukunk. Szerencsére Kris éppen nincs a közelbe, így őt nem fedezik fel. Sabine olyan hangosan kiabál, hogy srácok  várjatok meg, hogy mindenki minket néz. És ha ez még nem lenne elég folytatja.

- Jó kis bemelegítés ez nektek Vancouver-re, Bronson azt mesélte ott is ilyen hideg van. Kiowa menj már arrébb kicsit.

Így egybe említve a város, két szereplő neve ami nem túl szokványos, és naná, hogy van a környéken pár Twilight rajongó lány. Alig bírunk meglépni előlük, szerencsére sikerül. Fenn a leghátsó és egyben legeldugottabb boksz-ba ülünk le.

- Na, vége a nyugalomnak – szólal meg Jay. Én is ettől tartok. Ennyit a nyugodt napokról, és a pihenésről. Mi lesz itt, ha a többieket is felismerik, és vadászni kezdenek ránk a paparazzik. Mert, hogy megjelennek az tuti. Hát még akkor, ha rájönnek arra, hogy Anna immáron Kellan-nel van. A francba a hírnévvel.

Aztán a nap mégis jól alakul, Nikki kibabrál az olasszal akinek mindig túl nagy a szája,  a nevetés és a jókedv mindenkire átragad. Ma is már szürkül az ég mire hazaindulunk, legnagyobb bánatomra két külön kocsiba kerülünk, mert Kellan ugye előbb távozott. Irigylem is érte. Azért is, hogy Anna odaadta neki a terepjárót és azért is, hogy a nap nagy részét kettesben tölthették. A nővéremékkel utazom, először nem értem, hogy a házhoz érve miért nyomják a srácok a dudákat, de a kiabálásból kiderül, hogy figyelmeztetőnek szánják, nehogy valami olyat lássunk a nappaliban ami nem a mi szemünknek való. De nem, sőt Anna kirohan elénk, és beköti Gina szemét. Miután mind beözönlünk a nappaliba, illetve csak akarunk, mert az elől közlekedő Sandy-nek feltűnik, hogy ki van takarítva és levetteti velünk a koszos csizmákat. Mintha csak anyát hallanám. Amikor körbenézek tátva marad a szám és ezzel nem vagyok egyedül. Még sose láttam a „barátnőm” munkáit, de nem semmi mi mindent végzett el ennyi idő alatt. A csodálkozásom csak még nagyobb lesz, amikor elmeséli, hogy nem, nem ő csinált mindent. A szervezés tényleg nagyon megy neki.

Davide és Eva érkezése ugyan meglepetés volt mindenkinek, de újra csak meg kell állapítanom, hogy a korkülönbség ellenére tökéletesen illenek közénk. Eva arca amikor felismeri Tom-ot ugyan olyan huncut, mint Annáé, ha éppen kiszúr velünk. Pedig eddig fel se tűnt, hogy ennyire hasonlóak.

Gina egészen meghatódik, az arcáról sugárzik a boldogság, és kivételesen fiatalabbnak tűnik a koránál. A vacsora…  hát az fenséges. Még sose ettem ilyen húsos palacsintát, de isteni, kétszer is szedek belőle. És megint annyi fajta fogás van, hogy képtelenség mindent megkóstolni. Főleg, hogy egy kis helyet azért a tortának is hagyni akarok. Mert azt még a vacsora előtt megláttam, amikor jégkockáért mentem a konyha melletti tárolóba. Anna szeletel és osztja a tányérokat, én extra vastagot kapok, amit többen meg is jegyeznek. Evés után a fiatalság máris zenét kapcsol, páran csak ülünk és beszélgetünk.

Elég korán van még amikor a szülők indulni készülnek, mint kiderül egy közeli hotelben éjszakáznak és reggel korán indulnak haza Magyarországra.

- Kislányom, - fordul Eva Annához – akkor mikor jöttök? És hányan?

- Úgy gondoltam negyedikén hajnalban indulunk, Kellan-t megkérem, hogy kísérjen el, a többiek meg Patrick-kel utaznak, és majd Budapesten felvesznek bennünket.

- Hova mentek? – kérdez rá valaki a tömegből.

- Haza kell vinni a lányokat Magyarországra – feleli – meg a kocsimat is Budapestre. Ti egy magángéppel jöttök utánunk, és onnan repülünk először Brüsszelbe, aztán Londonba és végül vissza az Államokba.

- Kellan miért mehet, ha én nem? – kérdez rá Taylor és az arca elég elkeseredett.

- Jó, te még esetleg, majd Walter elhoz Keszthelyig, onnan meg már elférünk – jön a válasz. – És ő azért jön, mert be akarom mutatni a nagyszüleimnek. Jobb is, ha ketten vagytok, úgyis egy csomó mindent akarok vinni.

Én csak nézek rá elgondolkozva, nem figyelek a többiek beszédjére, mert eszembe jutott valami, és most nem azért mert Juli néni említésétől felrémlett az ő rétese.

- Anna mi lenne ha…

   

Szómagyarázat:

* Buon compleanno. – Boldog születésnap.

* Su di una madre, un padre e la vita di Taylor ... - Anya, Apa és Taylor életére.

* Prometto. - Ígérem.