107. Az „első randi”…

Sziasztok!

Nincs sok hozzá fűznivalóm a maihoz. A komikat köszönöm mindenkinek, jó vagy rossz hír nem tudom, de még legalább két fejezet várható az előzőekhez hasonló hangulatban. Most ehhez van kedvem. De remélem nem baj, hogy nem veszekednek?

Dicta

(Anna szemszöge)
Kintről beszűrődő zajra ébredek, mintha egy ajtó csukódna, valószínűleg Rob és Kris távozott éppen. Valami nyomja a lábamat, és a derekamra is egy kar nehezedik, így azonnal kipattannak a szemeim. Kellan talán ha pár centire van tőlem, az arca kisimult, békésen szuszog. Nagy bennem a késztetés, hogy megsimogassam, hogy legalább csak egy kicsit hozzáérhessek, de visszafogom magam, szüksége van a pihenésre. A könyökömre támaszkodva figyelem, néha összehúzza a homlokát, aztán mosolyogni kezd, megjelennek a gödröcskéi a szája mellett és ettől teljesen kész vagyok. Oké, egy puszi még nem a világ. Lassan bújok hozzá közelebb, alig érintem az ajkaimat az övéhez, de mintha megrázna az áram. Még jobban mosolyog, aztán látom, hogy megremegnek a szempillái, a francba, mégiscsak sikerült felébresztenem. Ajaj, gyorsan el kell innen tűnnöm, még mielőtt lebukok és rájön, hogy milyen nagy hatással van rám. Mert nincs kétségem, hogy akkor bizony az egész napot az ágyban töltenénk. Ami ellen nincs igazán kifogásom, de talán előbb beszélnünk kéne. Csak azt ma még nem lehet. Te jó ég, még egy éjjel így, kész emberkínzás.

Bemenekülök a fürdőbe, amíg végzek sikerül lenyugodnom, visszatérve mutatom neki, hogy szabad a pálya. Lopva utána nézek, a legjobbkor. Mert amit látok az kifejezetten tetszik. Szóval ez változatlan, a fizikai vonzódással nincs semmi probléma.

Amire visszér már felöltözök, ő reggelit rendel, én meg kimegyek a teraszra. Végre szabad levegő, igaz egy kissé fagyos, mert fúj a szél és a 26. emeleten vagyunk, de ennyit megér. Hát még úgy, hogy ezzel elérem, hogy Kellan kijöjjön utánam és átöleljen. Ügyes vagy Anna, csak így tovább. A reggeli nagyszerűen telik, főleg, hogy kapok az ő sonkájából is, folyamatosan beszél, én meg bólogatok, vagy éppen rázom a fejemet, de a legtöbbször nevetek, mert folyton megnevettet. Utána viszont megint kitör belőle a zsarnok és nincs mese be kell vennem azt az undorító löttyöt amiről azt állítja, hogy antibiotikum és használ. Na ja nem neki kell lenyelnie 4 óránként. De megteszem, mert kíváncsi vagyok arra mit tervezett mára.  

(Kellan szemszöge)

Reggel csak lassan térek magamhoz, lassan nyitom ki a szemeimet, és rögtön az ő csodálatos zöld tekintete néz rám, a szája sarkában kis mosoly bujkál, szemlátomást már jó ideje ébren van, és az egyik kezére támaszkodva figyel.

- Jó reggelt – mosolygok rá, mire ő is köszönést formál a szájával hangtalanul. – Régóta fenn vagy?

Megrázza a fejét, majd kiugrik az ágyból, és nagyot nyújtózkodik, ettől viszont megemelkedik a pólója, és kivillan a köldökében lévő kis ékszer. A szemeim a mellén megfeszülő anyagra tapadnak, és igyekszem úgy tartani a takarót, hogy ne legyen túl feltűnő az alatta kialakult dudor. Mert a testem persze azonnal reagál a látványra. Szerencsére sikerül elkerülnöm a kínos szituációt, mert int, hogy bemegy a fürdőbe. Igyekszem lenyugtatni magam, mire visszaér sikerül nagyjából lehiggadnom, jelez, hogy szabad az út, magammal viszem a cuccom, feltűnik, hogy lopva utánam néz, és ez felettébb jól esik. Öt perc alatt végzek, mire visszaérek már ő is felöltözött, hozzám hasonlóan laza nadrágot, pólót és kapucnis fölsőt húzott.

- Reggeli? – kérdezem, mire élénken bólogat, megint azt kéri amit előző reggel. Amíg megrendelem Anna a teraszra sétál és fázósan húzza össze magán a kabátot, mondom neki, hogy jöjjön be, de csak a fejét rázza, úgyhogy kiviszek neki egy takarót a kanapéról és ráterítem a hátára. Én is mögé állok, és átölelem. Természetesen szigorúan azért, hogy melegítsem. De abban a pillanatban, hogy a kezeim a derekára simulnak ő meg rárakja az ujjait az enyémekre egészen más jut az eszembe, hát még ahogy a hajába temetem az arcom és megérzem az összetéveszthetetlen illatot. Te jó ég.

A tájat nézi, tökéletes kilátás nyílik a Mississippi-re. Látom, hogy megrázkódik, úgyhogy határozottan betessékelem a nappaliba, azonnal becsukva az ajtót, és feljebb tekerve a fűtést, morog az orra alatt valamit, de kopognak, úgyhogy beengedem a szobapincért. Miután betolta a kis kocsiját, gyorsan útjára bocsátom. Anna éhes lehetett, mert már pakol is át az asztalra. Elém leteszi a szokásos sonkaadagomat, ő meg nekiáll kanalazni azt a fehér trutyit, de egy idő után egyre vágyakozóbb pillantásokat vet a tányérom felé, úgyhogy levágok egy darabot és nekinyújtom. Vigyorogni kezd, és persze elfogadja. A reggeli elég érdekesen alakul, mert ő ugye még mindig nem szólalhat meg, úgyhogy én beszélek, ő meg próbál valamilyen módon válaszolni.

Miután mind a ketten jóllaktunk nagy harc után sikerül csak rákényszeríteni, hogy vegye be az antibiotikumot. A laptop segítségével közli velem, hogy jól van, holnapra a hangja is rendben lesz, és hagyjam békén. A végén azért csak lenyeli a gyógyszert, és leül a kanapéra. Kitolom a zsúrkocsit a folyosóra, és kirakom a „Ne zavarj” táblát. Leülök mellé, mire kérdőn néz rám, majd kezébe véve a laptopot ír valamit, és a gép felteszi a nagy kérdést.

(Anna szemszöge)

Kellan meglepődik a kérdésemen, de aztán a felsorolt lehetőségek közül rögtön lecsapok a legígéretesebbre. Végre napok után kimozdulhatok a szobából. Persze megpróbál elkövetni mindent, hogy lebeszéljen, de nem sikerül. És milyen jó, hogy nem hagyom magam. Amikor visszatér felöltözve már én is menetkészen várom, de akadályba ütközöm.

- Sapka, sál? – kérdezi. Jobb lesz ha befejezi ezt az anyáskodást, mert dührohamot kapok.  Persze nem, és beletörődően hagyom, hogy a nyakam köré tekerje a saját sálját. Ez tetszik. A sál is, sima fekete egyszerű kötött, és a belőle érződő illat. Az nagyon bejön. Mintha ő lenne itt minden pillanatban közvetlen az orrom előtt.

- Oké, még valami sapkát kell találnunk neked – néz rám töprengve. Jaj nemár. Annyira indulnék, úgyhogy bemegyek oda ahol esetleg találhatok valami használhatót, mert a saját cuccaim között tuti nem. Szerencsével járok, sőt egy a sapkámhoz illő sálra is ráakadok, amit morgolódva fogad el. Aztán végre útnak indulunk. A taxi gyorsan a célállomáshoz visz bennünket, Kellan meg kis hijján úgy tol be az ajtón. Nagylelkűnek bizonyul, amit kicsit ki is használok. Nem tudhatja, hogy imádom a kezében tartott film minden részét. John McClane a kedvenc zsarum ebben a kategóriában. Mondjuk az én választásomra érdekes képes vág, de beletörődően bólint. És a harmadik, na az igényel némi szempilla rezegtetést, de aztán előhúz pár tokot. Hát van amelyiknek már az eleje is elég véresnek tűnik, úgyhogy azt választom amelyiken fiatalok mosolyognak. Fizetni persze nem hagy, még elő se tudom venni a pénztárcámat már elintézte a dolgot. Oké, akkor ez végülis randinak is tekinthető. Főleg miután a filmen kívül a nasit is ő veszi. Egyszerűen sose tudok ellenállni ezeknek a finom kis fánkocskáknak. Nem is értem Európában miért nincs még ilyen gyorsbüfé, pedig ott is próbálkoznak mindennel ami csak ehető.

Olyan jó vele lenni, lopva rápillantok, szeretnék hozzá bújni, megfogni a kezét itt a nyílt utcán, de egyelőre nem lehet. De majd holnap, beszélek vele, és utána Rob-bal is. Mennyire más lesz úgy. Most azonban megtalálnak bennünket a hiénák, illetve először a rajongói, és velük nincs is gond, de a fotósokat kezdem igencsak utálni. Miattuk kell végül a gyorsabb hazajutás mellett dönteni. Egész úton azon töröm a fejem, hogy vajon mi lesz ha felvállaljuk a kapcsolatunkat. Mert szeretném, és a jelekből ítélve ő is. Persze egy ideig gondolom lesz egy kis ramazuri, hogy lecserélem Robert Pattinson-t Kellan Lutz-ra, de majdcsak elcsitul a dolog. Jó Rob-ot és főleg Kris-t sajnálom, és ha sikerül azért a nyugodt ünnepeket megpróbálom elintézni nekik, sőt ha módomban áll valamilyen módon megpróbálok segíteni a továbbiakban, de most Kellan fontosabb. Eleget várt rám, és szenvedett miattam. Itt az ideje a jutalomnak. Hát ez kicsit nagyképűen hangzik, mármint magamat jutalomnak képzelni.

A délutánunk fergetegesen telik. Jobbat nem is kívánhatnék, azt mondjuk nem tudom mikor bújtunk össze, de nagyon tetszik, ahogy átkarol. És ez bizony még fokozható.

(Kellan szemszöge)

- És mi terveztél mára? – nem tudom mire gondol, úgyhogy kérdőn nézek rá. - Hallottam, hogy az este kikötötted, hogy este hatig senki se teheti be a lábát, szóval csak van valami terved a szórakoztatásomra? – komolyan néz rám, miután ezeket a mondatokat beírta a gépbe és az felolvasta, de a szeme huncutul csillog.

- Hát nem is tudom, a kártya kilőve, mert képes lennél elszedni az egész gázsimat. Ami eszembe jut az a társasjáték, esetleg filmnézés…

- Oké, akkor már inkább mozizunk. De honnan szedünk filmeket?

- A hoteltől tíz percre van egy dvd kölcsönző, megyek és hozok. – Még ezelőtt amikor itt forgatattam a The Killing game-et gyakran néztem filmeket esténként, ezért ismerem a várost.   

- De jó, én is. – És már fel is ugrott, tiltakozok, hogy nem kéne, de annyira könyörgően néz rám, hogy megadom magam. Közlöm, hogy öt perc és itt vagyok, de mire az ajtóig érek már a hálóból hallom a pakolászását. Gyorsan visszaérek, Anna farmerbe, hosszúszárú csizmába, garbóba vár, már veszi is a kabátját, viszont amikor megkérdezem, hogy és a sapka-sál, csak bosszúsan néz rám. Amikor azt mondom, hogy oké, akkor maradunk, megint ráncolja a homlokát, majd beírja a laptopba, hogy ő nem hozott. Leveszem a saját sálamat, amit a nyaka köré tekerek, hagyja, de a gondolatai nem lehetnek túl békések. A sapkámat viszont nem adhatom neki, mert nem lenne jó rá, sarkon fordul, berohan Rob hálójába, majd az ő fekete sapkájával tért vissza, a nappali tükre előtt a fejére igazítja, sőt talált egy sálat is, azt meg a nyakam köré tekeri. Hiába mondom, hogy felesleges nekem nem kell, de mutatja, hogy ha neki muszáj akkor nekem is.

Együtt lépünk ki a liftből, egyből a hátsó kijárat felé terelem, általában a srácokkal az elsőt használjuk, ezért a fotósok mindig ott dekkolnak, csak ritka alkalmakkor jövünk erre. Látom, hogy felhúzza a kesztyűjét, és elégedetten néz körbe. Leintek egy taxit, a forgalom ellenére tíz perc se kell és a kölcsönzőnél vagyunk. Egy pillanat alatt betuszkolom az ajtón egyrészt a hideg, másrész az egész városban felfedezhető fotósok miatt. Amit ott művelünk az elég vicces. Nekünk. Szegény srác a pult mögött totál kiakad, amit nem csodálok. Először is, nehezen jutunk dűlőre mit is vegyünk ki. Végül úgy döntünk, hogy mind a ketten keresünk egyet-egyet, de hála neki, három lesz belőle. Először én választok, felemelek két akciófilmet, mire kapok egy fintort, és rábök a Die Hard-ra. Utána ő akar szemlátomást valami „rózsaszínt”, na azon a polcon negyed órát egyezkedünk. A végén nagylelkűen beleegyezek, hogy oké, a Vágy és vezeklés jöhet. Az elvileg dráma. És még abba a kategóriába tartozik amit hajlandó vagyok megnézni. Aztán viszont ragaszkodik hozzá, hogy keressünk egy olyat amiben én játszottam. Gyorsan leveszek párat, a végén a Szalagavatót veszi ki a kezemből. Nem túl jó választás.

Miután elintézem a kölcsönzést, megint beöltözünk és kilépünk az utcára, le akarok inteni egy taxit, de nem engedi, mutatja, hogy inkább sétáljunk. Végülis miért ne. Szerencsére nem esik semmi, úgyhogy egymás mellett indulunk vissza a hotel felé. Szívem szerint megfognám a kezét, és látom, hogy ő is ránéz az enyémre, de nem merem. Elfogadom, hogyha nyilvánosan nem lehetünk egyelőre együtt, és ezt ma el is mondom neki, de azért a késztetés, hogy magamhoz húzzam bennem van. Lassan lépkedünk a tömegbe, amikor egyszer csak leblokkol. Nem értem mi baja, aztán észreveszem mit néz annyira. Az utca másik oldalán egy Doughnuts van, itt is lehet érezni a fánkok édes illatát. Vágyakozva bámulja a hatalmas üvegablakokat.

- Bemenjünk? – kérdeztem, mire felderül az arca és boldogan bólint. Keresünk egy zebrát és pár perc múlva már be is lépünk a büfébe. Bent megfogja a karomat és céltudatosan a pulthoz vezet. Nézem az arcát, mint egy kisgyerek a játékbolt kirakatánál, ámulva csodálja a színes sütiket. Kiválaszt egy rózsaszín cukormázas és egy csokis darabot, plusz egy teát, én is kérek kettőt és egy kávét. Nézelődünk és némán faljuk az édességet ami rendkívül zsíros és édes, szóval totál egészségtelen, de éppen ezért eszméletlen finom. Miután végez, elegánsan megtörli a száját a szalvétával, elégedetten néz körül, majd a következő pillanatban újra az üvegvitrineket kezdi tanulmányozni.

- Azt akarod mondani, hogy még ennél? - kérdezem mosolyogva, mert az arca egyértelműen ezt sugallja, de megrázza a fejét. Előkapja a telefonját, és villámgyorsan bepötyögött valamit.

- Most nem kérek, de vihetnénk párat… - és megint előveszi a kislányos, pillarezegtető nézését. Hatalmasat nevetek, mire csak kidugja a nyelvét. Felállunk, és újra a pulthoz vonulunk. Gyakorlatilag majdnem az össze fajtából kérünk. Sajnos az előbbi hangos nevetésem és a hosszú válogatás felkeltette pár kiscsaj figyelmét. Nem is értem délelőtt miért nem iskolába vannak? Alighogy kilépünk az ajtón vagy öten körbevesznek bennünket, miközben aláírom a papírjaikat, és fényképezkednek velem Anna próbál félre húzódni, de persze egyikük felismeri, hogy ő Rob barátnője, és mindjárt jön a kérdés, hogy a haverom merre van. Közlöm, hogy forgat, és indulnánk is de a csoportosulásunk feltűnő lehetett, mert előkerül egy fotós. Látom, hogy Anna szeme dühösen villan, de mint mindig ilyen esetekben higgadt marad. Most már hagyja, hogy leintsek egy taxit, és beszállva a hotelbe vitetem magunkat.

Egész úton elgondolkozva néz maga elé, de mire a lakosztályba lépve levetkőzünk már újra mosolyog. Lovagiasan hagyom, hogy először azt nézzük meg, amit ő választott, aztán az akciófilmet. Ebédre egyikünk se gondol, mert a fánkokat a kanapé előtti asztalra tettük és közben elveszünk egyet-egyet. Az egyik közepébe mogyorókrém van, amikor megkóstolja felcsillannak a szemei, rögtön felém kínálja, én is harapok belőle, meg is jegyzem, hogy ilyet máskor is kell neki szereznem. Főleg, mert az ahogy lenyalja a krémet a szája széléről igencsak beindítja a fantáziámat.

Az utolsó film az amiben volt egy apró szerepem, én lebeszéltem volna róla, de nem hagyta, na öt perc múlva már nem bánom.

A címe alapján gondolom valami vígjátékra gondolt, de amikor a gyilkos kinyírja a főszereplő anyját, amit az végignéz, Anna szó szerint az ölembe ugrik és a mellkasomba temeti a fejét. Kicsit később félszemmel ki-kiles, öt percig nézi, majd megbök. Nem tudom mire kíváncsi, erre előkapja a laptopot és írni kezd.

- Azt mondtad szerepelsz benne… - von kérdőre, mire megnyugtatom, hogy igen de talán három jelenetben egy-egy percet. Válaszul fejbe vág a párnával, és mutatja, hogy akkor pörgessem. Hősiesen végignézi a jeleneteimet, majd elgondolkozva méreget.

- Oké, ne kímélj – mondom, lerí róla, hogy van véleménye.

- Ez a film szar… - írja - nem te, a történet, meg az a lány. És, Istenem, olyan bénák azok a rendőrök. Nem tudtál volna valami olyat mutatni amiben jobb szereped van?

Na ez egy olyan pont, ami elég fájó, közlöm vele, hogy olyan nemigen akad. A következő egy órában az eddigi munkáimról beszélgetünk, illetve csak én, ő csak néha írt le egy-egy mondatot, amire választ akar. Azt látom rajta, hogy csodálkozik, hogy ennyi filmben, sorozatban játszottam, de mindig csak apró epizódszerepeket. Na ja, ha kellett egy magas, szőke izompacsirta szóba kerülhettem, de ha a karakter kicsit is bonyolultabb volt esélytelen voltam. Beszélek neki a Meskada-ról, a Warrior-ról, hogy utóbbi főszerep és Ashley-vel játszom benne. Érdekeli, hogy miért nem azt néztük meg, mire közölöm, hogy még be se mutatták, csak pár trailer jött ki belőle. Erre ölbe kapja a laptopot, és rákeres. Az a jelenet is előbukkan amikor megcsókolom Ash-t, erre összehúzza a szemöldökét de nem szól. Viszont a kereső kidobta még jópár találatot, filmeket, fotózásokat, azt a két klipet is amiben benne voltam. Az egyikre azonnal rá is kattint. A Without you-ért odavan, mint kiderül szereti a Hinder-t, mesélek pár sztorit a forgatásról és a srácokról. A másik viszont beteszi a kaput.

(Anna szemszöge)

Sose hittem volna, hogy ez így van, de Kellan önbizalomhiányban szenved. A magánéletben lehet, hogy egy macsó, és roppant határozott, de a szerepeivel kapcsolatban elég határozatlan. Erről van lehetőségem meggyőződni, mert miután megnéztük a két filmet, - mindkettő rendkívül tetszett - és a végén igyekeztem feltűnésmentesen elmázolni egy-egy könnycseppet sort kerítünk arra amiről azt mondta szerepel benne. Persze én is tehetek a dologról, mi a fenének nem olvastam el mi van a borítón?  Mert az amit én kedves vígjátéknak gondoltam valójában egy pszichopata tanár rajongása egy tanítványa iránt. Már az eleje is gyanús volt, utálom az értelmetlen öldöklést, úgyhogy igyekeztem nem odanézni, inkább hozzá bújtam. Igaz egy kis időre a közelsége és az ölelő karja el is terelték a figyelmemet, de aztán csak feltűnt, hogy tíz perce megy és Őt még mindig nem láttam a képernyőn. Jó vicc, előbb is mondhatta volna, hogy alig van benne. Amikor rákérdez a véleményemre, ami gondolom leolvasható az arcomból zavarba jövök. Rob az egyetlen színész akivel a szerepeiről beszéltem eddig életemben, de ő más. Vele szemben is igyekeztem árnyaltan fogalmazni, mert ki vagyok én, hogy leszóljam a munkáját. Teljesen laikus vagyok a színjátszással szemben. De Kellan más. Ő fontos nekem, és nem akarom megbántani. Bár jelen esetben tényleg nem tudok sok jót mondani az ő szerepéről se, mert egy nagyképű seggfejet alakít. Azt is kb. 5 percben az egész film alatt.

Viszont a véleményem elindít egy folyamatot. Kiderül, hogy hihetetlen sok filmben szerepelt. Kisebb-nagyobb epizódokban. Ahogy sorolja a címeket, a benyomásait, az embereket akikkel forgatott kíváncsi leszek. Milyen jó dolog is az Internet! A kereső eszméletlen mennyiségű találatot dob ki, és én jó sokra rá is kattintok. A szerepei általában egy kaptafára íródtak, amit nem értek. Oké, jóképű, és elragadó a szőke hajával, a kék szemével és a csibészes mosolyával. Pedig akkoriban még nem is volt ilyen izompacsirta. De mégis látom rajta, hogy átérezte a karakter. A legutóbbiak amikről kiderül, hogy még be se lettek mutatva már nagyobb tehetséget igényelnek. A Meskada miatt mondjuk fennakad a tekintetem, rossz azt látni, hogy egy másik nővel fekszik az ágyban. Az Ash-sel közös viszont tetszik, és a csók se zavar. Tudom, hogy mi van közöttük, így nem nagy szám. Én is megcsókoltam már Rob-ot, Jay-t, Tom-ot. Te jó ég, ezt soha többet nem tehetem. Mert ha valóban azt érzi irántam amit én iránta akkor nem lehetett kellemes végignéznie. Ajaj.              

Ezt hamarosan újra megtapasztalhatom. Ugyanis a filmeken kívül akad még pár érdekesség, például az a Calvin Klein fotózás amiről Nikki beszélt korábban. Majdnem a nyálam is kicsordul amikor meglátom. Nincs mese egy kéjsóvár kiéhezett perszóna lettem.

Találok még valamit, illetve valamiket. Az első tetszik, a zene jó, a kép is, hát még a történetei arról ahogy készült. Valami ilyesmire számítok amikor megnyitom a másodikat. Bár ne tettem volna.

Az a nő… és az a tekintet ahogy Kellan-re néz. Dühös leszek tőle, de nagyon. Itt már a zene se tetszik, mert ő énekli. Magamban puffogok azon, hogy az ilyeneket lakat alatt kéne tartani. Sajnos a megváltozott hangulatom neki is feltűnik. És persze ráhibáz a lényegre. Bajban vagyok, mert úgy látszik vagy nem tudok alakoskodni, vagy már túlságosan jól ismer.

(Kellan szemszöge)

A With love alatt végig összeszűkült szemmel, homlokráncolva bámulja a képernyőt, néha ugyan felcsillan a szeme, de amikor a liftes jelenetnél megcsókolom Hilary-t mintha még morogna is. Csodálkozva bámulok rá, alighogy vége ér és meglátja a „folytatás következik” feliratot szinte mérgesen néz rám, majd gépelni kezd.

- Ennek van folytatása? – írja, mire megrázom a fejem, de rögtön jön a következő kérdés - és lesz?

- Nem tudom, azóta nem volt róla szó – megint morog az orra alatt, de nem értem mit, viszont a képernyőt még mindig bosszúsan nézegeti. És leesik. - Te féltékeny vagy!

Felém kapja a tekintetét, és csak legyint, de a szeme egészen más sugároz. Vigyorogni kezdek, jó érzés, hogy bosszantja, hogy én mást csókolok, még így is, hogy tudja, hogy ez csak egy szerep. Aztán eszembe jut, hogy ott volt az a jelenet amiben Ash bújik hozzám.

- A Warrior nem zavart… - kezdek bele, mire megint legyint és írni kezd.

- Az Ashley volt, de ez a… - nem folytatja, de nekem ennyi is elég, nem bírom letörölni a vigyort az arcomról, viszont amikor felém fordul és a szemébe nézek minden gondolat kimegy a fejemből. Tekintetem a szájára esik, látom, hogy ő is az enyémet nézi, a szeme kezd megint a sötétzöld bársonyra hasonlítani. Elveszem az öléből a laptopot és az asztalra teszem, lassan hajolok hozzá, nem tervezek semmi egyebet, csak szeretném a karomban tartani és végre megcsókolni azokat az édes és most néma ajkait. Már csak pár milliméter választ el bennünket, amikor megszólal a telefonja. Riadtan kapja fel a fejét, és azonnal hátrahúzódik. Felkapja a kisasztalról, és tanácstalanul néz rá. Látom, hogy töri a fejét mit tegyen, úgyhogy a segítségére sietek.

- Felvegyem? - kérdezem, mire tétovázik, majd bólint és maga elé rakja a laptopot, majd villámgyors gépelésbe kezd, ezúttal kikapcsolva a hangot.

- A nagyapám az, ha nem veszem fel, újra fog hívni. Kihangosítjuk, én leírom a válaszokat, te meg felolvasod neki, oké?

Bólintok, mire megnyom két gombot, és megszólal egy érces férfihang.

- Dia duit, chailíng. – Hallom, és fogalmam sincs, hogy ez mit jelent.

- Mutatkozz be és mond el, hogy nincs hangom és nem beszélhetek – jön az utasítás.

- Jó napot, Mr. Mc’Gee, a nevem Kellan Lutz, Anna itt ül mellettem, de nem tud beszélni, mert torok és hangszálgyulladása van.

- Micsoda? – jön a válasz, szinte azonnal, majd aggódó kérdések reflexből, hogy jól van-e, és ilyenek, utána viszont kicsit gyanakvóvá válik az öreg. - Honnan tudjam, hogy az unokám tényleg ott ül maga mellett?

Anna azonnal írni kezd, amit csak nagy nehézség árán tudok felolvasni.

- Seanathair, tá tú chomb distrustful. Le do thoil, nach bhfuil a fhios aige go fóill cé tú féin.

Ez a két nyelvtörő mondat úgy látszik megtette a hatását, mert a következő negyed órában élénk beszélgetést folytattunk hármasban. A nagyapja modora sokban hasonlít az én nagyapáméhoz, kicsit gonoszkodó, de a hangjából sugárzik, hogy odavan az unokájáért. Sajnos egy elég aggasztó dolgot is megtudok. Anna szomorúan néz rám, amikor a nagyapja felteszi a kérdést, hogy akkor holnapután New York-ban találkoznak ugye. Amikor elbúcsúzunk az öregúr mondott még neki valamit azon az ismeretlen nyelven, mire Anna kicsit mintha elpirulna.

Miután befejeztük és lerakja kérdőn nézek rá.

- Szóval elutazol – mire azonnal gépelni kezd.

- Igen, holnapután reggel megy a gépem, akartam mondani, de még nem volt rá időm.

- És mikor jössz vissza? – kérdezem.

- Egy hét múlva, de akkor egy hétig itt is maradok – írja mosolyogva. Ez kicsit megnyugtat.

Lázasan töröm a fejemet, hogyan kezdjek bele. El kell mondanom, hogy tudom, csináltunk pár hülyeséget de rájöttem mennyire fontos nekem és nem érdekel, ha kifelé azt mutatják, hogy Rob-bal van. Ő is törheti valamin a fejét, én meg szóra nyitom a számat.

- Anna, azt szeretném mondani, hogy sz… - de belém folytja, és megrázza a fejét. – De… - tiltakozom most már, mire az ujját a számra rakja. Majd gépelni kezd.

- Azt hiszem tudom mit akarsz mondani, de – már éppen tiltakoznék, tovább ír – én szeretném kezdeni. De nem így. Holnap már szabad beszélnem. Addig kibírod?

- Holnap már dolgozom, - felelem mire mosolyogni kezd.

- Akkor holnap este vacsora után, jó? – Hát erre mit mondjak, egyáltalán nem jó, mert az még több mint 24 óra, és ez azt is jelenti, hogy a ma éjjel se azzal telik amivel szeretném. Viszont képtelen vagyok neki nemet mondani, így csak bólintok.

- Jó, holnap este itt találkozunk – felelem, mire megrázza a fejét és a válaszától gyorsabban ver a szívem. Na így már több mint jó.

Tovább beszélgetünk, illetve még mindig én, a családomról, arról mit szeretek csinálni, minden érdekli. A barátaink érkezése szakítja félbe a társalgásunk, eddig fel se tűnt, hogy már ennyi idő van. Először csak Rob dugja be a fejét az ajtón, majd amikor felfedez bennünket a kanapén szélesre tárja az ajtót és jön utána Kris, Jay, Ash, Taylor és Nikki is.

(Anna szemszöge)

Szerencsére a kínos helyzetből hamar kilábalunk, látom a tekintetén, hogy mire készül és cseppet se bánom. Én is vágyom a csókjára, sőt sokkal többre is. Már éppen összeérne a szánk amikor megszólal a telefonom. Esküszöm egyszer kidobom ezeket a vackokat. Nem igaz, hogy mindig a legrosszabbkor kell csörögnie valamelyiknek. Az igazi pánik csak akkor kap el amikor meglátom a kijelzőt. A fenébe. Mit akarhat Shane papa? És most mit tegyek? Mert egyrészt ha nem veszem fel akkor folytatja még vagy öt percig, utána viszont képes rám szabadítani jobb esetben a szálloda személyzetét, rosszabban szóba jöhet a rendőrség, a hadsereg, bárki… De ha felveszem, az megint gond, mert nem tudok beszélni. Oké, ahogy elnézem Kellan segíteni fog, de mi van ha nagyapa elszólja magát? Nekem kéne elmesélnem a Mc'Gee dolgot. Jaj, mit tegyek?

Aztán nincs mese elfogadom Kellan segítségét, és jól teszem. Igaz nagyapa nem hazudtolja meg magát, gyanakodik, de szerencsére megadja a lehetőséget arra, hogy tudassam vele, mi az amit nem kéne megszellőztetnie. Igyekszem nem felnevetni azon, ahogy felolvassa a gael mondatokat. Annyira koncentrál. Nagyapa valóban tartja a száját, és azt ami gondot okozhat - mint például, hogy az értekezlet amin hivatalosan bemutat csütörtökön délelőtt lesz - az anyanyelvén közli, én meg igyekszem egyszavas mondatokban válaszolni. Amennyire hallom a hangján szimpatikus neki a segítőm, erre utal, hogy többször is fiamnak szólítja, és ketten együtt rajtam poénkodnak. Illetve azon milyen kiállhatatlan beteg vagyok. Bagoly mondja verébnek.  Az mondjuk kicsit bánt, hogy elárulja, hogy akkor két nap múlva találkozunk, ezt én akartam. Búcsúzóul még van egy mondata amitől elakad a lélegzetem.

- Kislányom, ez a fiú igazán rendesnek tűnik. És amennyire kiveszem a szavaiból veled is képes bánni. Talán mégiscsak meg kéne gondolnod azt a nem lesz köztünk semmi dolgot. Tudom, hogy jóképű is, és legalább nem angol.

Még jó, hogy ezt Kellan nem érti. Magyarázkodhatnék, már amennyire jelen állapotomban tudok.

Miután megszakítom a vonalat rögtön jön a kérdés, sietve biztosítom róla, hogy el akartam mondani, és a legközelebbi alkalommal tovább maradok. Aztán kicsit pánikba esem, mert majdnem megelőz. De nem hagyhatom, sikeresen meg is akadályozom. Nekem kell először kimondanom, ő már megtette kétszer is, igaz álmában. Bár nehéz, egyszerűbb lenne, ha leírnám, de az olyan illúzióromboló. Amikor meghallja amit mondok kicsit elcsügged, imádnivaló, ahogy duzzog, mert holnap már dolgozik. Én viszont örülök. Napközben kicsit megrenováltatom magam, veszek valami szexis ruhát, megvacsorázunk a többiekkel, mert tartozom nekik ennyivel, aztán beszélünk. Röviden, mert vannak jobb ötleteim. Ezért is akarok inkább az ő szobájába menni. Itt mindig átjáróház van. Végülis amennyire tudom, az is csak pár ajtónyira van.

A pillanat elszállt, így újra „beszélgetni” kezdünk. Mindjárt meg is tudok pár roppant hasznos információt. Például, hogy imádja a téli sportokat. Oké, ez pontosan beleillik a szilveszteri terveinkbe. Gyorsan telik az idő, majdnem leesek a kanapéról annyira kell nevetnem azon, ahogy a barátaink félnek bejönni a szobába, és éppen Rob-ot küldik előre. Pont őt?!

Kedvesek ahogy aggódnak miattam, újra feljegyzem az agyam egy szegletébe, hogy meg kell hálálnom nekik az ápolást. Már vannak is ötleteim. A este gyorsan eltelik, megegyezünk a holnapi vacsorában, Kellan egy percre se mozdul el mellőlem, aminek örülök. Viszont eszembe jut valami. Egy dolog amiről nem akarok lemondani ma se. Pedig tudom, hogy nehéz lesz, de talán kibírjuk. Ha nem, hát akkor nem…  

      

Szómagyarázat:

* Dia duit, chailíng. – Szervusz, kislányom.

* Seanathair, tá tú chomb distrustful. – Nagyapa olyan bizalmatlan vagy.

* Le do thoil, nach bhfuil a fhios aige go fóill cé tú féin. – Kérlek vigyázz, ő még nem tudja ki vagy te.

106. Gyógyulás kis kitérőkkel…

Ma csak annyit, hogy jó olvasást, mert meghalni sincs időm. A következőnél válaszolok a komikra.
Dicta

(Anna szemszöge)

Reggel arra ébredek, hogy valaki mocorog. Legalább egy percig nem nyitom ki a szememet, csak élvezem, hogy a karja a derekamat öleli. Érzem az ismerős illatot, így már azelőtt tudom, hogy Kellan fekszik mellettem, mielőtt meglátnám. Elégedett vagyok, kipihent, már a torkom se kapar annyira, viszont a gyomrom az korog. Amikor mégis kilesek a szemhéjam alól rögtön nagyra tágulnak a pupilláim, csak úgy ragyognak azok a gyönyörű kék szemei. Az egész arca mosolyog, kipihentnek tűnik. Kicsit zavar, hogy olyan gyorsan elhúzódik, de gondolom sietnie kell a forgatásra. Megint aggodalmaskodik, de elhárítom az önfeláldozását, már tényleg jól vagyok, és végre lesz ami lesz, le fogok zuhanyozni és legfőképpen megmosom a hajamat. Amint belépek a fürdőbe elégedetten nézek a tükörbe, a hálóingem látszólag elnyerte a tetszését. Állok a víz alatt, és régen éreztem ilyen jól magam. A reggelit kettesben költjük el, még arra is képes volt, hogy megkérdezze anyát mi a kedvencem? Az mondjuk érdekelne, hogy vette rá a szálloda szakácsát, hogy tejbegrízt készítsen nekem. Mivel beszélnem nem szabad jobbára mutogatva vagy a telefonom segítségével kommunikálunk, de igazság szerint lassan pillantásokból is megértjük egymást. Sajnos kis idő után csatlakozik hozzánk Jay. Örülök neki, és a percek múlva beállító Taylor-nak is, de az, hogy Kellan-nak mennie kell elkeserít. Arra gondolok kockáztatok. Mellé lépve puszit nyomok az arcára, és nem csak azért, mert hálás vagyok azért amiért törődik velem. Nem, ez sokkal inkább egy olyan puszi, amit egy nő ad a munkába induló párjának.

(Kellan szemszöge)

Kipihenten és boldogan ébredek. Éjjel önkéntelenül is egymáshoz bújtunk, és úgy ébredni, hogy az első amit meglátok az az ő arca, eszméletlen jó. Az mellkasomhoz bújik, keze a derekamon, ugyanúgy ahogy az enyém is őt öleli. Igyekszem úgy felkelni, hogy ne ébresszem fel, de nem sikerül, mert miközben lefejtem magamról a kezét álmosan néz a szemembe.

- Jó reggel – mondom mire egy nagy mosoly a válasz - jól vagy?

A fejével jelzi, hogy nagyjából igen. Felül, és nagyot nyújtózkodik. Igazodva a napi rutinhoz megkérdezem, hogy akar-e a fürdőbe menni, csak bólint, úgyhogy hozzá lépve kitakarom… és tátva marad a szám. A hálóinge, már ha lehet egyáltalán annak nevezni alig takar valamit, és a helyzet csak még rosszabb lesz, amikor feláll. Egy pillanatra meginog, mire felé kapok, de megfogja a karomat, hogy nincs gond. Felveszi a telefonját, és írni kezd.

- Csak hirtelen álltam fel, jól vagyok.

- Biztos? – kérdezem, mire csak bólogat.

- Megyek zuhanyozni, rendelsz reggelit?

- Aha, itt maradok az ajtó mögött – mondom, de erősködik, hogy felesleges. Tényleg határozott léptekkel megy a bőröndjéhez, majd a fürdőbe, az ajtóból még visszafordul, rám mosolygott, és a kezével int, hogy nyugodtan mehetek. Én viszont nem tudok, ugyanis még mindig a csupasz lábainak a hatása alatt vagyok. Még jó, hogy ezt nem tudtam amikor bebújtam mellé az ágyba. Tuti nem bírtam volna ki. Kicsit aggódok, de sürgős dolgom lenne a fürdőbe, ez foglalt, a másikba meg nem akarok bemenni, mert nem emlékszem, hogy valamelyikük itthon van-e még.

Rekordgyorsasággal érek a szobámba, lezuhanyozom, megborotválkozom, és felöltözök. Szerencsére még előtte megrendeltem a reggelit, a pincérrel együtt érek az ajtóhoz, beengedem lepakolni, majd gyorsan megszabadulok tőle. Anna még mindig a fürdőben van, hallom, hogy éppen hajat szárít. Lerakom a táskámat és a kabátomat, éppen be akarom tolni a zsúrkocsit a szobájába, amikor kijön a fürdőből, és tiltakozik, hogy ne, együnk csak a nappaliba.

Szabadidőnadrágot és pólót vett, letelepedik az asztalhoz, az egyik lábát maga alá húzva. Megreggelizünk, csodálkozva néz rám amikor leveszem a tetőt arról a tejes izéről. „Anya” formálja a szájával, mire csak bólintok. Felragyog a szeme, és boldogan áll neki kanalazni. Határozottan megérte 5 percig győzködni a szobaszervízt, hogy készítsenek egy tányérral. Tényleg az édesanyja mondta, hogy ezt szereti, ha beteg. Fogalmam sincs róla, hogy milyen lehet, engem a zabkására emlékeztet, de ő élvezettel eszi. Látva a fura arckifejezésemet mutatja, hogy kérek-e, mire megrázkódom és biztosítom róla, hogy a ham and eggs nekem nagyon is megfelel. Csak hosszú rábeszélésre sikerül belediktálnom az antibiotikumot. Majdnem végzünk amikor beállít Jay, majd pár perc múlva Taylor is.

Anna szemlátomást örül nekik, én meg szomorúan indulok el, de mielőtt az ajtóhoz érnék utánam lép és puszit nyom az arcomra. Csodálkozva bámulok rá, de csak mosolyog sejtelmesen, és visszaül a kanapéra.

(Anna szemszöge)

Ahogy gondoltam a srácokkal könnyen boldogulok. Igaz eleinte próbálnak meggyőzni, hogy bújjak vissza az ágyamba, de nem ettem meszet. Éppen eleget feküdtem az utóbbi napokban. Jó azt hagyom, hogy miután letelepedtem a kanapéra Jay betakarjon. Kíváncsian nézek rájuk, ők meg rám. Érdekes nap lesz ez így némán. Aztán beugrik, hogy is felejthettem el. Felpattanok, megkaparintom a laptopom, visszaülök, és megkeresem azt amire szükségem van. Kb. tíz perc alatt sikerül letöltenem a programot, és innentől már nincs gond. Sőt. Amikor meghallják az első mondatot ijedten kapják az ajtó felé a fejüket, de utána már megy minden a maga útján. Megtudom, hogy Jay tegnap felvett a srácokkal egy számot, és lehet, hogy ma beugranak majd egy percre ők is. Taylor arról tájékoztat, hogy Gina azt üzeni gyógyuljak meg, (ezt mondjuk abban a négy e-mailben is megtette, amit addig olvastam el, amíg a programot telepítettem.) Jót „beszélgetünk”, mesélnek a forgatásról, a stábról, az idő gyorsan halad. A banda dél előtt pár perccel toppan be, csak egy percre. Aztán meggyőzöm őket, hogy ne siessenek annyira. Kellan persze ma is telefonál, Tay zavarodott arcán látom, hogy nem dicséri. Mit fogok kapni én ezért…

Ebéd után amit a srácokkal közösen fogyasztunk el újabb látogatót érkezik, igaz ő Taylor-t kereste eredetileg. Boo-Boo-val még nem találkoztam, de amikor elárulja, hogy ő melyik farkas bőrébe bújik már imádom. Kedves srác, és az se mellékes, hogy neki jut eszébe először, hogy mi az amivel ennyien elfoglalhatnánk magunkat. Vidáman játszunk egészen addig amíg Kellan meg nem érkezik. Seperc alatt kiosztja a srácokat, és ha nem lépek közbe szerintem ahhoz se kell sok idő, hogy az ajtón kívül találják magukat. Nem mintha nem örülnék annak, ha kettesben maradnánk, de mégis, olyan aranyosak voltak. Egész nap mindent elkövettek, hogy ne unatkozzam. Szerencsére sikerül meggyőznöm őt is, igaz a háta mögött Jay a szemeit forgatja, hogy így az ujjam köré csavartam. Pedig nem is igaz. Illetve egy kicsit. Talán…

Esküszöm többet aggodalmaskodik, mint anya, pedig az nagy szó. De miután jelzem neki, hogy üljön mellém, nyugodtabbnak tűnik. Ő is bekapcsolódik a játékba, de többször is elkapom a tekintetét, jobbára engem figyel és nem azt amit éppen csinál. Jerad ötlete vegyes érzelmeket kelt bennem. Nem biztos, hogy ez jól fog elsülni…

(Kellan szemszöge)

Egész nap azon töröm a fejem, hogy ez most mi volt, van-e jelentősége, de nem sikerül kiokoskodnom semmit. Az is foglalkoztat, hogy vajon elég jól van-e már ahhoz a beszélgetéshez, amit folytatni szeretnék vele. Ezúttal csak egyszer telefonálok, és rögtön le is szúrom Tay-t aki felveszi a telefont, mert mint kiderül Anna nem feküdt vissza. Délután háromkor végzek, és rögtön a hotelbe indulok, kitérő nélkül a szobájuk felé veszem az irányt, már a folyosón hallom a hangzavart, ami eléggé aggaszt. Hát még amikor kinyílik az ajtó. A szobában nemcsak Anna, Jay és Taylor, de a barátom teljes zenekara és Boo-Boo is ott van. A kanapén és körülötte ücsörögnek és kártyáznak. Mindenki vidáman néz rám, engem meg elfut a méreg. Egy napja még mozdulni is alig tudott, most meg ahelyett, hogy pihenni hagynák, itt kaszinóznak.

- A rohadt életbe, elment az eszetek, miért nincs ágyban – támadok rájuk, mire mindenki döbbenten néz rám. - A gyógyszerét legalább bevette, vagy azt is elfelejtettétek?

Egy kicsit furcsa női hang szólal meg, ismeretlen, de a stílus túlságosan is emlékeztet valakire.

- Igen anyuci, bevettem a gyógyszerem, megtöröltem az orrom és utána kezet is mostam.

A többiekből kitör a nevetés, én meg mivel biztos vagyok benne, hogy ezt valahogy Anna hozta össze kérdőn nézek rá. Jay válaszol helyette, elmondja, hogy Anna letöltött valami programot a netről, és most amit leír azt felolvassa a gép. Tényleg most tűnik csak fel, hogy a laptop az ölében van. Morcosan nézek rá, ő meg bevet egy kislányos nézést.  Esküszöm még a szempilláit is rezegteti. Ezt már én se bírom ki nevetés nélkül. Arrébb hessegetve Ben G-t, megpaskolja maga mellett a kanapét, úgyhogy ledobom a kabátomat és mellé telepedek. Teszem fel sorba a kérdéseimet: evett-e, gyógyszert bevette, volt-e még láza, nem fáradt, álmos, nem fázik ő meg szépen mindenre válaszol. Leellenőrizem, hogy rendesen be van-e takarózva, mire csak egy plafonra emelt pillantás a válasz.

- És ti, hogy kerültetek ide? – kérdezem a srácokat, mire jött a válasz, hogy ők tulajdonképpen Jay-t keresték, de aztán itt ragadtak.

- Unatkoztam… - jön a válasz, és megint az a nézés aminek képtelenség ellenállni - játszol te is?

Beszállok, de néhány kör után a többiekben felmerül, hogy ez unalmas, és pókert javasolnak. Anna húzza a száját, amiből mi tévesen arra következtetünk, hogy az nem igen mehet neki, de beleegyezően bólint, viszont Jerad felveti, hogy pókert csak pénzben lehet játszani. Erre felcsillan a szeme, amiből már sejthetném, hogy ebből baj lesz. Az első két kört még arra fogjuk, hogy „szűz kéz”, de amikor tíz játszmából nyolcat megnyer már gyanús a dolog. Két óra múlva már elég szép összeg tornyosul előtte, és mi mind gondterhelten nézünk egymásra. Oké nem játszunk nagy tétekben, és nem is a pénzről van szó, de nyolc pasit vert el simán egy nő, ez azért elég égő.

Peter érkezése új lendület hoz a dologba, mert ő elég jól játszik, azonnal be is száll, és pár perc múlva csak lesünk, mert Anna még nagyobb fordulatra kapcsol. Simán és minden szívfájdalom nélkül veri meg, úgy tűnik, mintha eddig nem is igazán figyelt volna, bezzeg most. Peter nem szórakozik, rendesen emelgeti a téteket, úgyhogy a végén vagy ezer dollár Anna nyereménye. Nem tudom meddig tartana a party, de megérkeznek a többiek, és miután megmutatja nekik a nyereményét a gép segítségével közli, hogy akkor most mindenkit meghív egy vacsorára.

 Én azonnal tiltakozom, hogy innen ugyan ki nem teszi a lábát, amíg a doki nem engedélyezi,  aki végszóra meg is érkezik. Igencsak elcsodálkozik a tömeg láttán, magával hívja a hálószobába, gondolom megvizsgálja. Amikor kijönnek üdvözültem mosolyog rá, nagyszerű egy újabb rajongó.  A kérdésemre közli, hogy most már nem lesz gond, csak az antibiotikumot kell szednie, és pár nap múlva rendbe jön. Mire elmegy a vacsoránk is megérkezik, meg a plusz asztal és székek, hatalmas „bulit” csapunk. Kivételesen csak könnyed piálással, de mindenki jól érzi magát. Kilenc körül látom, hogy kezd fáradni, úgyhogy szépen udvariasan kitessékelem a bandát, közölve, hogy holnap én maradok vele, miután bemegy a szobájába halkan a tudtukra adom, hogy mire számítsanak a holnapi nap.

Amíg Anna végez a fürdőben a fotelben ücsörgök, látom, hogy napközben áthúzták az ágyát, szomorúan gondolok arra, hogy ma sajnos már semmi jó indokom nincs amiért itt maradhatnék.

Ezúttal egy rövidnadrág-póló összeállításban érkezik, körüllengi a jellegzetes citrus illat. Felkuporodik az ágyra és betakarózik. Én meg odamegyek mellé, hogy elbúcsúzzak. Adok neki egy puszit az arcára, és közlöm, hogy reggel jövök. Már lépnék el tőle, amikor megfogja a karom, és kérdőn néz rám. Nem értem mi a baj, mire a telefonja után nyúl és beír valamit.

- Elmész?

- Szeretnéd, hogy maradjak? – kérdezem meglepődve. Ezúttal csak bólintással válaszol, hogy igen. Esküszöm a szívem is gyorsabban kezd verni, de ha akarnék, se tudnék neki ellenállni. Gyorsan közlöm vele, hogy átugrok a szobámba, de nemsokára jövök. Csak mosolyog szokás szerint, én meg hatalmas léptekkel indulok el. A nappaliban már csak Kris és Rob bámulja összebújva a tv-t, jó éjszakát kívánnak, de én vigyorogva közlöm velük, hogy még visszajövök.

Rekord gyorsasággal zuhanyozom le, a borotválkozást nem indokolt, lévén nap közben már megvolt, kétszer is. Fogmosás, majd keresek egy pólót és gondban vagyok. Nemigen szoktam ruhában aludni, viszont ma muszáj lesz. Végülis, Annán is rövidnadrág volt, úgyhogy felhúzok egyet, rá a szabadidőnadrágom. Egy táskába beszórok pár dolgot, tiszta fehérnemű, plusz póló, fogkefe, telefon és már megyek is vissza. Előrelátóan elhoztam egy mágneskártyát, így akadály nélkül lépek a lakosztályba, a nappaliban viszont Rob fogad, látszólag rám vár, és nem tűnik túl boldognak. Int, hogy menjek utána a teraszra, rágyújt, majd hozzám fordul.

- Kellan, elment az eszed?

(Rob szemszöge)

Pár napja kíváncsian szemlélem azt ami a szemem előtt folyik. Kris-szel valahogy mindig ehhez a témához lyukadunk ki akaratlanul is. Megvitattuk azt is amit megtudtunk a kettős Halloween-jéről. Ő is örült, bár láttam, hogy az arcán átfut a félelem. Gondolom benne is felmerült, hogy a dolgok jelen alakulása szerint új stratégiát kell kidolgoznunk arra, hogy miképpen vezessük félre a Summitot a rajongókat, és a fotósokat. De mindez persze egyelőre a háttérbe is szorult, hiszen Anna állapota minket is aggasztott. A javulás csak lassan ment, és mi még csak nem is tudtunk részt venni az ápolásában, úgy ahogy az illene. Jó első este egy rövid ideig én vigyáztam rá, de egész idő alatt aludt. Csak akkor ébredt fel amikor megjött a doki. Ugyanúgy, mint előző este Kellan lenyűgözött, annyira féltőn óvta, és úgy bánt vele, mintha egy porcelánbaba lenne. Érdekes volt látni, hogy Anna kivételesen nem tiltakozott, sőt még az is felmerült bennem, hogy hízeleg neki, hogy a haverom nem megy a közeléből. Másnap már jobban volt, ez abból is látszott, hogy alaposan ellátta a bajomat. Utána meg igyekezett keresztülvinni az akaratát, de Kellan nyert. És ez meglepett. Még egyszer se láttam, hogy engedelmeskedne valakinek, igaz a haverom csak annyit ért el, hogy zuhanyzás helyett a biztonságosabb fürdést választotta. Ő viszont amíg szíve hölgye elmerült a vízben velem beszélgetett. Rákérdeztem Atlantic City-re, elmesélt mindent, igaz jobban esett volna, ha előbb teszi. Azon viszont fennakadtam, hogy nem árulta el Annának, hogy felismerte. Igaz az indokát, hogy azt szeretné, ha ő ismerné be megértem.

Napközben a forgatáson is ő volt a fő téma, lévén mind azt emlegettük mi van Annával kiszivárgott, hogy a barátnőm itt van és beteg. Mindenki azt kérdezgette mi baja, és mikor jön be hogy ők is megismerjék. Még Dean is megkért, hogy mondjam meg Annának, hogy jobbulást kíván neki. Oké, őt szerintem már a vb-s dologgal levette a lábáról. Vagy a rétessel, nem tudom.

Ma reggel korán indultunk Kris-szel, ma ő is vámpírsminket kapott, és ugyanúgy, mint mi utálja is rendesen. Én igyekeztem délben az öltözőnkben javítani a hangulatán, ami szerintem sikerült is, bár szó se róla, ha a testőröm nincs résen lebukunk. Ezzel is vigyázni kell jövő héttől. A Summit ugyanis közölte, hogy most, hogy ő is „vámpír” lesz, jobban kell ügyelni a fotósokra, így kell neki egy testőr. Hát nem örülünk, de ez van. Szerencsére legalább azt sikerült elérnie, hogy ő választhasson. Az ügynöke két nap múlva küld valakit, addig meg a biztonság kedvéért velem és Dean-nel kell közlekednie a hotel és a forgatási helyszín között. Na ez az egyetlen, ami pozitívum. Elég későn értünk vissza, a liftnél csatlakozott hozzánk Ash, Nikki és Lisa is. Már messziről halottam a hangzavart, amit egyáltalán nem értettem. Aztán belépve érdekes kép fogadott.

Anna a csapat közepén ül, Jay és Kellan között. Körülötte a teljes 100 monkeys és a kölyök. Vele szemben Peter aki feszülten ül, látom, hogy nagyon koncentrál. Kettőjük kezében kártya, előttük aprópénz, illetve Anna előtt százdollárosok is vannak. Mind bejövünk, még a testőröm is és figyeljük mi fog történni.

- Megadom – tol egy kupac pénzt Anna az asztal közepére. De ki beszél? Taylor áll hozzánk a legközelebb ő súgja oda, hogy a „barátnőm” már jó ideje egyfolytában nyer, lealázta a bandát, ja és a laptopon át beszél.

- Oké – feleli Peter, amikor meglátja a lerakott három lapot felderül. És azonnal lerak ő is hármat.

- Nekem is drillem van, de ászból.

- Nem semmi, - hallom és látva Anna lefelé görbülő száját megsajnálom. De aztán megvillan Kellan szeme, aki a lapjaiba sandított, és mindketten vigyorogni kezdenek. Ő meg újra írni. – de nekem van itt még valami. Egy párocska. Az annyi, mint egy full.

Mindenki felhördül és csak nézi a kártyákat. Peter hitetlenkedve mered maga elé, és értetlenkedve rázza a fejét. Anna ezen az újfajta módon beszélve minket is üdvözöl, megmutatja a nyereményét, és közli, hogy meghív mindenkit egy vacsorára. Kellan azonnal tiltakozik, egyet kell értenem vele. Aztán szerencsére a probléma gyorsan megoldódik, mert beállít a doki, és magával hívja a beteget. Amíg hallótávolságon kívül kerül intézkedünk a kaja ügyében, Nikki ragadja magához a telefont, és villámgyorsan rendel. Mire azok ketten előbukkannak a szobából a pincérek már pakolnak befelé. Azt még éppen látom, hogy miután a haverom beszél a dokival pénz csúsztat a kezébe. A fenébe, erre nem gondoltam, ezt nekem illett volna.

A vacsora eseménytelenül telik, ezek ketten nem mozdulnak egymás mellől, Anna folyton Kellan-t lesi félszemmel, amikor csak teheti hozzáér, megfogja a kezét, úgy veszi el a sót, hogy közben a haverom karjára támaszkodik. És egyfolytában mosolyog. Hihetetlen. Na nem mintha ő nem ezt csinálná. A keze Anna székének karfáján pihen, amikor átülünk a kanapéra ráteríti a takarót.

Aztán az estének gyorsan vége lesz, nem is bánom, mert fáradt vagyok, és holnap is dolgozunk. A beteg elbúcsúzik és bemegy a szobájába, a haverom viszont amint kiteszi a lábát halkan de határozottan megszólal.

- Holnap én leszek Annával. És előre szólok, reggel kilenc és este hat között senkit se akarok itt látni. Ez az én napom, légyszí kivételesen ne tegyetek keresztbe nekem.

Aztán ő is bemegy a szobába. Mi tátott szájjal bámulunk utána, és vigyorogni kezdünk. Mindenki elmegy aludni, mi meg Kris-szel leülünk a kanapéra, és bekapcsoljuk a tévét. Nem mintha érdekelne mi van benne. Percek múlva halljuk, hogy nyílik az ajtó, Kellan lép ki, roppant elégedettnek tűnik, és közli, hogy még visszajön. Először csak bólintok és nem foglalkozom a dologgal, de aztán egyszercsak leesik. Visszajön? A rohadt életbe. Fel alá kezdek el mászkálni, Kris rá is kérdez mi bajom. Amikor elmondom neki a sejtésemet közli, hogy hülye vagyok, és ezen sikerül is kicsit összekapnunk. Elvonul a hálóba. Zavar, hogy haragszik rám, de mégse megyek utána. Szerencsére nem kell sokáig várnom, csippan a mágneszár, és belép. Magammal hívom a teraszra, és elbeszélgetek vele. Persze pillanatok alatt kiderül, hogy megint hülyét csináltam magamból. Úgyhogy miután a haverom elvonul a másik hálóba én is ezt teszem. Kris a háttámlának dőlve vár rám.

- Ugye megmondtam.

Az arca nem mutatja, de a szemén látom, hogy nevet rajtam.

- Oké, neked volt igazad. Beismerem.

- Csak azért, remélem ez jó lecke volt.

- Igen, mi is lenne velem nélküled… - súgom neki, és megcsókolom. Még belegondolni se akarok, hogy ő nincs nekem.

(Anna szemszöge)

Már évek óta nem játszottam. De vannak dolgok amiket az ember nem felejt el. Főleg ha a játékszabályokat olyan hivatásos pókerjátékosoktól lesi el, akik több rangos versenyt is megnyertek. Ricsitől is sokat tanultam de Dénes játéka nyűgözött le talán a legjobban mindig is. Ellenük persze nem sok esélyem volt, de itt a srácok nemigen tudnak kifogni rajtam. Főleg, hogy annyi módon képesek elárulni magukat. Jay ha nyerésre áll a száját harapdálja, ha vesztésre a szemöldökét emelgeti. Kellan szinte vibrál amikor jók a lapjai, de ha nem akkor többször pislog, mint különben. Mindegyiknek van valami jellemző vonása, amit szerintem észre se vesznek. Kicsit szégyellem, hogy elszedem a pénzüket, de ők akarták. És különben is, úgyis visszaadom a végén.

Peter jó egy óra múlva állít be, és a srácok arca azonnal felderül. És nem hiába. Mert ő már kihívást jelent. Éppen ezért mindent elkövetek, hogy a nyerő szériám ne sérüljön. Az igazán nem az én hibám, hogy egyre jobban emelgeti a téteket. Az utolsó játéknál már csak ketten vagyunk benne, és a szerencse mellém szegődik. Van három tízesem. Kettőt kérek, igazság szerint csak blöffölök, de amikor bejön a két király elakad a szavam. Látványosan, ebből Peter tévesen azt hiszi rosszul állok. Emeli a tétet, gondolom vissza akarja szerezni amit elvesztett. Hát nincs szerencséje. A többiek is ledöbbennek, amikor kipakolok, aztán mindenki gratulál. A kérésem, hogy menjünk vacsorázni süket fülekre talál. Szeretnék végre kijutni a szobából, de az őrzőangyalom persze nem engedi. Tiltakoznék, és tudom, hogy le is tudnám venni a lábáról, de megérkezik a doki és követnem kell. Elégedett az állapotommal, megnyugtat, hogy nincs is szükség arra, hogy többet jöjjön, de ha újra rosszabbul lennék csak hívjuk bátran. Értékelem a kedvességét, egészen addig amíg meg nem látom, hogy Kellan pénz csúsztat a kezébe. Naná, hogy én erre nem gondoltam. Ha holnapután - mert akkor állítólag már lehet – újra beszélhetek ki fogom deríteni mégis hányszor és mennyit adott neki a hátam mögött.

A végén a szobában vacsorázunk, de mégis jól érzem magam. Jó a többiekkel lenni, vidámak, kedvesek, és Kellan… róla jobb nem is beszélni. Elbűvöl.

Még mindig nem vagyok a topon, amit persze észrevesz és azonnal ágyba parancsol. Tiltakoznék, de beugrik, hogy ágy plusz Kellan egyenlő összebújás. És ez határozottan ígéretes. Jó van amiről még le kell mondanunk, de kis lépés fél siker. Már éppen belépnék a fürdőbe amikor meghallom a résnyire nyitva maradt ajtón át, hogy mire figyelmezteti a többieket. Egész nap vele, kettesben. Ez jobb, mintha szülinapom lenne.

Mikor visszaérek a tisztálkodás után bebújok az ágyba, ő meg közli, hogy reggel jön. Meg is hökkenek, nem akarom, hogy itt hagyjon. Elhatározom, hogy mindenképpen kiharcolom, hogy maradjon, de aztán egy mondatomra meggondolja magát. Elégedetten dőlök hátra és várom, hogy visszatérjen, olvasok kicsit, mert a percek csak múlnak, aztán valahogy elszenderedem.

(Kellan szemszöge)

Nem értem Rob-nak mi baja, mert az szemmel látható, hogy roppant ideges. Aztán csak kinyögi.

- Még meg se gyógyult és már le akarod fektetni, - bosszúsan túr a hajába - örülök, hogy kibékültetek, tényleg, de nem korai még ez egy kicsit.

Kicsit döbbenten nézek rá, oké, hogy aggódik, de nem hiheti, hogy ilyen hülye vagyok.

- Honnan vetted ezt a baromságot – kérdezek rá - szerinted képes lennék most arra gondolni, még nincs teljesen jól. Egyébként, meg fogalmam nincs, hogy most kibékültünk-e vagy sem. Nem mondott semmit.

Jó bevallom ma reggel az az aprócska hálóing igazán csábító volt, és az előbb látott nadrág se sokat takart, de látom rajta, hogy még könnyen fárad.  

- Azt hittem azért jössz… - néz rám csodálkozva - tényleg akkor miért is jöttél?

Csak megvonom a vállamat, Anna megkért, és én nem mondhattam nemet. Magam se tudom miért is kért erre, de örülök neki.

- Oké, akkor ezt hagyjuk, bocs, hogy… szóval érted. – Látom, hogy zavarban van, végülis úgy lépett fel, mint egy báty a húga csábítójával szemben. És ez tetszik, csak ennél többet ne akarjon tőle a nyilvánosságon kívül. Rávigyorogok, és elindulok a szoba felé, de utánam szól, úgyhogy visszafordulok, az arcán egy pimasz mosollyal néz rám.

- Remélem vettél egy hideg zuhanyt mielőtt átjöttél?

Szívem szerint visszamennék egy kicsit átrendezni az arcberendezését, bár kétség kívül az utolsó két percben a tus alatt állva ezt tettem. Ahogy belépek a hálóba félhomály fogad, csak egy lámpa világít Anna oldalán. Alszik.  Olyan békés és gyönyörű, a haja kiterül a párnán, egyik kezével egy könyvet fog, szóval várt rám egy darabig. Lepakolom a cuccom, kibújok a szabadidőnadrágomból, mellé lépve kihúzom az ujjai alól a könyvet - az az amit tőlem kapott a születésnapjára - és lerakom az éjjeliszekrényre. Megkerülve az ágyat bebújok a takaró alá, nem bírom megállni, hogy ne nyomjak egy puszit a szájára, mire elmosolyodik, de nem ébred fel. Átnyúlok felette, és lekapcsolom a lámpát, hátradőlök a párnámra és hallgatom, ahogy veszi a levegőt. Nem merek hozzáérni, szinte fizikai fájdalmat érezek, hogy itt van mellettem és nem érinthetem. Mintha csak sejtené a gondolataimat hallom, hogy mocorog, és a következő pillanatban megérzem, ahogy a karja átöleli a derekamat, melle az oldalamhoz, combja a combomhoz simul. Lélegzet visszafojtva várom, hogy felébred-e, de csak a halk szuszogása hallatszik az éjszaka csendjében.

Igyekszem kizárni a nem éppen ideillő gondolatokat, magamban ismételgetve, hogy még nem gyógyult meg teljesen, aztán én is átölelem, kicsit felé fordulva a derekára rakom a kezem, és ugyan sokára de, sikerül elaludnom.

105. A javulás hosszú napjai...

Sziasztok!
Íme a friss, ami a komikat illeti nem kényeztettetek el, de pipából volt bőven szóval egálban vagyok. Szanduss javulást, és csak tanulj szorgalmasan. Titti a kérdéseidre a válasz még várat kicsit, és nem lesz egyszerű. Többiek a gondoskodásból pár részen át még nem lesz hiba. Kesha remélem a "lelki állapotod" hamarosan helyrerázkódik, és én biztosan nem vagyok hajlandó elfelejteni az e-mail címed (szerintem vagyunk még ezzel így páran)!
És most jó olvasást.
Dicta


(Kellan szemszöge)

Nem aludtam túl sokat az éjjel, hol Anna mocorgása, hol az aggódás ébresztett fel. Féltem, hogy rosszabbul lesz, és én nem veszem észre. Reggel hét körül feladom harcot, ahogy hozzá érek tudom, hogy nincs jól. A bőre forró és nyirkos. Újra kicserélem a borogatásokat, megmérem a lázát, még jó, hogy a doki itt hagyta ezt a fülbe dugós automata izét. 39,5–öt mutat, ami még az én csekély ismereteim szerint is elég magas. Rögtön tárcsázom a recepciót, azt ígérik pár perc múlva jön. Kinyitom az ajtót, igyekszem eltüntetni a nyomaimat, semmi szükség rá, hogy elszólja magát valahol. Még az este kiderült, hogy Rob ma korán megy így legalább az nem szúr szemet, hogy én fogadom. Nem mintha érdekelne egy cseppet is. Anna egészsége most a legfontosabb.

A doki tényleg gyorsan megérkezik, megint kiküld és megvizsgálja, majd miután végzett, megnyugtat, hogy jó úton haladunk, a tüdőgyulladást valószínűleg sikerül megúsznia. Újra bead egy injekciót és közli, hogy továbbra is úgy mind eddig, borogatás, tea, antibiotikum.

Biztosítom róla, hogy mindig lesz mellette valaki, ő meg búcsúzóul közli, hogy nagy valószínűséggel az egész napot át fogja aludni, és ha felébred és nem akar enni, azon nem kell csodálkozni. Útjára engedem, azt ígéri este mindenképpen visszajön. Ezt nem csodálom, mert most is automatikusan zsebre rakja a pénzt, amit a kezébe nyomok. Miután távozik beugrok a fürdőbe, elintézve a legalapvetőbb dolgokat, rendelek magamnak reggelit, amit Anna szobájában, a fotelben ülve fogyasztok el.

Kris kilenc körül dugja be a fejét halkan, mielőtt elindulna még érdeklődik, hogy van most. Megosztom vele azt a keveset, amit tudok. Látom rajta, sőt az este Rob-on is, hogy rendkívül zavarja őket, hogy nem tudnak segíteni. Úgy döntök Ash érkezéséig a fotelben ücsörgök olvasgatva. Fél szemem mindig rajta van, többször is megmérem a lázát és gyakran kicserélem a borogatásokat. Olyan szép még így is. A haja szétterülve a párnán, az arca kicsit pirosabb a szokásosnál. Egyhangú tevékenységemet Anna telefonjának hangja szakítja meg, gyorsan felkapom és kiviszem a nappaliba. Először arra gondolok, hagyom had csörögjön, de a kijelzőn Gina neve villog. Biztos vagyok benne, hogy addig hívja, amíg fel nem veszi. Beleszólok, mire egy pillanatnyi csend után rögtön jönnek a kérdések: ki vagyok, hogy szereztem meg a nővére telefonját, ő hol van… csak mondja és mondja, én meg sietve közbevágok.

- Gina, Kellan vagyok…

- Kellan, hát te meg hogy kaparintottad meg… - nem akarom még egyszer végig hallgatni a kérdéseket, ezért gyorsan közlöm vele, hogy a nővére beteg. És itt abba is hagyom, mert a hangja egy oktávval magasabbra vált, valakivel beszél a háttérben, és egy pillanat múlva egy érettebb női hang szólal meg.

- Eva Salti vagyok, Anna édesanyja, mi baja a lányomnak?

Bemutatkozom, majd elmesélek mindent szó szerint, mert Eva - aki megkér, hogy nyugodtan tegezzem - célratörő kérdéseivel minden apró részletet kiszed belőlem. Azon mondjuk csodálkozik, hogy egész idő alatt én voltam vele, de megnyugtatom, hogy hamarosan jön Ashley és levált. Megígérteti velem, hogy este miután járt itt az orvos felhívom. Biztosít róla, hogy időeltolódás ide vagy oda, ő már fenn lesz. Felírom a számát, majd elbúcsúzunk.

Ash már jóval 11 előtt beállít és felszólít, hogy tűnjek el zuhanyozni, majd ő vigyáz Annára. Vonakodva, de engedelmeskedek neki, de azt nem tudom megállni, hogy indulás előtt vissza ne menjek mégegyszer. Elismételtetem vele a teendőket, a végén szabály szerint úgy lököd ki a szobából. Taxival átmegyek a forgatásra, két órán át ülök a sminkben, amitől a frász kerülget, utána a ruhák, és mivel mindenhol rengeteg kívülálló van, csak akkor telefonálhatok miután mindkét helyen végeztem. Ash megnyugtat, hogy minden oké, a láza már 38 körül van, gyógyszert is kapott, és igen a borogatást is kicserélte.

Csatlakozom a többiekhez, akik rögtön kérdésekkel bombáznak. Elmondom, amit tudok, mire egy kicsit mindenki lenyugszik.

Még soha nem kellett ennyire erősen koncentrálnom, hogy oda tudjak figyelni az általam alakított szerepre. Nagy erőfeszítésembe kerül, hogy vicces és jópofa legyek, mint Emmett. Két felvétel között mindig rácsörgök Ash-re, de a harmadik alakalom után közli velem, hogy hagyjam békén, és ma már nem veszi fel a telefonját, ha én hívom. Sőt akkor se ha ismeretlen szám keresi. Hogy mindenre gondol?!. Mert az lett volna a következő, hogy leveszem a hívószámkijelzést. Ez kicsit letör, de aztán a többi szünetben mindig kölcsönkérem valaki mobilját, mindig másét. Miután felvette akkor már úgyis válaszol.  

Már este hét van, amikor Bill végre benyögi, hogy mára végeztünk. Ahogy vagyok, talpig vámpírként, - na jó a kontaktlencséket kiveszem - ülök taxiba és sietek vissza a hotelbe.

Rob ma előbb végzett, mint én. Amikor bekopogok éppen kikíséri a dokit. Ő régi ismerősként üdvözöl, felel a kérdéseimre, majd távozik. Azonnal a háló felé indulok, Anna csukott szemmel fekszik, úgyhogy ígéretemhez híven gyorsan felhívom az édesanyját. Elmondom neki a legújabb információkat, amitől kicsit megnyugszik. Az ő szavaitól viszont az én vérnyomásom ugrik meg, mert előre vetíti, hogy ha egy kicsit javul az állapota mire lehet számítani. Szerinte egy természeti katasztrófával ér fel az ami ránk vár.

A jóslata már pár perc múlva bebizonyosodik, mert amikor visszamegyek a szobába Anna az ágy szélén ül, és látszólag éppen felkelni készül.

- Te meg mi a fenét csinálsz? – rohanok mellé - tessék visszafeküdni.

Meglepetten néz rám, a szemei most is gyanúsan csillognak. Megfogom a homlokát, ahogy gondoltam lázas. Próbálom visszafektetni, de nem hagyja magát és a fürdő felé mutogat. Nem tudom mit szeretne, az első gondolatom a ruhák bevizezése, de csak megrázza a fejét. Próbál megszólalni, de ez nem jön össze neki. Nagy nehezen sikerül leolvasnom a szájáról a kétbetűs szót. Hoppá, erre nem gondoltam. Készülök ölbe kapni, de tiltakozva tolja el a kezemet és felháborodottan néz rám. A szájával Ash nevét formálja, de közlöm vele, hogy vagy én vagy Rob, mert más nincs itt. Makacsul összeszorítja a száját, de a természet úgy látszik nagyobb úrnak bizonyul, mert int, hogy segítsek. Szó se róla, jót tesz a lelkemnek, hogy engem választott és nem Rob-ot.

Nem egyre gondoltunk, mert ő arra számít, hogy segítek neki bemenni, én meg helyette ölben kapom. Beletörődően hagyja, hogy lábra állítsam a mosdó mellett, majd az ajtó felé int a fejével. Vacillálok, hogy mit tegyek, de a tekintetéből látom, hogy mennyire kínos neki a dolog, úgyhogy inkább kimegyek. Az ajtó előtt fel-alá járkálok, készen arra, hogy azonnal a segítségére siessek. Hallom a vízöblítés jellegzetes hangját, majd kisvártatva azt, hogy megnyitja a csapot.

Amikor pár percnyi csönd után csörömpölés hallatszik, halálra vártam tépem fel az ajtót…

(Anna szemszöge)

Meleg van. Mintha valaki a maximumra tekerte volna a fűtést. Automatikusan rúgom le a takarót és dugom ki a lábamat. Olyan furcsán érzem magam és az álmaim is furcsák voltak. Mintha rémlene egy kellemes férfihang. Ami megnyugtatott. És úgy tűnt nem aludtam egyedül. Furcsa.

Hirtelen megint rám kerül a paplan, én meg próbálok megszabadulni tőle. Kellemes csilingelő női hang figyelmeztet, hogy nem kéne. Nincs mese, ki kell nyitnom a szememet. Miután megteszem azonnal le is csukom újra, bánt a fény. Elfordítom a fejemet, majd újra próbálkozom, a látóterembe egy felettébb aggódó tekintetű Ashley kerül. Ő meg mit keres itt?  Nyitnám a számat, hogy megkérdezzem, de nem jön ki hang a torkomon, viszont iszonyatosan fáj.

- Szia. – szólal meg. – Kérsz inni?

Ez igencsak jó ötletnek tűnik, mert a torkom kapar. Megitat egy csészéből először tea, de utána megint az a furcsa íz, amit mintha már éreztem volna.

- Beteg vagy. – Közli velem, majd egy pillanat múlva eltűnik. Olyan fáradtnak érzem magam, megint lehunyom a szememet. Már majdnem elalszom amikor valami hideget érzek a kezeimen. Azonnal próbálok megszabadulni tőle, de nem megy.

- Aa. Kell, hogy lemenjem a lázad. – kérlelve nézek rá, de nem használ. – Muszáj, mert ha nem leszel jobban Kellan engem kicsinál.

Kellan? Hogy jön ő a képbe?

- Nagyon aggódik, és a többiek is, szóval a ruha marad. – Válaszol a ki nem mondott kérdésemre, valami halk rezgést hallok, Ash a plafonra emeli a szemét, majd rám néz. – Tuti, hogy megint ő hív. Óránként idecsörög, hogy hogy vagy. Megnyugtatom, egy pillanat.

Próbálom rendezni a gondolatokat a fejemben. Tehát beteg vagyok. Ez nagyon valószínű, mert fáj mindenem. Ash vigyáz rám. És Kellan aggódik értem. Khm, érdekes.

Meg kell gyógyulnom. De előtte még alszom egy kicsit…

Amikor legközelebb felébredek halk hang üti meg a fülemet, mintha papír súrlódna. Próbálom arra fordítani a fejem, Rob ül egy fotelben, és valamit olvas. Szomjas vagyok éppen szólnék neki, mert a csészém messze van, de felpattan és kiviharzik. Nyitom a számat, de nem jön ki rajta hang. Hát ez így nem lesz könnyű. Valami zajkeltésre alkalmas dolgot keresek, de semmit se látok, aztán kiderül, hogy nem is kell, mert egy pillanat múlva visszajön nyomában egy férfivel. Hé, határozottan nem vagyok olyan állapotban, hogy férfilátogatókat fogadjak.

- Csak egyszer ébredt fel… - hallom a hangját – doktor úr ez normális?

Oké, akkor legalább orvos az idegen.

- Igen Mr. Pattinson, bár úgy látom a betegünk éppen ébredezik. – Mi ez a királyi többes? De utálom. És az orvosokat is. Mindig jönnek a hülye tanácsaikkal. Meg az injekcióikkal. Gyanúsan méregetem, de barátságosnak tűnik. Kiküldi a barátomat, meghallgat a sztetoszkópjával, ami megjegyzem elég hideg. Nem lehetne megmelegíteni mielőtt hozzám nyomja? Azt kérdezi, hogy vagyok, én felelnék, csak nem megy. Ez neki se tetszik, megnézi a torkomat, amitől erős bennem az inger, hogy kidobjam a taccsot. Hümmög valamit, megpaskolja a kezemet és kimegy. Azt még hallom, hogy beszélgetni kezd Rob-bal. Oké, akkor én talán alszom egy kicsit.

Próbálok is, nem zavar a kintről behallatszó halk beszélgetés. Valami más azonban határozottan. Megküzdök a takarómmal, végre megszabadulok a borogatásoktól, és elevickélek az ágy széléig. Oké, eddig megvagyunk, most már csak a fürdőbe kell eljutnom. Csak pár lépés, nem nagy dolog. Éppen felállnék, a lábam már a padlón, elrugaszkodom de a felháborodott hangtól megijedek és visszahuppanok. Kellan olyan felháborodottan néz rám. A pulzusom belendül amikor hozzám ér, és láthatólag vissza akar tuszkolni az ágyba. Oké, én igazán értékelem, hogy aggódik, de ennyi tea után sürgős dolgom lenne. Ő viszont nem hagyja magát. Mondanám én mi bajom, de ugye hang hijján ez nem egyszerű. Annyira gesztikulálok, hogy az állkapcsom is belefájdul mire megérti. Meglepett képet vág amit nem értek. Könyörgöm, a vese akkor is működik, ha beteg az ember. És annak bizony következménye, hogy ki kell mennem.  Viszont jön a következő gond, mérlegelem a választási lehetőségeket. Nem. Kizárt, hogy Rob segítségét igénybe vegyem. Akkor már inkább Kellan. Amikor végre dűlőre jutunk a dologgal meglep. Jó, egyedül kicsit nehézkes lett volna, de tudok járni. A lábamnak semmi baja. Bár kétségtelen, hogy jó érzés, hogy ölbe kap. Érzem az izmai játékát. Te jó ég, Anna szedd össze magad. Alig állsz a lábadon, de olyan dolgokra gondolsz… Lerak, megkapaszkodom a mosdóban és várom, hogy kimenjen, de egyáltalán nem úgy tűnik, mintha indulni akarna. Na az kizárt. Nem fogok úgy pisilni, hogy itt bent van. Ez biztos.

Szerencsére megkönyörül rajtam, elvégzem a dolgom, még a kézmosás is megy, de belenézek a tükörbe. Úr Isten. Katasztrofálisan nézek ki. Előhalászom a hajkefém, de közben kapaszkodnom is kell, úgyhogy leesik. Ebben a pillanatban kivágódik az ajtó. Nemár, végig itt állt az ajtó előtt? Ez olyan égő. Vissza akar vinni, de felfedezem a hátam mögött a megmentőm. De olyan értetlenek. Tessék már egy kicsit békén hagyni. Szerencsére sikerül keresztülvinnem az akaratom. Nem akarok én nagy dolgokat, csak megfésülni a hajam, fogat mosni, és lezuhanyozni. De ez utóbbi mégis elmarad, mert érzem, hogy gyorsan le kéne ülnöm. Elindulok az ajtó felé, úgy látszik túlbecsültem az erőmet. Megint ugyanarra a sorsra jutok mint befelé. Hagyom, hogy Kellan betakarjon, a teának is örülök, még a gyógyszer is oké, bár hihetetlen szar íze van. De elég ebből a kedves-nővér szerepből. Viszont amit mond az megijeszt. Tudtam én, hogy az orvosokban nem lehet megbízni. Kihasználják, ha szegény beteg ember öntudatlan. Na de kizárt, hogy ezt velem még egyszer eljátssza, akkor már inkább hagyom, hogy megint rám pakolja ezeket a fránya törülközőket.

Persze, könnyen vigyorogtok. Még beszélni se tudok. De ha visszajön a hangom ezért még megfizettek. Addig viszont tényleg alszom egyet…   

(Kellan szemszöge)

Arra számítottam, hogy megint megszédült és elesett, de szerencsére csak a hajkefét verte le. A zajra megjelenik Rob és Kris is, utóbbin még rajt a kabát, gondolom most ért haza.

- Gyere visszaviszlek az ágyba - fordulok Anna felé, de ő csak megrázza a fejét, és Kris felé mutat. Rövid huzavona után világossá válik számunkra is, hogy szeretné, hogy ő maradjon és mi ketten távozzunk. Olyan esdeklően néz, szót fogadok. Beletelik negyedórába, mire Kris kiáltását halljuk, és azonnal mindketten a fürdő irányába sietünk.

- Segítsetek, nem akarta, hogy szóljak, de alig áll a lábán. – Anna vádló szemekkel néz az őt támogató Kris-re. Én meg szó nélkül felkapom és az ágyba viszem. Belediktálok némi teát és gyógyszert. Amikor a kezére akarom rakni a borogatást összehúzza a szemöldökét, és megrázza a fejét.

Igaza volt Eva-nak, kezdődik a durcizás.

- Ha nem hagyod, kénytelen leszek visszahívni a dokit, és kapsz mégegy injekciót - közlöm vele, mire döbbenten néz rám. Nehezen de megértjük, hogy arra kíváncsi hányat döftek bele eddig. A választ hallva, hogy hármat, azonnal és önként előrenyújtja mindkét karját.

Kris és Rob nevetni kezd, én is elmosolyodok, ő meg mérgesen néz ránk. Miután kitessékelem őket a szobából, mondván, hogy tegyék magukat hasznossá rendeljenek Annának friss teát és vacsorát, kettesben maradunk. Leülök az ágy szélére, a szeme már megint lecsukva, és egyre egyenletesebben veszi a levegőt. Ebből arra következtetek, hogy elaludt. Kisimítok egy tincset az arcából, mire kíváncsian és talán hálásan néz rám. Nem jön ki hang a torkán, de nekem egyre jobban megy a szájról olvasás, így megértem, hogy azt mondja köszönöm.

Megvárom, hogy elaludjon, majd úgy döntök, hogy ha már az éjszakát úgyis itt fogom tölteni, előtte jó lenne lezuhanyoznom és tiszta ruha is kéne. Visszaindulok a szobámba, a nappaliban a többiek közölik, hogy a vacsora húsz perc múlva várható, felszólítom őket, hogy figyeljenek Annára, és ha bármi váratlan történik azonnal szóljanak. Csak egy fintor a válasz, oké, lehet, hogy egy kicsit túlzásba viszem.

Amikor visszaérek a kaja még nem, de Ash, Jay, Nikki és Taylor ellenben már megérkezett, csakúgy, mint rögtön utánam Lisa és Peter is. Kris menet közben módosítatta a rendelést, úgyhogy mind együtt eszünk. Közben kétszer is ellenőrzöm, hogy Anna jól van-e, de szerencsére javult az állapota, a láza látszólag lejjebb ment. Amikor másodszor visszajövök a nappaliba hirtelen lesz csend, biztos vagyok benne, hogy rólam beszéltek, de nem érdekel. Egy idő után előjön a téma, hogy akkor kiér rá a következő napokban.

Kris és Rob minden napra be volt táblázva, láthatóan ez elég kellemetlenül érinti őket, hogy mindenki itt marad legalább pár órára, csak nekik nem sikerül. Másnapra reggeltől délig Nikki, utána Lisa, késő délutánra pedig újra Ash vállalja az ügyeletet. A következő nap Taylor-é és Jay-é, akik szabadok és mindketten az egész napot Annával akarják tölteni. Tay  azt mondja neki ha nem akarná is muszáj lenne, mert Gina már így is leszúrta, amiért nem tőle tudta meg, hogy beteg a nővére. És a kis tornádónak hiába hivatkozott arra, hogy ő itt később tudta meg mint ő Magyarországon.  Jay gondolom a barátságukra való tekintettel akar itt lenni. Így is szabadkozik, mert holnap nem ér rá, mert felvételük lesz a bandával. Szerencsére vasárnap én is korábban végzek, ha minden jól megy, így a délután nagy részét remélhetőleg vele tölthetem. Egyáltalán, micsoda dolog az, hogy vasárnap is dolgoznunk kell?

Az éjszakánk az előzőhöz képest nyugodtan telik. Anna csak kétszer kezd köhögni, és miután túlesünk a szokásos procedúrán gyorsan visszaalszik. Nekem nem nagyon sikerül, inkább őt figyeltem és csak néha szenderedem el kicsit. Volt ez így már máskor is, hogy három-négy napot is átbuliztunk, szinte minden pihenés nélkül. Azt is kibírtam, ezt is fogom. Reggel megint lázas, de már nem megy 39 fölé, amit én bíztatónak érezek. A doki az este mondta, hogy nemcsak a torka, de a hangszálai is begyulladtak, így letiltotta mindennemű beszédről. Úgyhogy most kézzel-lábbal tiltakozik egy újabb injekció ellen. Én is kapok egy dühös pillantást amiért a szúrás mellett kardoskodom. Amikor megjegyzem, hogy ne legyen már ilyen gyáva csak kidugja a nyelvét, szóval látszólag javul.

A doki távozása után beletörődően hagyja, hogy kivigyem a fürdőbe, majd magára hagyom, jó negyedóra múlva jelez, hogy mehetek érte. Megint ölbe kapom, és visszaviszem az ágyába, próbálom rábeszélni némi ételre, de csak a fejét rázza, iszik egy pohár teát, és szinte azonnal újra elalszik. Ma Kris is csak később kell, hogy induljon, ezért kettesben reggelizünk.

Nikki jóval előbb jön, és látványosan kiutál bennünket, illetve főleg engem.

(Anna szemszöge)

Vannak halvány emlékeim az éjszakáról. Úgy rémlik, mintha éjjel egyszer felriadtam volna, és a sötét ellenére is úgy gondolom, nem voltam egyedül az ágyamban. De nem vagyok benne biztos, és ébredés után hiába kutatok erre utaló jelek után semmi nyoma. A doki pár perccel azután érkezik, hogy kinyitottam a szemem, álmosan hallgatom amit mond, de amint kimondja az a szót, hogy injekció teljesen éber leszek. Na persze, még mit nem. Nem vagyok én tűpárna! Nem elég, hogy megiszom azt az undorító ízű löttyöt? Most már jobban vagyok, tessék engem békén hagyni. De sajnos ketten vannak ellenem.

- Szerintem, ha ez segít a gyógyulásban mindenképpen adja be neki. Persze haver, nem beléd nyomják azt a HATALMAS tűt. Na, ne, kizárt. Így kihasználni egy szegény gyenge nőt! Ezt nem gondoltam rólad Kellan Lutz. Ezért megfizetsz.

Ha rendbe jövök kiderítem mitől fél, csak van valami gyenge pontja. Megbánod még ezt, meglátod.

De legalább már nem kell kínos részletekbe bonyolódnom azzal kapcsolatban mit szeretnék. Igyekszem sietni, de azért kicsit felfrissíteni magam. De a zuhany még mindig nem megy. Fáradt vagyok. És álmos. Mi a fene volt abban a fecskendőben? Kloroform?

Amikor legközelebb felébredek Ash ücsörög a fotelben egy újságot lapozgatva. Kint mintha sötétedne vagy most világosodik? Teljesen elvesztettem az időérzékemet. Az a rohadt injekció… Azonnal mellén ül, és beszél. Kapok persze teát, gyógyszert, borogatást. Azt mondja, muszáj mert Kellan… értékelem az aggódást, de ez már túlzás. De miután hagyom magam legalább beszélget velem. Megtudok pár érdekes dolgot. Például, hogy valóban jól éreztem. Nem egyedül aludtam. És előző éjszaka se. Hallgatom, ahogy azt meséli, hogy alig akart elmenni mellőlem. Örülök. Mert akkor fontos vagyok neki. Ash azt is elmeséli, hogy ma rajta kívül még ketten jártak itt, csak átaludtam Nikki és Lisa látogatását. Illetve mivel engem őriztek ez nem éppen látogatás volt. Inkább betegápolás. Ki kell majd találnom valami, hogy viszonozzam a kedvességüket. Ash hálaajándékát már tudom, emlékszem, hogy múltkor annyira ráfeledkezett a fekete Louis Vuitton táskámra. És talán a többiek is örülnének egynek.

Hamarosan megérkezik Rob, mire Ash azt mondja most elmegy, mert fel kell hívnia Luca-t, de később visszajön. Már egyáltalán nem vagyok álmos, sokkal inkább egy zuhanyra vágyom. De ezzel egyelőre várnom kell, mert megérkezik a doki. És már megint kezdi.

- Jó, nézze hölgyem kössünk egyességet. Ezt az egyet még beadom a biztonság kedvéért, és ígérem több nem kell majd. Így gyorsabban gyógyul.

Gyanús ez nekem, aztán majd legközelebb kitalál valami mást. De sajnos nincs más választásom, mint megbízni benne. Szerencsére miután belém döfte a tűt sietve távozik. Sajog a fenekem, úgy utálom az orvosokat. Még akkor is ez jár a fejemben amikor Kellan Rob-bal a nyomában belép a szobába. Szenvtelenül jól néz ki, a haja még vizes, valószínűleg nemrég zuhanyozott, ez újra emlékeztet arra, hogy nekem is kéne. Az aggódásától melegséget érzek a szívem tájékán, bezzeg Rob jópofáskodik. Szóval szerinted ez vicces, na megállj Pattinson.

Miután elégtételt veszek még neki áll feljebb. Oké, te nem kapsz hálaajándékot.

Szerencsére visszaér Ash, a legjobbkor. Majd ő segít nekem.     

    

(Kellan szemszöge)

A napom az előzőhöz hasonlóan telik, két felvétel között telefon, a csajok kezdenek kiakadni tőlem. Alig várom, hogy végre visszamehessek a hotelbe, de ezúttal először a szobámba megyek, lezuhanyozom, átöltözöm és csak után indulok hozzá. Megint Rob enged be, céltudatosan lépek a háló felé, de visszatart, hogy itt a doki. Amikor végre megjelenik a nappaliban a haveromnak kezdi elmesélni, mi van a „barátnőjével” és ez bizony szarul esik. Újra átfut rajtam, hogy én mindig csak egy titkolt második lehetek. Aztán rövid tűnődés után rájövök, nem érdekel. Lehet, hogy a kívülállók majd azt látják ők szeretik egymást. Ha csak titokban lehet, akkor titokban, de mindennél jobban akarom Annát. Már csak őt kell meggyőznöm…

Mikor az orvos mögött végre becsukódik az ajtó azonnal a szobájába megyek, a haverom is követ. Ő az ágyban ül, és fájdalmas képet vág.

- Rosszul vagy? – kérdezem mire csak megrázza a fejét, és elmutogatja, hogy az injekció miatt van. Mi ketten mosolyogni kezdünk, Rob leül az ágy szélére, és ugratni kezdi.

 - Hát hol fáj, mutasd meg, adok rá egy puszit. – Anna összehúzza a szemöldökét és int neki, hogy hajoljon közelebb. Döbbenten és csalódottan nézek rájuk, mert én pontosan tudom,  hogy hova kapta.

Rob is meglepődik, de már nem visszakozhat, úgyhogy közelebb hajol, mire egy pillanat múlva Anna alaposan fejbe csapja egy kispárnával. Vigyorogni kezdek, ő meg a fejét tapogatja és morgolódik.

- Még jó, hogy nem beszélhetsz, elég fájdalmas így is kommunikálni veled - mire alig tud elugrani az újabb ütés elől. Kopognak, úgyhogy elmegy kinyitni az ajtót, Ash jött vissza, aminek Anna nagyon megörül, próbál valamit elmondani nekünk, de amikor az activity módszer ne válik be, a telefonját kéri. Eszméletlen gyorsasággal beírja, hogy le akar zuhanyozni. Én persze élénken tiltakozom, és rá is beszélem inkább a fürdésre. Nem akarom, hogy megszédüljön és esetleg elvágódjon. Győzök, ami engem is meglep, mert eddig a végsőkig ellenkezett velem mindig. Még azt is hagyja, hogy megint bevigyem a fürdőbe, ahol lerakom a kád szélére,  Ash pedig már engedi a vizet. Jó sokáig elvannak, én kint dumálok Robbal, de úgy egy óra múlva azért bekopogok, hogy minden oké. Ash visszazavar a nappaliba, hallom, hogy nagyokat kacag, szóval jól szórakozhatnak. Amíg „ők” fürdenek mi rendelünk vacsorát, Eva azt mondta ilyenkor húslevest szokott neki adni, úgyhogy én is azt kérek

A javulással a makacssága is visszatér, mert nem hagyja, hogy Ash behívjon, hanem a saját lábán megy újra az ágyába. Már csak azt vesszük észre, amikor betakarózva újra a helyén van. Én persze mérgesen nézek a barátnőmre, mire csak felemeli a kezeit.

- Ne nekem mond, én akartam szólni, ő nem hagyta – mutat Annára.

- Még egy ilyen és megint felhívom az anyukádat – fenyegetem meg, mire azok a gyönyörű zöld szemei nagyra tágulnak. A telefonja után nyúl és írni kezd, majd felém mutatja.

Kezd hasonlítani a régi önmagához. És ez határozottan jó, mert nemcsak azt jelenti, hogy javul az állapota, de azt is, hogy ha rendbe jön végre tisztázhatjuk a dogokat.

(Anna szemszöge)

Végre. Annyira vágytam már erre. Jó eredetileg egy zuhanyra, de így feküdni a kádban talán még jobb. Mondjuk nem is volt választási lehetőségem, mert Kellan olyan, mint egy parancsnok. Amikor közölte, hogy márpedig nem fogja hagyni, hogy egyedül zuhanyozzam, az első ami eszembe jutott az az volt, hogy oké, édes gyere velem.

Istenem, nimfomániás lettem. Jó mondjuk ez indokolt, ahogy folyton ölbe kap, megőrülök a közelségétől. Húh, én tényleg nem vagyok normális. Itt ülök nyakig forró vízben, és olyan dolgokon jár az eszem amire még határozottan nem vagyok képes. Fizikailag. Halk kuncogás üti meg a fejemet, mire arra kapom a fejemet.

- Fogadni mernék, hogy tudom mire gondolsz – néz rám cinkosan Ash. Elfelejtettem, hogy gardedámot kaptam ehhez az egyszerű tevékenységhez is. Most esik le mit mondott. – Igen, látva ezt a pirulást, határozottan az az érzésem, hogy tudom mire gondoltál. Vagy inkább kire.

Most erre mit mondjak? Semmit, hiszen ha lenne hangom se szabadna beszélnem. Helyette inkább csak elnyúlok a hab alatt. És gondolkodom. Amióta többé-kevésbé tudok magamról érdekes információhoz jutottam. Nem mozdul mellőlem, és ez tetszik. Sőt ez nem jó szó, inkább lenyűgöz. Még soha senki, egyetlen férfi se maradt meg mellettem, ha beteg voltam. Nem, ez így nem igaz, Davide kiskoromban mindig hozott nekem teát, de aztán általában ha már jobban lettem megfutamodott. Oké, tudom, kicsit rosszul viselem, ha másokra szorulok. De Kellan más. Ash megint kirángat az elmélkedésből, csacsog, közli, hogy Luca felkészítette, hogy mennyire kiállhatatlan tudok lenni ilyenkor. Ezt még megbánod Luca Salti, de nagyon. De ő nem hitt neki. Beszél arról, hogy hallott a szilveszteri programról, és ő is benne van, hogy együtt ünnepeljünk Európában. Mesél az utazásukról Olaszországba, majd az ő szüleihez. Hogy a családtagok mindkét részről kedvesek voltak hozzájuk. Némi mutogatás után megérti, hogy arra vagyok kíváncsi boldog-e. Biztosít róla, hogy még sose volt boldogabb. Az idő telik, csak a kintről felhangzó kopogás zavar meg bennünket. Kellan érdeklődik mi tart ennyi ideig. Igazat kell adnom neki, már megint, mert kezdek fáradni. Ash tartja nekem a meleg törülközőt, és amíg megszárítom magam előzékenyen kimegy keresni valami ruhát éjjelre. Amikor visszaér már a fogamat mosom, elkerekednek a szemeim amikor meglátom mit tart a kezében. Ezt a hálóinget igazság szerint direkt hoztam magammal, Victoria Secret, és vörös. Hát kicsit merész mára, de kezdek fázni nincs választásom. Belebújok és a színben hozzáillő bugyit is magamra húzom, aztán elindulok a szoba felé. Illetve indulnék, de Ash tiltakozik. Valószínűleg, ha nem dobom be azt, hogy fázom nem hagyja, hogy egyedül menjek az ágyba. Menet közben úgy teszek, mintha meg kéne kapaszkodnom a fotelbe, és kikapok egy pólót a bőröndömből. Amint betakaróztam magamra húzom.

Persze megkapom a magamét Kellan-től a kis magánakciómért. Mint egy morgómedve. A túlzott aggódása kétségkívül hízelgő, de az, hogy még anyával is beszélt. Egyáltalán nem tetszik. Még jó, hogy eszembe jut ez a telefonba írós módszer, így legalább megértjük egymást.

- Te beszéltél anyával? – írom neki, mire bólint.

- De nem jön ide ugye? – félve várom a választ, de csak megrázza a fejét.

- Szóval azért van valaki, akitől te is tartasz – és vigyorog hozzá. Hah, te nem ismered anyámat, te is félnél, ha tudnád ilyen esetekben milyen határozott. Jézus egy hétig állig betakarózva kéne feküdnöm.

- Ha megjön a hangom ezért még számolunk. – Írom neki, és így is lesz. Meg beszélni is fogunk pár dologról, és utána talán megmutatom neki ezt a vörös hálóinget is.

Pár perc múlva kiderül, hogy bizony jól tettem, hogy felvettem a pólót is, mert ellepik a látogatók a szobámat.

Imádom őket, mindet. Viccelődnek, egymással és velem. Kiderül, hogy holnap se úszom meg gardedám nélkül. A két fiú Taylor és Jay vigyáznak majd rám. Végülis nem gond, velük könnyedén elbánok. Megeszem a húslevest, beveszem a gyógyszert, és kezdek álmosodni. Igyekszem titkolni, de előle persze nem lehet. Alig lesek körbe a többiek már az ajtón kívül vannak. Nem tudom nyitva tartani a szememet, elszenderedek. De kis idő múlva felriadok. Valami hiányzik. Tapogatózok, aztán leesik. Persze, nem is értem miért gondoltam, hogy Kellan ma is itt marad velem. Csalódottan fordulok az oldalamra, így egyedül határozottan nem olyan kényelmes ez az ágy. Szomjas vagyok, ég az egyik lámpa így meglátom a csészémet és igyekszem megkaparintani, mire sikerülne már nincs is szükségem a nyújtózkodásra, mert egy ismerős kéz tartja az arcom elé. Mégis itt maradt? Örülök neki, annak viszont határozottan nem, hogy miután segített visszaül egy fotelbe. Látom, hogy a feje alatt ott egy kispárna, és egy takaró is. Nem gondolhatja komolyan, hogy ott marad egész éjjel?! Fáradtnak tűnik, belegondolva két éjjel is itt volt mellettem, napközben meg dolgozik. Ki fog készülni, nem hagyhatom. Azon tűnődöm, hogy hívjam fel magamra a figyelmét, amikor mintha csak meghallotta volna a gondolatom felnéz. Méghogy én aludjak, mást se teszek napok óta. És különben se megy így, hogy ő ott kuporog.

Fájó szívvel írom le, hogy nem kéne ezt tennie, de a válasza új gondolatot vet fel a fejemben. Eredetileg arra akartam kérni, hogy nyugodtan menjen vissza a szobájába, de látva a konok arckifejezését erről leteszek. Viszont jobb ötletem támad, és amennyire az arcát elnézem ez ellen neki sincs kifogása.

Látom, hogy egy pillanatnyi tétovázás után a takarójáért megy, majd mellém bújik. Kicsit melegem van, de azért a pólómból csak akkor bújok ki amikor már leoltotta a villanyt. Nem akarom, hogy félreértse. Halkan figyelem ahogy egyre egyenletesebben veszi a levegőt, fáradt volt jól gondoltam. Várok még egy kicsit, majd lassan igyekszem közelebb bújni hozzá. Nem, nincsenek hátsó szándékaim. Győzködöm magam. Még nem jöttem rendbe teljesen, neki meg pihennie kell. Csak egy kicsit csúszok közelebb…

Ez a szándékom abban a pillanatban semmisé válik amikor a karja a derekamra csúszik…  

(Kellan szemszöge)

Időközben beállított Jay és Taylor, megjött Kris is és a srácok elmesélik neki, hogy holnap ők lesznek vele. Azonnal tiltakozik, de szó se lehet arról, hogy egyedül maradjon. Mind a szobájában eszünk, kezünkben a tányérokkal, de Anna elég gyorsan elfárad és egyre gyakrabban csukódik le a szeme. Jelzem a többieknek, hogy ideje lelépni. Mire kitessékelem őket már alszik, ezúttal keresztben az ágyon, így én elfoglalom az egyik fotelt. Egyszer kibírom.

Éjjel matatásra ébredek, Anna éppen igyekszik megkaparintani a csészéjét. Felkelek és a kezébe adom, mire csodálkozva néz rám, miután visszadől a párnájára én is elhelyezkedem újra. Figyelem egy darabig, de a fáradtság erősebbnek bizonyul, pár perc múlva mégis felriadok és látom, hogy engem figyel.

- Kérsz valamit? – kérdezem, mire csak megrázza a fejét - akkor tessék aludni.

Csak egy fintor a válasz, gondolom azt hivatott jelezni, hogy ő nem álmos. Látom rajta, hogy valamit mondani akar, ezért közelebb megyek, és leülök az ágya szélére. A kezébe adom a telefont. Azonnal írni kezd, majd felém mutatja.

- Miért nem mész a szobádba?

- Nem hagylak egyedül.

- De jól vagyok

- Akkor se, képes vagy felkelni, és ha elesel?

- És ha megígérem, hogy jó kislány leszek? - Erre inkább nem is válaszolok csak a plafonra emelem a tekintetem. Ő is így gondolhatja, mert vigyorog.

- De nem alhatsz a fotelbe…

- Van esetleg jobb ötleted? – Kérdezem, mire elgondolkozva néz rám, majd bólint. Szinte azonnal megütögeti maga mellett az ágyat. - Komolyan?

Ennyit tudok csak kinyögni. Álmomban se jutott volna eszembe, hogy arra kér feküdjek mellé. Nem mintha nem szeretném átölelni, mert azzal azért tisztában vagyok, hogy többről szó se lehet.

Megint csak bólint, és azonnal ki is húzódik az ágy bal felére, szokás szerint. Újra megpaskolja maga mellett a helyet. Meglepődök, de örülök. És nem csak annak, hogy szemlátomást fontos neki, hogy mi van velem, hanem azért is, mert a fotel szerintem nemhogy alvásra, de ülésre se nagyon alkalmas. Magammal hozom a takarómat, és lefekszem mellé, kivételesen lekapcsolom az éjjelilámpát, ilyen távolságról észre fogom venni, ha baj van. Pár percig még hallom a mocorgását, aztán kiesik minden.