Oldalak

2010. szeptember 30., csütörtök

Kedves olvasók!

Szeptember elsején írtam az első bejegyzésem, ma a hónap utolsó napja van, lassan annak is vége. Eddig minden nap csak a következő fejezetet raktam fel, de ma úgy döntöttem megosztom veletek pár gondolatom. Akkor úgy fejeztem be a mondatom, hogy reménykedem, most bátran írom le, hogy túlszárnyalta minden várakozásomat a reakciótok. A jelen állapot azt mutatja, hogy ennyi idő alatt van 20 regisztrált követője a blogomnak, és a látogatószámláló azt mutatja 8180 alkalommal kattintottatok ide. HÚÚÚ
Nem mondom voltak olyan napok, amikor úgy éreztem hülyeség amit csinálok, de aztán egyszercsak kezdtek jönni kommentárok. Jó nem tömegesen, de ha egy jön annak is örülök. Vannak akik néha-néha és két csodálatos nőszemély Zsuzsi és Zsú szinte minden nap ír. Imádlak titeket!
Annak is örülök, hogy volt aki arra is rávilágított, ha valami nem a legjobb, ez csak természetes, egyrészt ugye kezdő vagyok, másrészt közel se tökéletes. Szóval köszönöm, hogy olvastok, és még sok minden van megfogalmazva, van ami már leírva is, de rengeteg dolog csak a fejemben, és van egy rossz?! hírem, szándékomban áll mindet megosztani veletek.
Hát csak ennyi lett volna, következő fejezet holnap
Benedicta

29. Én téged nézlek, de nem figyelsz, mert engem nézel és rám ügyelsz...

(Kellan szemszöge)
Anna távozása után mi tovább dumálunk, a hangulat már kezd elég oldott lenni, rövid idő múlva visszajön, ahhoz képest menyi ideig volt távol, az átalakulás látványos. A ruhája tökéletesen illik a szeméhez, kihangsúlyozza az alakját, bár sokat nem látni belőle, mert már a kabátjába is belebújt. A lábain fényes harisnya feszül, de ami a legelragadóbb az az arca, nincs rajt sok smink, a szeme tűnik csak hangsúlyosabbnak, nem visel ékszert se nagyon, de mégis feltűnő jelenség. A haja viszont megváltozott, rövidebbnek is tűnik, és valahogy más, nem olyan egyenes, lágy hullámokkal veszi körbe az arcát. Amikor elmegy mellettem Kris felé haladva megint megérzem a parfümjének a friss citrus illatát, könnyed, légies illik hozzá.
Lassan mindenki menetkész, úgyhogy indulhatunk, igyekszem a háttérbe szorulni, mondjuk esélyem sincs a közelébe férkőzni, mert Tom egy lépést se tágít tőle. A hotel előtt tovább nőtt a tömeg, amint az első ember kilép megkezdődik a sikítozás, gyorsan pattanunk be a taxikba, és irány az étterem. Ott csatlakozik hozzánk Vicki, Rob másik nővére és egy fiatal állapotos nő és a férje, akik mint kiderül Anna barátai. Olyan végtelen szeretettel beszél velük, de főleg Sarah-val amilyet eddig még nem tapasztaltam tőle. Bevonulunk a terembe, amit csak külön a miénk ma este, a lélegzetem is eláll, amikor a pincér elveszi a kabátját, a ruha tényleg káprázatosan áll neki, pedig egyszerű semmi különös nincs rajta, viszont ahogy megfordul többen is felhördülnek. Az egész háta meztelen, csak egy igen vékony pánt húzódik végig az egyik vállától a másik csípőjéig. Melltartó tuti nincs rajta, egyszerűen lenyűgöző. A srácok úgy legeltetik rajt a szemüket, hogy attól megint felforr az agyvizem, ami Robnak is feltűnik, mert észrevétlen közli velem, hogy nehogy megint hülyeséget csináljak. Oké értek a szóból, igyekszem a tőlük legmesszebb lévő helyet kiválasztani az asztal végén.
Egész vacsora alatt lopva rá-ránézek, Tom szemlátomást idegesíti, az ételhez nem nagyon nyúl, csak turkálja. Viszont egy idő után heves flörtölésbe kezd Jay-jel, majd Taylor-ral és Bobby-val. Folyton kacér megjegyzéseket tesz, felkacag, amitől megint belém nyilall, hogy mindenki szóba jöhet csak én nem. Igyekszem nem törődni vele, szerencsére az egyik pincérnő, aki mellesleg még csinos is flörtölni kezd velem, hát oké, legyen, nem érdemes arra várnom, hogy szépen mindenki sorra kerüljön csak én essek pofára. Úgyhogy én vele foglalkozom, és igyekszem nem figyelni az asztalnál folyó dolgokra.

(Rob szemszöge)
Anna tényleg gyorsan végez, és szintén egy rövid ruhában és kabátban jelenik meg nemsokára. Még egy ital és már indulunk is. A hotel előtt jó páran vannak, ahogy gondoltam, ennyien egyszerre egy helyen azért már elég feltűnőek vagyunk. Tom mellénk csapódik, ő a legrégebbi barátom, de néha kicsit sok a jópofasága. Bár szerintem Anna le fogja állítani, ha elege van belőle. Vicki és Sarah a férjével már várnak minket, megrohamozzuk a különtermet. Az ülésrend szabadon választott, de azért jó lenne, ha a biztonság kedvéért mellettem ülne, sose lehet 100 százalékig nyugodt az ember. Éppen ezt mondom Annának, amikor a háta mögül a srácok sóhaja és megjegyzései hangzanak fel. Az arcokon elismerés, és a ruháját nézik, előröl semmi különös, ezért megfordítom, hát ja, van rajt mit nézni, az tuti. Elég anyagtakarékos, mert háta az egyáltalán nincs, rendkívül jól áll neki, amit a barátaim elismerő pillantásokkal nyugtáznak. Kellan arca viszont inkább mérgesnek tűnik, esküszöm ez féltékeny. Igyekszem a közelébe kerülni és halkan közlöm vele, hogy nehogy megint valami olyat tegyen amit később megbán. Csak morog az orra alatt, és a lehető legmesszebb ül le Annától.
A vacsora tök jól sikerül, mindenki rengeteget nevet, és az elfogyasztott ital is sokat segít a hangulaton. Kris azonban felhívja a figyelmemet két dologra, az egyik ami szemmel látható, hogy Kellan rácuppant az egyik pincérnőre, amit nemigen értek, mert eddig kétnaponta rágta a fülemet, és a legtöbb mondata Annára vonatkozott. A másik dolog, hogy ez a flörtölés nemigen tetszik Annának, mert fél szemével folyton őt lesi, alig eszik, viszont mintha mindig pohár lenne a kezében, és akárhányszor felé nézek, mindig éppen kiissza. Érdekes estének nézünk elébe azt hiszem

(Anna szemszöge)
A nappaliban mindenki menetkész, belém diktálnak még egy tequilát, Tom folyamatosan rajtam lóg, ez mondjuk egy kicsit idegesít. Próbálok lopva Kellan-ra nézni, de mindig máshova figyel, mintha direkt csinálná. Mondjuk én mondtam neki legutóbb, hogy inkább kerüljön el, ha betartja azt csak magamnak köszönhetem. Lassan összeszedelőzködünk a terv szerint először az Ivy-be megyünk, Rob lefoglalta a különtermet. A taxik már várnak ránk, és persze a rajongók és a fotósok is. Hatalmas sikítozás lett, ahogy kiléptünk a hotel ajtaján, nem tudom, ezek a lányok hallhatnak még egyáltalán valamit? Hírességeink vidáman integetnek, pár embernek szereztünk egy jó estét. Én természetesen Rob-bal megyek egy kocsival, velünk jön persze Kristen és nagy bánatomra Tom is. De legalább nem ülhet mellém, hanem előre lett terelve, nem mintha így jobban járnék, mert pont mögötte ülök, és folyamatosan hátrafelé beszél. Az étterembe érve már vár bennünket a bárnál Vicki és Sarah, Colin-nal együtt. Már összeismerkedtek, mert Vicki meghallotta amikor a barátnőm megmondta a pincérnek, hogy Rob szülinapjára jöttek. Mire mi odaértünk már nemcsak közös témát, de közös ismerősöket is találtak, így szerencsére nem kell attól tartanom, hogy nem érzi majd jól magát. A barátnőm ugyanis csak hosszú rábeszélésemre és könyörgésemre ment bele a vacsorába, mondván ők nem illenek ebbe a társaságba. Örömmel üdvözlöm mindhármukat, nagy megkönnyebbülésemre a lányok amint észrevették Sarah pocakját azonnal rákattantak a témára, és körbeajnározták. Megtámadjuk a különtermet, és rögtön keltek egy kis feltűnést. A hotelben már kabátban mentem ki a többiekhez, így az alatta lévő ruhát Ash kivételével még senki se látta. A teremben viszont amikor a pincér lesegíti rólam majd elviszi a kabátot Rob kérdez valamit így megfordulok, ezáltal hátat fordítok a társaság nagy részének. Az általános felhördülés nem jut el a tudatomig, de Jay megszólalása annál inkább.
- Húú, azannyát valaki nagyon bedobta magát.
Ha Rob nem áll neki vigyorogni, és nem fordít meg azonnal nem is veszem észre, hogy én vagyok a céltábla. Rettentő zavarba hoztak, kérdőn nézek Kris-re, majd súgva megkérdezem Sarah-t is mégiscsak ő a legrégebbi barátnőm, hogy rosszul öltöztem fel, vagy kilátszik valamim, vagy mi van. A csajok egyöntetűen közlik, hogy nem minden oké, a ruhám egyáltalán nem ízléstelen, tökéletesen áll rajtam, de azért elég szexis. Erre kicsit megnyugszom, és kacér pillantással közölöm Jay-jel ha ennyire tetszik neki, szívesen megadom a tervező nevét, hátha van az ő méretében is. A mondatom megalapozta a jókedvet, nevetve foglaljuk el a helyeinket.
Összesen 18-an vagyunk, így egy hosszú asztalhoz ülünk mindannyian. Az étterem rendkívül elegáns és előkelő benyomást kelt, damaszt abroszok, szerintem ezüst evőeszköz, rengeteg gyertya és virág. Nem volt konkrét célkitűzés ki hova üljön, de persze a biztonság kedvéért, hátha eljár a személyzet szája, Rob mellé kerülök, a másik oldalamat viszont kiharcolom Sarah számára. Az idegesítő Tom persze lecsapna a mellettem lévő székre, de rövid úton közlöm vele, hogy az már foglalt. Így viszont beül velem szembe. Nem tudom, hogy véletlen-e, vagy direkt csinálja, de Kellan a lehető legtávolabbi helyet foglalja el. Változatlanul felém se néz, ami már kezd zavarni. Vacsora előtt persze még meg kell innunk egy aperitifet, ami már szép lassan kezd a fejembe szállni, nem is beszélve az állandó koccintásokról az ünnepelt egészségére. A vacsora kisebb-nagyobb megszakításokkal kellemesnek is mondható. Illetve szerintem rajtam kívül mindenki nagyszerűen érezi magát, nekem viszont több problémám is akad. Az egyik legnagyobb az, hogy Tom barát egész este meredten bámulja a melleimet, teszi az ostoba megjegyzéseit és célzásait, és tölti újra a poharamat. Kezd nagyon az agyamra menni, de szentül megfogadtam, hogy nem csapok még egyszer balhét, bár ez nem kevés önuralmamba kerül.


A másik problémámat Kellan okozza, folyton felé kalandozik a tekintetem, ő viszont felém se néz, viszont elbűvölően csábítgatja a pincérnőt. Folyton mosolyog, viccelődik vele, ezen annyira felhúzom magam, hogy a mindig újratöltött poharaim szinte azonnal kiürülnek, viszont a vacsorából nem sok ment le a torkomon. Persze Sarah rögtön kiszúrja a furcsa viselkedésemet, és árgus szemekkel figyeli minden mozdulatomat, illetve tekintetemet. Mikor megkérdezi, hogy mi a franc bajom van, a kevés alvásra és az utazásra hivatkozom, amit persze nem vesz be. Leplezendő a problémámat megadom magam a sorsnak, és nekiállok flörtölni a még szabad srácokkal. Jay, Taylor és Bobby persze benne van, a terem ezután a mi párbeszédjeinktől hangos, nem kevés vicces pillanatot okozva ezzel a többieknek. Jó két órát elvagyunk az étterembe, mire lassan szedelőzködni kezdünk. Sarah-ék elbúcsúznak, mert ő már kicsit fáradt, de felszólít, hogy holnap mindenképpen hívjam fel és addigra találjak ki valami jobbat, mert ezt a fáradt vagyok dumát ő nem veszi be. Vicki se jön velünk, neki holnap korán dolga van.


(Rob szemszöge)
Vacsora után gyorsan kimegyek és rendezem a számlát, és irány a Boujis. Már voltunk ott párszor így bandába, és mindig jól éreztük magunkat, persze az se hátrány, hogy soron kívül beengednek bennünket és megígérték, hogy a hátsó boxokat lezárják nekünk. Vicki, Sarah és a férje nem jönnek velünk, tőlük elbúcsúzok, a többiekkel viszont felkerekedünk. A bár előtt szokás szerint sok az ember, és a fotós, hagyjuk egy kicsit dolgozni őket, majd bevonulunk. Részemről jobban szeretem a füstös kiskocsmákat, de a többieknek ez bejön. A lányok mindjárt meg is rohamozzák a parkettet, még Kris is, és elég csábos táncot lejtenek. Közben többször is rám mosolyog, és illegeti magát nagy örömömre, remélem ezt a mozgást majd a szobánkban is bemutatja. Mindenki jól szórakozik, szerintem legalábbis, de kedvesem egy idő múlva, amikor egy lassú számra rá tud szedni, és együtt táncolunk, felvilágosít az ellenkezőjéről.
- Kellan mi a francot művel azzal a kis ribanccal - kérdezi, mire én is felfedezem, hogy tényleg valami kiscsajt bűvöl. - Anna tiszta ideg tőle, eszméletlen mennyiséget betermelt már, szerintem lassan beesik az asztal alá.     
Tényleg egyedül ül az asztalunknál, és egy majdnem üres üveg van a kezében. Mi a francot csináljak ezzel a kettővel, csak össze kéne őket zárni, hátha akkor megjön az eszük. Látom, hogy Anna majdnem elalszik, ez jó ötlet.


(Anna szemszöge)
Az étterem előtt megint taxiba ülünk, és valami bárba megyünk,  a hely elég jó lehet, mert rengetegen vannak előtte, de persze minket azonnal beengednek, nem tudom, hogy előre le lett-e beszélve, vagy csak jó cégér, hogy a minket követő paparazzik egy csomó fényképet csinálnak a társaságunkról a bejáratnál. Vannak páran, a zene hangos de jó, a táncparkett kellően nagy, szóval megszálljuk a helyet. Elfoglalunk pár boxot, és a lányokkal rögtön táncolni megyünk. Kivételesen Kris se ücsörög Rob mellett, hanem velünk jön. Mia-t se hagyjuk a fiúkkal, így hatan nem kis feltűnést keltünk. Pár perc múlva a srácok egy része is csatlakozik hozzánk, és a következő egy órában nincs megállás, majdnem mindenkivel táncolok, de főleg Jay-jel és Taylor-ral. Két dolog viszont változatlanul megkeseríti az estém, az egyik Tom nyomulása, ami mintha még erőszakosabb lenne, a másik pedig, hogy Kellan változatlanul kerül. Éppen Jay-jel táncolok, amikor felfedezem, az egyik bárpultnál bájolog egy aprócska ruhába öltözött lánnyal. A következő egy órám azzal telik, hogy lopva őt és a kis barnát lesem. És még én gondoltam azt, hogy túl kihívó a ruhám, ez a kis cafka egy kb. 50 szer 50-es anyagot visel, mindene kilátszik belőle. A rohadt életbe, oké én akartam, hogy hagyjuk egymást, vagy mégse? Ott hagyom a többieket, lecsüccsenek az asztalunkhoz és negyed óra alatt gyakorlatilag egymagam elfogyasztok egy fél üveg rumot.


Morózus hangulattal nézelődöm, de egy idő után már ez se megy. Nem mondom, hogy hulla részeg vagyok, de az előző éjjeli három óra alvás, az hogy egésznap semmit, a vacsoránál meg csak pár falatot ettem, és persze az az italmennyiség amit leengedtem a torkomon megtette a hatását. Érzem, hogy a szemem lassan leragad, de még igyekszem tartani magam. Szerencsére sikerül felhívnom magamra Rob figyelmét, odajön hozzám, én meg a hatalmas zaj ellenére igyekszem elmondani neki, hogy ha nem akarja, hogy beessek az asztal alá, kerítsen nekem egy taxit, ami visszavisz a szállodába. Kicsit kérdezősködne, hogy mégis miért ittam én ennyit, de se erőm, se kedvem a magyarázathoz. Rövid ideig tanakodunk, a legjobb megoldás, ha kerít valakit a személyzetből és megpróbál kijuttatni a hátsó ajtón, mert elől biztosan van még pár fényképész. Elmegy egy kis időre, közben sikerül magamra ügyeskednem a kabátomat, megtalálom a kupacban a táskámat, menetkész vagyok. Pár perc múlva visszajön, mondja, hogy az egyik fiú hazakísér. Ez még eljut a tudatomig,  és aggódva nézek rá.
- De ugye nem Tom – kérdem, mire felnevet, én méltatlankodom - hé ez nem vicces, az agyamra megy a srác.
- Nem, nyugi, láttam, hogy ő nem igen jön be neked. Aludd ki magad, majd reggel találkozunk.
Felsegít, átöleli a derekam, és egy sötét folyosó felé terel, külső szemlélődő szerintem nem veszi észre, hogy mi a legfőbb gondom, csak az összebújó párosunkat látja, legalábbis ebben bízom, nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni. A többieknek meg majd keresek valami kifogást holnap. Érzékelem, hogy valaki jön még velünk, de hogy ki, azt már nem tudom, csak a lépteit hallom, de nem akarok visszanézni. Az utcán hűvös van, még jobban összehúzom magamon a kabátot, és beülök a taxiba. Ez a rövid séta kiszívta minden energiámat, lecsukom a szemem. Érzem amint valaki beül mellém, Rob bemondja a címet, és a kocsi elindul. Nincs erőm körülnézni, a fáradtságtól remegek. Valaki közelebb húz magához, rendkívül jó érzés, izmos, kemény test, megcsapja az orrom az aftershave-je illata, ismerősnek tűnik. A mellkasához bújok, kezem automatikusan a zakó alá dugom. Agyam még tiszta annyira, hogy tudom, ez elég bizalmas testhelyzet, de nem tudok már tenni ellene. Lassan átcsúszok az ébrenlét határán, csak arra riadok fel, hogy a taxi áll, és a hűvös levegő beszivárog a kocsiba. Egy kéz nyúl felém és kisegít, a hideg kijózanít egy pillanatra, felemelem a tekintetem, majd rögtön ki is tágulnak a pupilláim.

(Kellan szemszöge)
Az étteremből, ahol persze a pincérnő a kezembe nyomja búcsúzóul a telefonszámát, egy bárba megyünk. A lányok mindjárt bedobják magukat, és önfeledt táncolásba kezdenek. Anna egy percre se pihen, jó a mozgása, de hát ezt már múltkor is megcsodálhattam. Folyamatosan van valaki körülötte, és ő ki is használ minden percet, sorban mindenkivel táncol, csak én maradok ki. Én is megtáncoltatom párszor Ash-t, de egy idő után inkább leülök szépen a bárpult mellé, és iszogatok magamban. A csaj Mandy vagy Mary nem értettem a nevét, és olyan nagyon nem is érdekelt, itt talált rám. Nyomulós fajta, mindjárt jött a dumával, hogy én vagyok a kedvence a Twilight-ban, bla-bla-bla. Mindenesetre legalább nem kell egyedül lennem. Közben nem tudom megállni, a tekintetem újra és újra visszatér Annára. Feltűnik, hogy az arca egyre fáradtabb, pár perc múlva nem látom sehol, érdeklődve nézek körül mire kiszúrom az asztalunknál, eddig nem tűnt fel, de elég sokat iszik, és nem is aprózza el, mert éppen egy üveget próbál módszeresen kiüríteni. Alkalmi beszélgetőtársam meghívatja magát egy italra, mire kerítek neki egyet megjelenik Kris, szintén italra várva, a kiscsaj meg egy ígéretes mosoly után elmegy a barátnőihez.
-   Jól érzed magad? – fordul hozzám Kris.
-   Aha, persze – felelem, de nem túl sok meggyőződéssel a hangomba. Rob lép oda hozzánk, és közli, hogy Anna vissza akar menni a hotelbe, szól Jay-nek, hogy kísérje el. Kris felveti, hogy ha ő esetleg még maradna, szóljon Taylor-nak vagy Bobby-nak. Na ezen a ponton érezem úgy, hogy közbe kéne lépnem, mert Jay még csak oké, még a kisgyerek is elmegy, de Bobby-t nem kell félteni, és Anna a jelek szerint nincs éppen jó formában.
-   Majd én hazaviszem. – Kris erre mond valamit, hogy én csak maradjak nyugodtan, mert a csaj úgyis azt mondta, hogy visszajön, de ez egy cseppet se tud érdekelni. Lerázom a nemleges választ, és közlöm Rob-bal, hogy kísérje a hátsó kijárathoz, én meg hívok taxit. Azonnal így is teszek, a zakóm úgyis rajtam van, más kabátom nincs, ezért a pult sarkánál várom meg őket. Ahogy felém közelednek, megint az az érzés kerít hatalmába, hogy oké, Rob színész, de Anna olyan magától értetődően bújik hozzá, nem tudja ezt ennyire eljátszani, valami van közöttük. Kint Rob besegíti a kocsiba, a kezembe nyomja a szobájuk mágneskártyáját, és bemondja a címet. Amint beülök látom, hogy rám se néz, viszont feltűnik, hogy nem árad belőle alkoholszag, szóval akkor mégse ez lehet a fő problémája. Csak véletlenül ér össze a combunk, de érzem, hogy remeg, jobban megnézve, úgy tűnik vacog, pedig a kocsiban nincs hideg. talán a fáradtságtól lehet. Átölelem a vállát, kicsit közelebb húzom, azonnal hozzám bújik. Jó érzés magam mellett érezni a testét, a kezét a zakóm aládugja, a feje a vállamon, egyenletesen veszi a levegőt, szemlátomást elaludt. Gyorsan a hotel elé érünk, kifizetem a sofőrt, a hűvös levegőtől magához tér, felé nyújtom a kezem, és segítek kiszállni.


(Rob szemszöge)
- Mindjárt jövök, kipróbálunk valamit, te próbálj meg valahogy Kellan közelébe helyezkedni, mindjárt odamegyek – mondom Kris-nek. Célba veszem a boxunkat, majdnem ahogy gondoltam, Anna tényleg kivan, de meglepetésemre nem a pia ártott meg neki, hanem fáradt. Illetve a pia is de az kevésbé, megkér, hogy jutassam haza, ami pont megegyezik azzal amit én kigondoltam, mondom neki, hogy oké intézkedek. Célba veszem Kris-t, aki ahogy kértem éppen Kellan-nal beszélget, a kiscsajt meg eltűnt, amiben gondolom benne van a keze, ismerem már annyira, ha akar igen célratörő tud lenni.
- Kris, mindjárt jövök, kerítenem kell valakit, aki hazaviszi Annát, mert hulla, megkérem Jay-t, hogy kísérje vissza a szállodába – mondom neki, megvillannak a szemei, érti, hogy mit akarok.
- Jó, ha Jay-nek nincs kedve, akkor szólj Taylor-nak, vagy Bobby-nak szerintem ők is szívesen…
Nem tudja befejezni a mondatot, mert Kellan rögtön közbevág:
- Majd én hazaviszem – mondja.
- Nem, nem kell, te csak maradj, az a csaj azt mondta mindjárt visszajön…
- Majd én hazaviszem – vág bele Kris mondatába megint, majd rám néz. – Hívok egy taxit a hátsó bejárathoz, te meg kísérd oda, ja és kérem a szobátok kártyáját.
Bólintok neki, amint megfordultam már nem tudom visszafogni a vigyorgásom, pont ahogy gondoltam. Visszamegyek Annához, már felvette a kabátját.
- Az egyik fiú hazavisz, kikísérlek, a taxi a hátsó kijáratnál vár.  Megnyugtatom, hogy nem Tom megy vele,  szerencsére tovább nem érdeklődik, mert nem vagyok biztos benne, hogy a jelenlegi kísérőjének mennyire fog örülni. Átölelem, és kimegyünk, mire a taxihoz érünk már majdnem alszik, és még mindig úgy érzem, hogy nem az ital a fő gond. Kellan a pultnál áll és elég érdekes fejet vág, ahogy jön mögöttünk. Besegítem a taxiba, odaadom az ajtónyitó kártyát, és bemondom a címet. Alig csukom be az ajtót, az autó máris elindul, még látom, ahogy Kellan átöleli Anna vállát, és közelebb húzza magához.
Hát csodálkoznék, ha nem történne semmi.

2010. szeptember 29., szerda

28. Az ajándék...

(Rob szemszöge)
Ma este már Kristen karjai között alhatok, illetve jelenleg minden jár a fejembe, csak az alvás nem. A gépe elvileg 9 körül szállt le, ragaszkodott ahhoz, hogy még véletlenül se menjek ki elé, mert ketten együtt tuti lebukás. Így hát mivel Vicki tud a legfeltűnés mentesebben közlekedni ő várta, és fuvarozza el a hotelbe. Már tűkön ülök, bármelyik pillanatban kopoghat az ajtón, a kocsiból ideszólt, és megmondtam a szobaszámot neki, a bejelentkezést meg már elintéztem. Mivel holnaptól a két mellettünk és a velünk szemben lévő lakosztályt is lefoglaltam a banda részére, ma éjjel bármit művelhetünk, mert senki se hallja. És ez elég megnyugtató. Hozattam fel vacsorát, pezsgő a jégen, minden oké. Végre meghallom a kopogását, azonnal az ajtónál termek, kinyitom és rögtön belép, maga után húzva a bőröndjét. Amint becsukom az ajtót már ugrik is a nyakamba, és csókolom ahol csak érem. Annyira jó átölelni, pedig most nem is telt el olyan sok idő, mint legutóbb, de mégis. Minden perc hosszúnak tűnik amikor nincs velem. Csak egymással törődünk és rángatjuk le a ruháinkat, csak nagy nehézségek által érünk el a hálószobáig, ahonnan hosszú időn át nem is jövünk ki. Már javában benne járunk az éjszakában, mire eszünkbe jut, hogy a nappaliban ott a vacsoránk, egy csomó mesélnivalónk van, előre közli, hogy hiába most ünnepeljük a születésnapom, az ajándékom csak LA-ben kapom meg, mert nem akarta átcipelni a fél világon. Próbálom kiszedni belőle mi az, de nem árul el semmit. Későn kerülünk ágyba, persze megint nem az alvás az első gondolatunk.

2010. május 8.
Nem tudom mennyi idő lehet, a mobilom csörgésére ébredek, Anya az, elég izgatott, de nem árulja el miért. Még csak 10 óra múlt, azt se értem miért nem dolgozik. Ragaszkodik hozzá, hogy most azonnal fogjunk egy taxit és menjünk haza, mert… és ennyi, de nagyon fontos, és minél előbb. A beszélgetésünkre Kris is felébredt, kérdőn néz rám, de nem tudok neki mit mondani, menni kell most, azonnal. Gyorsan megrohamozzuk a fürdőket, még jó, hogy kettő van belőle, így egyszerre végzünk. Lent szerencsére azonnal kapunk taxit, beugrunk és már robogunk is hazafelé. Otthol nem várom meg, hogy beengedjen, hanem a saját kulcsommal nyitok, kiabálva keresem, a garázs irányából jön a hangja, hogy ott van. Legnagyobb meglepetésemre nincs egyedül, Lizzy is mellette áll, és élénken takarnak valamit. Kérdőn nézek rá, hogy mi van miért kellett azonnal hazarohannunk.
- Kisfiam, ezt neked hozták… - mondja és mindketten félreállnak.

(Anna szemszöge)
A napok gyorsan teltek, mivel két hétre készülök elutazni, végiglátogattam az összes irodát, a négy vidékit is, átbeszéltük milyen különleges kívánságok vannak, és miként valósíthatóak meg. Mindenhol elmondtam, hogy nem valószínű, hogy a jövőben bármikor behatóbban tudnék foglalkozni a céggel, maradunk az Internetes érintkezésnél, illetve ha minden kötél szakad akkor telefonon utol tudnak érni. Még nem hoztam meg a végső döntést, de tudom, hogy nem halaszthatom sokáig, előbb-utóbb ki kell neveznem egy-egy vezetőt mindenhol és érdekelté tenni őket abban, hogy minél nyereségesebbek legyünk. A családdal is tudattam az elutazásom, Gina persze előre kikötötte, hogy részletes beszámolót akar, a kívánságlistája pedig majd érkezik e-mail-ben. A legnagyobb gondot a csomagoláson kívül, - ami ugye nem egyszerű ha ennyi időre utazom és ki tudja mire lehet szükségem a fürdőruhától a nagykabátig - az jelentette, hogy megszervezzem, hogy Rob születésnapi ajándéka már 8-án délelőtt megérkezzen az előre megbeszélt 13.-a helyett. Nem kevés időmbe, könyörgésembe, pénzembe és abba az ígéretembe került, hogy reklámozhatják, hogy tőlük származik Robert Pattinson születésnapi ajándéka, amit a barátnőjétől kapott. Csütörtökön a fél napom elment a „szépítkezésre”, de a végeredményt látva megérte. A hajamból vágattam egy kicsit, és ennek hála már nem egyenes és derékig érő, jó mondjuk most is elég hosszú, de lágyabb lett az esése, és lépcsőzetesen van vágva. A kozmetikus rendbe rakta az arcomat, és a tartós szempilla és szemöldökfestést mindig is hálás dolognak tartottam, beiktattam a gyantázást is, amit szívből utálok, viszont azt még jobban utálnám ha a testem bármelyik részén szőrszálakat vagy akár csak kis pihéket fedeznék fel. És ki tudja, az ember lánya mindig készüljön fel mindenre, hátha. A legvégül rendbe hozattam a kezem és a lábam mind a kettőre ízléses franciamanikűrt festetve. Délután nekiálltam pakolni, hát, kifogott rajtam a dolog, mikor a harmadik bőrönd is megtelt és még mindig egy csomó számomra létfontosságúnak tűnő dolog az ágyamon sorakozott úgy döntöttem ez nem mehet így tovább. Kiválogattam a tényleg kihagyhatatlan darabokat, és úgy döntöttem ami még kell azt Ashley-vel, ő tudtommal szeret vásárolni, majd beszerzem. Legfeljebb veszek pár bőröndöt is, hogy haza tudjak pakolni. Vagy otthagyom Inez nagyiéknál egy részét. Ezzel két legyet ütök egy csapásra, mert nem kell folyton több csomagot cipelnem, és tudom, hogy ők is boldogok lennének, mert ebből is éreznék, hogy igen tudom, hogy előbb-utóbb ki kell költöznöm. Mondjuk én ezt egy saját lakásba tervezem, de azért az egyelőre még ráér. Szóval a végén a legnagyobb bőrönd, egy kézitáska, a laptopom csupán ennyi sorakozott a folyosón.


Péntek délelőtt indult a gépem Rómába, ahol Luca-val vacsoráztam. Ez most kivételesen nem családi vagy baráti, hanem kifejezetten üzleti megbeszélés volt. Nem is ketten, hanem az egyik haverjával ettünk. Ők ketten közös vállalkozásba fognak, és az USA-ba szeretnének piacot teremteni eredeti olasz boroknak. Mivel ugye a M. I. C. ezzel is foglalkozik többek között, méghozzá elég nagy sikerrel, egyértelműnek tűnt, hogy engem keressenek meg. Az ötlet, a kidolgozott tervek rendkívül megleptek, főleg amikor kiderült, hogy ezt a részét főleg Luca vitte véghez. Mindig is csak sikeres modellként gondoltam rá, fel sem merült bennem, hogy civil szakma iránt érdeklődik. Már azt is eltervezték, hogy ő LA-be költözik, és onnan irányít, Nico marad Rómában, mivel ő ért a szőlőtermesztéshez, mert nem csak felvásárolni és exportálni akarnak, de saját ízvilágot létrehozni is. Persze miután mindent megbeszéltünk és elraktam a dokumentációt is amit azért megbeszélek nagyapóval, mi ketten még nem váltunk el.
Velem jött a hotelbe és hajnalig beszélgettünk. Újra megkapta a magáét a NYC beli esetért, aminek persze az lett a vége, hogy kifaggatott. Valakivel muszáj volt őszintén beszélnem, tehát leadtam neki mindent, a zavaros érzéseimet, minden kétségemet, ő mint mindig végighallgatott és rendesen meg is mondta a véleményét. Kaptam hideget-meleget. A harcias és hirtelen természetem mindig is vitatéma volt közöttünk, de más megvilágításba helyezett pár dolgot. Mondjuk azt, hogy jó lenne ha jobban bíznék az emberekben, nem mindenki olyan mint Ricsi volt, az a görény, hogy a szavaival éljek. Ebben mondjuk egyetértettem vele, de kicsit megdöbbentett, hogy amit én magabiztosságnak és önteltségnek gondoltam, szerinte lehet, hogy csak a bizonytalanság leplezése. Nem értem, hogy a francba lehetne Kellan bizonytalan, de ezt inkább nem osztottam meg vele. Kinézetre Luca előnyben részesítette, főleg az eddigi pasijaimmal és Rob-bal szemben, mély benyomást tett rá, hogy két helyre is elutazott utánam. Szerinte ha egy férfi ilyet tesz, annak azért oka szokott lenni. Aztán amikor elárult egy dolgot, amit eddig elfelejtett megemlíteni, mégpedig, hogy a szállodában volt a kezében egy szál rózsa, na ott padlót fogtam. Szívem szerint a falba vertem volna a fejemet, vagy bevetve minden képzelőtehetségemet, magam elé vetítve azt az aranyos mosolygós arcát a két kis imádnivaló gödröcskével, inkább hozzá bújtam volna.

(Rob szemszöge)
Elkerekedik a szemem, és hallom, hogy Kris száját is elhagyja egy „huh”. Egy éjfekete Hondát pillantok meg, rajta három doboz, a kormányon egy hatalmas masni. Nincs kétségem kitől kaphattam, mert csak egy őrült nőszemélyt ismerek akinek feltűnt mennyire odavoltam az övéért, és most vett nekem egyet?
Két lépéssel ott termek, és csodálom a MOTOROMAT. Hát ez nem semmi, igazándiból nem tudom, hogy milyen paraméterekkel rendelkezik, de nem is ez a lényeg. 
- A dobozokat nem nézed meg? – kérdi Lizzy, persze ő mindig kíváncsi.
Először a legnagyobbat bontom ki, egy teljes öltözet szintén fekete bőrruha, nadrág, dzseki, kesztyű. A következőből egy csizma az utolsóból pedig két sisak kerül elő. Mindent kirakok az ülésre, boldogan szemlélem az ajándékaimat. Most tűnik csak fel, hogy a masni alá oda van ragasztva egy boríték, gyorsan feltépem, két kártya van benne, az egyikhez hozzátűzték a forgalmi engedélyt, ami az én nevemre van kiállítva, a kártyán felirat a forgalmazótól, hogy probléma esetén hova fordulhatok. A másikra három szó van nyomtatva:

Boldog Születésnapot Anna.

- Kitől kaptad? – érdeklődik a nővérem, mosolyogva nézek rájuk, Kris arcáról leolvasom, hogy tudja a választ.
- Annától, te tudtad? – kérdem kedvesemet, rázza a fejét, hogy ő se. - Kipróbáljuk? – nézek rá reménykedve, mire bólint.
Azonnal kapom le a kabátom, és tolom le a nadrágom és ugrok bele az új ruháimba. Csak az érdekelne még, honnan tudja a méreteimet, persze amíg ott voltunk nála simán megnézhette. Kris-nek adom az egyik sisakot, én a fejembe húzom a másikat, felhúzom a kesztyűt, és beindítom. A hangja halkan duruzsol kicsit több gázt adok neki, de anya fogja a fejét. Felülök, és intek Kris-nek, hogy pattanjon fel. Lizzy megnyomja a garázs nyitógombját, és irány. Nem merek túlságosan gyorsan menni, mert egyrészt most kaptam, másrészt a szerelmem mögöttem ül, és még véletlenül se akarok neki bajt okozni. Egy jó fél órát biztos megyünk a környéken, mire visszakanyarodom. Otthol beállok a garázsba, és lekászálódom.
- Na, hogy tetszett? – kérdezem reménykedve, remélem ő is megszereti.
- Tök jó, - vigyorog rám, majd közelebb hajol - de a szerelésed mindent visz, irtó szexis vagy ebben a ruhában, - néz rám vigyorogva.
- Neked is veszünk egyet, már a Runaways-be is vadítóan néztél ki bőrbe – súgom neki és megcsókolom. Bemegyünk a lakásba, anya vigyorogva néz bennünket.
- Kristen, kicsim még üdvözölni se tudtalak ez a vad motoros úgy elvitt - mondja és megöleli - Kisfiam, remélem azért ésszel mentél, egyáltalán mióta szeretsz te motorozni?
- Annának is van egy és megengedte, hogy egy kicsit vezessem, na azóta, bár azt mondta az övének nem mehetek többet a közelébe.
- Aha, tele van meglepetésekkel az a lány, jól kereshet, ha csak úgy meglep egy ilyennel…- mondja amire mi ketten összenézünk, de Kris rázza a fejét. Igaza van, Anna direkt megkért bennünket, hogy ne reklámozzuk az anyagi helyzetét. Próbálom terelni a témát:
- Anya van valami ehető, mert még reggelizni se volt időnk, olyan gyorsan indultunk a hívásodra  – erre persze rögtön ugrik, és már pakolja is az asztalt, mire végzünk az evéssel már másról beszél. Egy darabig még maradunk, mert már régen találkoztak, de túl sokáig nem lehet, lassan megérkeznek a többiek. Gyorsan felugrok Lizzy-hez, hogy jön-e velünk, mert ő is ott alszik a hétvégén Andy-vel, de mondja, hogy majd csak később, menjünk csak. Megkérem, hogy ne beszéljen az ajándékomról egyenlőre, majd én akarok. Vicki csak az étterembe jön, neki még dolga van. Úgyhogy hívok egy taxit, és irány a Berkeley.

(Anna szemszöge)
Már majdnem hajnalodott amikor Luca elment, alig három órám maradt az alvásra, majd gyors zuhany és még gyorsabb öltözés után már úton vagyok a reptérre. A gépem késve indul, nem kis bosszúságomra, és repülés közben se tudok pihenni egy pillanatig sem, hála a mellettem ülő termetes asszonyságnak, aki egyfolytában beszél. Londonba érve, szerencsére úgy tűnik megúszom nagyobb felhajtás nélkül, külön megkértem Rob-ot, hogy ki ne jöjjön elém, így csak egy fotós sikerül felfedeznem, és sajnos neki is engem. Már majdnem hat óra van amire a szállodába érek, és ez bizony elég nagy csúszást jelent a délután kettőhöz képest. Még a taxiból telefonálok, de Rob pont a zuhany alatt van, ezért Kris veszi fel, mondja, hogy valakit leküld elém. A hotel körül van pár rajongó, úgy látszik kiszúrták, hogy elég sok Twilight szereplő jött hirtelen Londonba. Mikor kiszállok megindult a sustorgás, párszor hallani vélem a nevemet és Rob-ét, nagyszerű már engem is felismernek?!

(Rob szemszöge)
Majdnem három óra van, mire visszaérünk, pár fotóst látni, de nem vészes, viszont tuti, ha megjönnek a többiek is végigfut a riadólánc. A barátaink nem sokkal utánunk érkeznek nagy hanggal, amint kinyílik a liftajtó tudjuk, hogy megérkeztek. Kinyitjuk az ajtót, és üdvözlünk mindenkit. Jay és Kellan céltudatosan körülnéz, nem nehéz kitalálni kit keresnek.
- Azt mondta, hogy felhív, ha leszállt a gépe, de még nem szólt – mondom.
- Ki? – kérdezi Jay.
- Anna, vagy valaki mást keresel – kérdezem vigyorogva, mire ő is elhúzza a száját.
Mindenki bejön egy italra, gyorsan elosztjuk ki hol alszik. Nikki magával hozta a fiúját Paris-t, ők mennek az egyik lakosztályba, plusz majd Lizzy és Andy. A másik a három fiúé, Ash-t megy Anna mellé, aminek őszintén örül. A harmadikba meg a barátaim kerülnek, akik négy után végre meg is érkeznek. Mindenki ismer mindenkit, kivéve Mia, aki Marcus barátnője és még nem bulizott velünk, de amennyire látom feltalálja magát nem lesz vele gond. Lassan mindenki becuccol a szobájába, és készülődni kezdünk. Először Kris megy a fürdőbe, én meg addig rágyújtok a teraszon, Anna még mindig nem hívott, ami kicsit aggaszt, mert ha jól emlékszem azt mondta kettő körül ér be. Én is megtámadom a zuhanyt, amíg ott voltam végre csörgött, Kris beszélt vele, már a taxiban ül. Lassan mindenki visszaszállingózik a nappaliba, Lizzy és Andy is megérkeztek, és elfoglalták a szobájukat. Csak Jay nincs jelen, mert mint kiderül ő lement az előcsarnokba Anna elé. Amikor belép az ajtón meglepetten néz végig a sok emberen, de nem hagyok neki sok időt, mert felkapom és megpörgetem.
- Megjött az én drága kicsi párom, hát nem én vagyok a legszerencsésebb férfi a földön – kiáltom el magam, az örömömben közrejátszik az elfogyasztott ital, de legfőképpen az ajándékom miatt érzett boldogság. Síri csend lett, mindenki ledöbben, az ő szeme is értetlenséget sugároz, de aztán szokás szerint gyorsan reagál.
- Szia, illetve sziasztok, - néz körbe mosolyogva, szerintem Kris arcára kíváncsi, majd visszafordul hozzám - és mond csak egyetlenem, hát mivel érdemeltem ki, hogy ennyire örülsz nekem, ennyire nem hiányozhattam?
Nevet a szeme, hát még amikor válaszolok a kérdésére:
- Megkaptam az ajándékomat… - vigyorgok, gyors kérdez-felelek, majd a nővéremhez és Kris-hez fordul, akik arcán szintén nagy mosoly, mindjárt rá is kérdez ez utóbbira, hogy vittem-e már, mire persze bólint. A többiek még mindig csodálkozva néznek ránk, Nikki persze nem bírja sokáig és rákérdez mit kaptam. Elárulom nekik, hogy egy olyan motort, mint Annáé. Más adatot nem tudok, de rögtön kisegít, sőt a többiek nagy derültségére, elmondja, hogy az övé azért pár kategóriával nagyobb. A mondat utolsó fele beteszi nálam a kaput:
- …azt nem mernék a kezedbe adni, igazság szerint ezt is csak félve.
Hát ez nem volt szép, egy kicsit durcás leszek, de ma még ez se tudja elrontani a kedvem. Nincs is rá sok időm, mert Tom mindjárt lecsap rá, és amennyire látom a megjegyzése kiverte Annánál a biztosítékot, ami az estére nézve nem sok jót ígér. Próbálom menteni a menthetőt, és szerencsére Lizzy is közbeszól. Gyorsan bemutatom mindenkinek, akikkel már találkozott LA-ben azokat puszival üdvözli, legnagyobb csodálkozásomra Kellan-t is. A nagyfiú is meglepődik a dolgon, szerintem másra számított. Anna szeretne gyorsan elkészülni, de csak egy ital után engedélyezzük neki, mi már így is előnyben vagyunk, villámgyorsan lehúzza a tequilát, és már el is tűnik a szobájában. Egy elegáns étteremben foglaltam egy különtermet, ennek megfelelően ki is öltöztünk, ami jó ötletnek bizonyul. Kris egy rövid ruhát vett fel, ami észveszejtően áll rajta, ezt meg is súgom neki, mire azt válaszolja látnám csak mi van alatta, na feladta a leckét, mert most felcsigázott.

(Kellan szemszöge)
Tegnap este összepakoltam és most egy taxiban a LAX felé tartok. Várom, hogy újra lássam, de egy kicsit tartok is tőle, nem tőle személy szerint, hanem a reakcióitól. Rossz volt látni a fájdalmat a szemében, és fogalmam sincs mi lesz ha újra találkozunk. A beszállásnál összefutunk a többiekkel, mind egy géppel utazunk, Ash rögtön leszúr, hogy már megint elhanyagoltam és nem hívtam fel, mindig csak ígérgetek. Kíváncsian néztünk össze, mert Kristen csak nem akart megérkezni, de Nikki megnyugtat bennünket, hogy ő beszélt vele, és már tegnap Londonba repült, gondolom egy kicsit kettesben akartak lenni. Mivel külön-külön foglaltunk, a jegyeink is egymástól távol szólnak, én egy üzletember kinézetű férfit fogtam ki, aki amint felszálltunk nekiállt valami papírokat olvasgatni. Nem mondom, hogy bánom, mert így legalább elvagyok a gondolataimmal, rövid idő múlva az alvás mellett döntök, az eddigiek tapasztalatából úgy gondolom, hogy a hétvégén úgyse nagyon lesz rá időm. Londonban megint bevárjuk egymást Nikki Paris-sal és Ashley-vel, én Jay-jel és Taylor-ral megyek egy taxival. Rob a Berkeley-be foglalt szobákat, ami jó hely, már többször is szálltam meg itt. Mindig elcsodálkozom, amikor ilyen elegáns helyekre érkezem, hogy én a kis vidéki srác bejutok ide, sőt örömmel fogadnak. Elintézzük a bejelentkezést, szokás szerint nagy hanggal közlekedünk, elfoglalunk két liftet és irány. Amint kilépünk a folyosóra pár pillanat és Rob és Kristen is megjelenik, úgyhogy először hozzájuk megyünk, és üdvözöljük őket.
A lakosztályba lépve csodálkozom, hogy csak ketten vannak, és a másik szobából se szűrődik ki hang. Rob mindjárt fel is világosít bennünket, hogy Anna még nem jött meg, azt ígérte, ha leszáll a gépe telefonál. Jay is őt kereste a tekintetével és ez pillanatnyilag elég kellemetlen a számomra. Nem tudok küzdeni az ellen, hogy a féltékenység belém marjon, ha arra gondolok, hogy vele bezzeg kedves, és nem érti félre folyton. Iszunk a szülinapos egészségére, kis idő múlva megérkezik Rob többi haverja is, a megszokott banda plusz Marcus a barátnőjét is elhozta. Elosztjuk a szobákat, Rob nagylelkűnek bizonyul, mert lakosztályokat foglalt le nekünk is, a vacsorát hétre rendelte, úgyhogy ideje készülődni. Én Jackson-nal megyek egy szobába a másikba meg Taylor kerül. Átengedem neki a fürdőt, amíg várom, hogy elkészüljön előszedem a ruhámat, és nézelődök az ablakon. A hotellel szemközti oldalon már van pár rajongó, és fotós, ez mondjuk várható volt. Jay nem piszmog sokat, hamar végez és én is gyorsan összekapom magam. Taylor-nak bezzeg annyi idő kell, mint nekünk kettőnknek együtt, még jó, hogy ő egyedül van a fürdőjére. Miután mindhárman elkészültünk megint visszamegyünk Rob-ék szobájába, szép lassan mindenki visszatér, és kézbe vesz egy italt. Kris szól, hogy Anna hamarosan ideér, már telefonált és valaki nem menne le elé, Jay azonnal ajánlkozik, és egy pillanat múlva már itt sincs. Leülök az egyik fotelba, és próbálom összeszedni magam, felkészülve mindenre, amilyen hirtelen természetű lehet elbűvölő, lehet, hogy felpofoz, és lehet, hogy szomorúan néz rám azokkal a gyönyörű szemeivel. Annyira elvagyok magamba, hogy csak Rob kiáltására figyelek fel, és nézem ahogy felkapja, és megpörgeti. A mondatát döbbent csend követi, mert senki se érti, oké hogy jó színész, de ez most annyira őszinte örömnek tűnik, mintha Kris itt se lenne. Anna gyönyörű, mint mindig, egyszerű farmer-póló-dzseki-edzőcipő van rajta, de mégis valami veleszületett eleganciával viseli, az arca értetlenséget sugároz, szemmel láthatóan ő se érti Rob féktelen üdvözlését. Köszön nekünk, majd rá is kérdez, mi az oka a nagy jókedvnek. Robert úgy néz ki, mint aki minimum nyert a lottón, és valami ajándékról beszél. Gyorsan megy a kérdezz-felelek, mi többiek csak nézünk, de aztán kiderül, hogy az ajándék egy motor, és a hozzá való ruha, sisak… Nem semmi a csaj, nem hiszem, hogy bárkinek is eszébe jutott volna ezzel meglepni, de szemlátomást odavan az ajándéktól. Mondjuk megint felmerül bennem a kérdés, hogy mivel is foglalkozhat Anna igazából, mert azért ez nem két cent lehetett. Persze a szokásos csattanó most se maradhat el, de szemmel láthatólag a haverom kedvét ma ez se szegheti.
Tom hozza a formáját, mert rögtön megjegyzést tesz, ami bennem elindítja azt a gondolatot, hogy vajon mi lenne ha orrba vágnám. Már megint, amióta ezt a nőt megismertem, folyton agresszív gondolatok uralják a fejemet mindenkivel szemben, aki csak ránéz. Rob szerencsére gyorsan próbálja elterelni a figyelmet a haverjáról, bemutatja a többieknek, mire mindenkit üdvözöl. Amikor hozzám ér, nem tudom mire számítsak, de meglepetésemre teljesen nyugodtan megölel és puszit nyom az arcomra. A közelsége, az illata teljesen elvarázsol, pedig csak egy pillanatig tartott az egész. Nem több és nem kevesebb ideig, mint a többieknél. Ez azért kicsit megnyugtató, talán mégse haragszik már annyira, és javulhat a kapcsolatunk. Gyorsan lehúzza a tequilát, amit rákényszerítettek, és elvonul készülődni.

(Anna szemszöge)


A Hotel elegáns környéken van, már maga az előcsarnok is lenyűgöző. Mindenütt gyönyörű kanapék, kristálycsillárok. Jay a recepció előtt vár, rögtön megölel, én is örülök neki. Bejelentkezem, naná, hogy egy lakosztályt vett ki, de kiderül, hogy ott van elszállásolva természetesen Kris és Ash is, ez így tökéletes lesz, mert akkor én utóbbival osztom meg a szobámat. A szomszédban lakik Jay, Taylor és Kellan. A másik szomszédban Rob három barátja, plusz az egyikük barátnője, szemben Nikki és a fiúja Paris, plusz Lizzy és a pasija Andrew. Vicki csak az étterembe jön, de nem alszik itt mert holnap dolga van. Robert volt olyan aranyos, hogy meghívta Sarah-t és Colin-t is de ők is csak vacsorázni jönnek. Hát még végighallgatni is sok volt, és ha jól számoltam van hat ember akit még nem ismerek. A szobába lépve, elég nagy ricsaj és rengeteg ember fogad, az se tudom hova kapjam a fejem, de nincs is rá alkalmam, mert Rob abban a pillanatban odarohan, felkap, megpörget a levegőben és arcon csókol. A meglepetéstől a lélegzetem is elakad, plusz azonnal a figyelem középpontjába kerülök.
- Megjött az én drága kicsi párom, - mondja fennhangon, amitől rögtön az ugrik be, hogy ez részeg - hát nem én vagyok a legszerencsésebb férfi a földön.
A mondatát mindenki elkerekedett szemekkel hallgatja, oké ők se értik, én se értem.  
- Szia, illetve sziasztok, - köszönök körbe, miközben nem engedi el a derekam, tekintetemmel Kris-t keresem, megvan és vigyorog, akkor minden oké, én bírom a mókát.
- És mond csak egyetlenem, hát mivel érdemeltem ki, hogy ennyire örülsz nekem, - fordulok Rob felé a két kezem közé fogva az arcát - ennyire nem hiányozhattam?
Fülig ér a szája:
- Megkaptam az ajándékomat… - kuncog, na szerencsére, ez az egy rendben van. Elengedem, és vigyorogva nézek rá én is:
- És ennyire tetszik? – kérdem, bár az arca mindent elárul.
- Gyönyörű a kicsike, és főleg hogy fekete, meg a többi cucc is, iszonyat jó.
Mindenki minket figyel és nem tudják miről van szó, akkor még nem mondta el, csak Kris és Lizzy vigyorog.
-   Ti is láttátok? - fordulok hozzájuk - És elvitt egy körre? – nézek Kris-re. Ő bólint. A többiek még mindig csak figyelnek, de Nikki nem bírja tovább.
-   Akkor valaki elárulja végre mit is kaptál? – néz Rob-ra. Ő bőszen vigyorog.
-   Egy motort, egy ugyanolyat, mint Annáé – kérdőn néz rám, ezért kiegészítem.
-   Egy fekete Honda CBF 1000-t kapott a hozzá való ruhával, csizmával és két sisakkal. És Rob nem akarlak elkeseríteni, de nem ugyanolyan, mert az enyém 1300-as, de azt nem mernék a kezedbe adni, igazság szerint ezt is csak félve – fűzöm hozzá halkan.
Egy pillanatra elhúzza a száját, a többiek meg hatalmas nevetésben törnek ki. Csatlakozik ő is, nem lehet letörni a jókedvét.
- Hé, haver nem adnád kölcsön pár napra? Esze is van, pénze is van, vagy ha nem majd költjük a tiédet, és a kinézete is tízpontos – idegen hang, valahonnan a többiek háta mögül, nagyszerű még egy himsoviniszta barát, csak azt nem tudom kié. Na jó ezt nem kapom le rögtön a tíz körméről. De aztán meglátom az öntelt arcát, haver nem leszünk jóban az már biztos. Már pont megszólalnék, de Lizzy megelőz.
- Tom, mi lenne ha néha befognád azt nagy pofád, ha?
Rob, látva az arcomat jobbnak látja elterelni a figyelmemet, és bemutat a többieknek. A haverjai Bobby, Marcus és a barátnője Mia, és a nagypofájú Tom. Utóbbi régi gyerekkori barát. Lizzy is összeismertet a fiújával Andy-vel, és Nikki is az övével Paris-sal. Vele gondban vagyok mert igen ismerősnek tűnik, de nem tudom honnan. Üdvözlöm a többieket, megölelnek, mindenkinek lenyomok egy-egy puszit, amikor Kellan-hez érek egy kicsit zavarban vagyok, látom ő is tart a reakciómtól. Hála az esti beszélgetésemnek Luca-val, már más színben látom a dolgokat, így egy pillanatra hozzábújok és megpuszilom, Istenem de jó érzés, és a gödröcskék az arcán, kész vagyok ettől a pasitól. Látom, hogy mindenki útrakész, a srácok öltönyben, a csajok koktélruhában. Én meg még mindig farmerben, összefogott hajjal, jó lesz összekapni magam. Gyorsan megkérdem hol fogok aludni, Tom megint poénkodik, hogy mellette van hely, de nem törődöm vele. Kérek 20 percet, hogy elkészüljek, megkapom, de csak az első ital után. Választhatok a vodka, a whisky és a tequila között, szabadkoznék de nincs mese, oké vágjunk bele, a nagytöbbség a tequila-ra szavaz én is azt kérek. Citrom, só, lehúz, citrom. Érzem, ahogy végigégeti a nyelőcsövemet, a következő előtt villámgyorsan bemenekülök a szobámba, majd a kistáskámmal a fürdőbe. Gyors zuhany, hajmosásra nincs időm, csak átfésülöm hála a friss vágásnak jól áll. Gyors smink, már csak a legnehezebb van hátra, mit vegyek fel. Szerencsém van, mert időközben, Ash bejött, és éppen a ruháimat nézegeti, meglepődve és kicsit zavartan néz rám.
- Bocs, csak belelestem, nem baj?
- Nem, ha megmondod mit vegyek fel – felelem.
- Választék? – már pakolom is neki, a kis fekete térdig érő szolid, kilőve. Vörös pánt nélküli miniruha, meggondolandó. Drapp-kék mintás Dior, kilőve. Sötétzöld térd fölött végződő féloldalas, na erre rábólint. Hát nem lesz melegem az biztos, mert ennek gyakorlatilag hiányzik a háta, csak egy vékony pánt takar a bal vállamtól a jobb csípőmig. Az eleje viszont zárt.  Előkapok egy cipőt a megszokott öt centis sarokkal, belebújok egy fekete tangába, melltartót nem vehetek, harisnya, mert itt rohadt hideg van, felveszem a ruhát beletúrok az ékszeresládikámba, zöld karkötő, és fülbevaló, a megszokott Mc’Gee gyűrű. Oké, kész vagyok. Magamra kapom a fekete térdig érő kabátomat, kistáska, bele a legszükségesebbek.
- Na, elmegy? – nézek várakozásteljesen Ashley-re. Biztosít róla, hogy bombajó, ezt túlzásnak érzem, főleg őt elnézve, de jólesik.
Akkor indulás elvégre a „pasimnak” a születésnapját ünnepeljük.

2010. szeptember 28., kedd

27. Három hét eseményei...

(Anna szemszöge)
A hét többi napja gyorsan eltelt, hétfőn bejöttek velem az irodába, a lányok persze el voltak ragadtatva, utána megmutattam nekik a várost, a Vár, a Parlament, a Margit-sziget és még sorolhatnám, úgy néztünk ki, mint három tizenéves, de persze jó páran felismerték őket, szerencsére egyszer se kerültünk kellemetlen helyzetbe. Jókat nevettem rajtuk, ahogy autogramot osztogattak, és persze fényképezték őket. Jó párszor én se úsztam meg, és estefelé egyszer csak feltűntek a hivatalos fotósok, na ez már annyira nem volt kellemes, Rob igyekezett folyton úgy helyezkedni, hogy középen legyek, de szemlátomást nehezére esett, hogy az én kezemet kellett fognia és nem Kristen-ét. Egyikünknek se volt jó, inkább hazamentünk. Persze sikeresen követtek bennünket, így innentől már azt is tudták hol lakom, hurrá.
Másnap jó pár körömbe került, hogy egy piros lámpánál végre sikerüljön leráznom őket, de sikerült. Kora délutánra értünk le Keszthelyre, hugit a suli előtt vártuk, ő nem tudta, hogy jövök, ezért meglepődött, hát még amikor beült mellém a terepjáróba és észrevette kik ülnek a hátsó ülésen. Egész este egy percre se tudott leállni, ezernyi kérdése volt, úgy pörgött, mint egy ringlispíl. Másnap csak nagy fenyegetések által tudtuk anyával rávenni, hogy suliba menjen, na meg egy kis ígéret, hogy megint a suli előtt várjuk, és velünk jöhet amikor megmutatom nekik a várost. Délelőtt kimentünk nagyanyóékhoz, aki kérésemre jó nagy adag rétest készített, Rob odavolt tőle teljesen. Nagyapó hozta a formáját, amikor huncut szemmel megkérdezte, hogy akkor ez most az én fiúm, én meg persze lefordítottam Robert majdnem leesett a székről. De persze megnyugtattam, hogy nyugi tisztába van vele, hogy nem, csak szórakozik velünk. Délután tényleg a suli előtt vártuk Ginát, sőt mind a ketten ragaszkodtak hozzá, hogy kiszálljanak az autóból. Hát nem kis feltűnést keltettünk, fölülrá a suli mellett egy általános is van, ahol szintén akkor értek véget az órák. Talán nem is lett volna semmi gond, ha Gina nem a megszokott modorában jó hangosan üdvözöl bennünket, de a „Robert, Kristen ti is itt vagytok” felkiáltását még a szomszéd utcában is hallani lehetett. Úgy másfél órába telt mire megszabadultunk a lelkes diákoktól, persze itt is előkerült pár fotós. A kastély még nyugis volt, a kikötő is elment, de a sétálóutcát már nem úsztuk meg, lépni se tudtunk az autogramkérőktől és a fotósoktól. Este illetve már javában éjjel volt mire visszaindultunk Pestre. Másnap lustálkodtunk, este meghívtam őket egy búcsúvacsira Gianni-hoz. A hely Kristen-nek is nagyon bejött, Rob meg már az első alkalommal is el volt ragadtatva.

(Rob szemszöge)
Másnap egy egészen más lánnyal találkoztunk, reggelit készített, programokat sorolt, bementünk az irodájába, mert volt egy kis elintéznivalója, végre kipróbáltuk a terepjárót, mert a TT-be ugye hárman nem fértünk el. A munkahelye elegáns, a munkatársai látszólag mind idősebbek, de mégis megfigyeltem, hogy tisztelik és nagyra tartják. Az mondjuk elég vicces, ahogy hozzánk viszonyultak. Árgus szemekkel figyelték minden mozdulatunkat, de először Annát kérdezték meg, hogy egyáltalán kérhetnek-e autogramot. Ő persze nevetve fordult hozzánk, és kért meg bennünket, legyünk olyan aranyosak, mert mindenkinek van gyereke, vagy minimum egy rokona aki odavan a Twilight-ért. Utána egy városnézés következett, próbáltuk álcázni magunkat farmer, edzőcipő, baseballsapka, de csak ideig-óráig sikerült. A város maga gyönyörű, a régi épületek lenyűgözőek, megmászatott velünk egy csomó lépcsőt, de mondjuk a kilátásért megérte. Szerencsére még nem lepett el mindent a turisták hada, nyáron azt mondta rengetegen vannak. Voltunk valami szigeten is amit a Duna vett körül, na ott kezdődött a szokásos őrület. Szerencsére kisebb mértékben, mint máshol szokott. A jó idő miatt elég sok fiatal sétálgatott, úgyhogy elég gyorsan felismertek bennünket, és kezdhettük az aláírás osztogatást. Persze a hivatásos fotósokra se kellett sokat várni, úgyhogy felvettük a megszokott alakzatot, Anna középen, mi két oldalán, mint egy pár és a barátjuk. Ő volt az aki először felvetette, hogy talán menjünk inkább haza. Este isteni vacsorát főzött, Kris csak bámult, mert olyan szakértelemmel csinálta. Közölte, hogy másnap időben kéne kelni, mert szeretné bemutatni a családját, és vidékre megyünk. Na ettől egy kicsit tartottunk mind a ketten, mert hát mi vettük rá, hogy hatalmas szívességet tegyen nekünk, és bár szerinte a családja elfogadta a döntését, azért ez nem kis dolog. Sajnos a fotósok hazáig követtek bennünket, így innentől kezdve nemigen volt tőlük nyugta. Megint a terepjáróval mentünk, és elmondása szerint a hosszabb úton, mert az autópálya unalmas. Végre láthattuk a Balatont, ami nagyon tetszett, Anna azt mondta nyáron vissza kéne jönnünk, amikor elég meleg a fürdéshez. Először Georgina iskolájához vitt bennünket, és megvártuk a kapuban. Az a csaj felér egy tornádóval. Cselesen nem mondta meg neki, hogy mi is ott vagyunk, csak amikor beszállt a kocsiba vett észre bennünket a hátsó ülésen. A házuk itt is lenyűgözött, mondjuk ez inkább tűnt családiasnak, mint a Budapesti, de a berendezés, és az egész környezet rendkívül igényes. Az édesanyja Eva, kedvesen fogadott bennünket, leginkább Jules-hoz tudnám hasonlítani. A nevelőapja Davide az első öt percben egy kicsit mogorva volt, de Anna mondott neki valamit, mire felnevetett és azután már nem volt gond. Lerítt róla, hogy mind a hármukat imádja. Másnap meglátogattuk a nagyszüleit, akiket rögtön a szívembe zártam, a nagyanyja frissen sütött nekem rétest, és elárulta, hogy ezt Anna is el tudja készíteni. Az, hogy ezt az információt megtudjuk elég nehéz volt, mivel velük csak úgy tudtunk kommunikálni, hogy Anna fordított, de ő bevágta a durcást és nem volt hajlandó elárulni mit is mond Juli néni, mert kérte, hogy így szólítsuk. Meglepődve láttuk, hogy hogyan fenyegeti meg a nála jóval magasabb unokáját, akinek simán elfért a válla alatt. A nagyapja, aki számunkra Toni bácsi, meg arra volt kíváncsi, hogy ha én Anna fiúja vagyok miért ölelgetek egy másik lányt. Mondanom se kell, majdnem lefordultam a székről, mert közben egy elég nagy kés volt a kezében lévén éppen kenyeret vágott. Persze kiderült, hogy tudja az igazat, csak viccelődött. Délután megint a suli előtt vártuk Ginát, mert a kis vadóc ragaszkodott hozzá, hogy így szólítsuk. Lehengerlő az egész lány, minden érdekli, de a kérdései sohasem tolakodóak, és nem indiszkrétek egyszerűen csak kíváncsi. Az módfelett érdekelte, hogy akkor ő biztosan jöhet a bemutatóra, erre persze kapott is ígéretet. Kristen-nel előre megbeszéltük, hogy segítünk emelni a népszerűségi indexét, mind a ketten az autó mellett vártuk, nem kis örömére. Persze az összes barátnője, és szerintem a suli nagy része is megszállt bennünket, elég sokáig tartott aláírni mindenki papírját. De ez a legkevesebb azok után amit Anna tesz értünk. Délután négyesben megnéztük a várost, lesétáltunk a Balatonhoz, és voltunk valami kastélynál ami állítólag több, mint 150 éves. Igaz, hogy a hírünk elég gyorsan körbefuthatott, mert egyre több fotós és rajongó lett a közelünkbe, úgyhogy inkább a hazamenés mellett döntöttünk. Vacsora után visszaautóztunk Budapestre, kivételesen időben ágyba kerülve. A következő nap csak lazítottunk, kihasználva a medence, szauna, pezsgőfürdő nyújtotta lehetőségeket. Este Anna ragaszkodott a búcsúvacsorához, megint Gianni-nál foglalt asztalt, amit mi se bántunk. A kaja szokás szerint Isteni volt, Kris-nek is bejött, az viszont, hogy a tulaj őt meglátva élénk udvarlásba kezdett már nem annyira nyerte el a tetszésemet. Anna a fülembe súgta, hogy nyugi ez csak a megszokott olasz temperamentum, van barátnője, akit tudomása szerint imád, és hogy pillanatnyilag úgy nézek ki, mint akit romlott osztrigával etettek, szóval jobb lenne, ha kicsit bevetném a színészi tehetségemet.

(Anna szemszöge)
A gépük péntek délben indult, a reptéren elő kellett adnunk egy kis színjátékot, de mivel mindhárman számítottunk rá, lévén az összes magyar és számos külföldi lap is velünk foglalkozott, és a házam előtt megint ott voltak a fotósok, jó előre megbeszéltünk mindent. Készült pár kép, amin Kristen-nel öleljük át egymást, és adunk puszit egymásnak. Aztán lett pár elég érzelmesre sikerült, amin Rob éppen átölel, és megcsókol. Na erre egy elég hatásos dolgot fejlesztettünk ki, elég volt csak kiengednem a hajamat, és az mindent eltakart, mivel túl közel nem jöhettek hozzánk, erről előre gondoskodtam, hála a Platinum service-nek rajtunk kívül senki se tudta, hogy amíg kívülről látszólag szenvedélyesen csókolózunk, addig Rob hülyeségeket sugdos a fülembe, és majd megszakadok a nevetéstől. Megint hálálkodtak egy sort, amit gyorsan beléjük fojtottam, sajnos Kristen-nek Londonból rögtön haza kellett utaznia, így várhatóan vele csak májusban a szülinapi bulin találkozunk. Rob-bal viszont előre megegyeztünk, hogy a következő hétvégére átugrok jobban megismerni a családját, amit telefonon már többször is kértek. Otthol az üres lakásban megint egy kis depressziós hangulat fogott el, egyedül voltam és akárhova is nézetem minden az elmúlt egy hónap eseményeire emlékeztetett. A legrosszabb a nappaliban lévő tévé képernyője volt, mert akármikor ránéztem mindig Kellan jutott az eszembe, azok a pillanatok, amikor együtt nevettünk, azt sajnos nem tudtam kiverni a fejemből, pedig muszáj lesz. Az élet megy tovább…

(Rob szemszöge)
Reggel az ébredéstől kezdve szar volt a hangulat, Anna se volt túl vidám, mi meg egyenesen ki voltunk bukva. Kris-nek Londonból rögtön mennie kellett haza LA-be, és ez így két hét intenzív együttlét után nem igazán tetszett egyikünknek sem. Persze nem tudtunk feltűnésmentesen távozni, lévén a kapu körül jópár fotós volt, akik követtek is bennünket, egészen a reptérig. Anna megint intézte azt a Platinum izét, ami egy kicsit azért segített. Jó nagy vehemenciával búcsúztak el Kristennel, amiben nem volt semmi mű, mert tényleg őszintén megkedvelték egymást. Velem viszont cselhez folyamodtunk, ami nagyrészt az ő ötletein alapult. A haját kiengedte, és mindig ügyelt arra, hogy ő fordítson hátat a fotósoknak. Megöleltük egymást, és úgy tettünk mintha őrülten csókolóznánk, miközben megvitattuk, hogy a következő hétvégén amikor eljön Londonba, mit fogunk művelni. Először pánikba esett, mert ecseteltem neki, hogy a hivatalos bemutatkozás a családomnál mivel jár, de persze lebuktam, mert a döbbent arcát látva elnevettem magam.
A repülőút elég gyorsan eltelt, mind a ketten csendben ültünk, mivel a gép tele volt, még csak nem is nagyon érhettünk egymáshoz. Így volt ez a reptéren is, nehezemre esett, de Kristen ragaszkodott hozzá, hogy nem kísérjem át a Los Angeles-be tartó járathoz, mert az még nehezebb lenne. Így hát kiszállás után csak két puszit adhattunk egymásnak, és a fülébe súgtam, hogy nagyon szeretem, és alig várom, hogy megint vele lehessek. Lizzy szerencsére kijött elém, így viszonylag gyorsan hazakeveredtem.


(Anna szemszöge)
Az elmúlt két hét aránylag nyugodtan telt. Az aránylag mondjuk abba az irányba mozdul el, hogy ahhoz képest, mi lett volna, ha mind a két hetet Rob-bal egy városban töltöm. Ugyanis az maga az őrület. Ha egyedül vagyok, akkor csak pár állandó fotós van aki kísérget, már kezdem őket megszokni, sőt ők ha jól gondolom odavannak értem főleg mióta a múlt héten a házam előtt dekkoltak egész nap, az eső szakadt, hát megsajnáltam szegényeket. Csináltam pár szendvicset és egy termosz forró kávét, és kivittem nekik. Hálásak voltak, sőt azóta nem fényképeznek lesből és mindig szólnak, hogy melyik profilom az előnyösebb. Persze kicsit frusztráló, hogy nem nagyon léphetek ki az irodámból, vagy ha vásárolni akarok az mindjárt érdekesség. Most ott tartunk, hogy megtaláltak maguknak az újságírók, sőt a tévés stábok is. Én vagyok Magyarország elsőszámú szenzációja, mert ugye Robert Pattinson-nal járok. Természetesen udvariasan, de hárítok minden interjút, csak mosolygok a kérdéseken és nem válaszolok. A családom egyelőre elég jól viseli, már őket is megkeresték páran. Gina bírja, hogy megjelent a fényképe a lapokban, főleg ahol négyen vagyunk, Ő, Kris, Rob és én. De szeret engem, és nem válaszol egy kérdésre se, ami ismerve a beszélőkéjét nagy önmegtartóztatásra vall. Természetesen már mindent elolvashattam a családomról, szerencsére az amerikai ágat csak annyiban említették, hogy ott születtem, és az apám amerikai. Mindenki tudja mivel foglalkozom, ami mondjuk nem rossz dolog mert az összes irodában megnőtt a forgalom, persze mindenki velem akarna szerveztetni, de a lányok minden ügyfélnek azt az információt adják, hogy erre nincs mód, én csak az irányításban veszek részt. Ezt a részleges elszakadást csak később terveztem, de így alakult. Elég felkészült munkatársam van, tudom, hogy bízhatok bennük.
Ricsi új lendülettel küldözgette az ajándékait, amit én boldog mosollyal vettem át, ugyanis a fotósok rákérdeztek, hogy kitől kaptam, naná, hogy azt válaszoltam, hogy Rob-tól. Amikor ez nyomtatásban is megjelent felhívott, ezúttal nem borultam ki, és nem tudott meghatni se a könyörgése, se a fenyegetése. Közöltem vele, ha akar, beszéljen csak a kapcsolatunkról az újságíróknak, ez neki lesz negatív reklám, nem nekem. Ez valószínűleg hathatott, mert egy hete már, hogy nem jelentkezett.
A drága unokatestvéreim egy kicsit elszégyellték magukat, mert mind a négyen bocsánatot kértek. Walter még arra is vette a fáradtságot, hogy személyesen ugorjon el Budapestre, egész este beszélgettünk, kiderült, hogy nagyanyától elég rendes letolást kaptak mind a négyen, és mivel ő már találkozott Rob-bal és rendes gyereknek találta, így már a fiúk is megnyugodtak. Jól esik, hogy ennyire féltenek, még akkor is, ha azért zavar, hogy nem tartanak elég megfontoltnak.
Április utolsó napjain átugrottam Londonba, egyrészt muszáj volt, mert a látszat fontos és mint friss szerelmespár akik között csak pár órányi távolság van ez természetes. Az őrület ott egy fokkal rosszabb volt, már a megérkezésnél elkövette azt a hibát, hogy kijött elém. Onnantól gyakorlatilag nem léphettünk ki a házból kíséret nélkül. Természetesen a családja ragaszkodott ahhoz, hogy ott szálljak meg. Megismerkedhettem végre a másik nővérével Vicki-vel és az édesapjával Richard-dal. Mindketten barátságosan fogadtak, már sokat hallottak rólam, kivétel nélkül imádták azokat a történeteket ahol Rob húzta a rövidebbet. Sugárzik róluk az összetartozás, de érezni, hogy Robert a legfiatalabb, szerintem mindig is kivételezett helyzetben volt. Most meg a népszerűsége miatt még nehezebb, láttam rajtuk, hogy féltik nehogy rossz irányba induljon, és mivel tudnak a szerződés gázos részéről megnyugtató nekik, hogy most egy kicsit fellélegezhet. Na és az, hogy ott vagyok én, aki nincs elszállva őuraságától, és azonnal a földre rángatom, ha nem ott járna. Erre volt is példa a hétvégén, mert az egyik megjegyzése kiverte a biztosítékot nálam, és seperc alatt helyre raktam. A család tátott szájjal figyelte ahogy megszeppen, majd harsány nevetésbe kezdtek. Ő duzzogott kicsit, de aztán belátta a hibáját. Lizzy-vel az egyik este majdnem két órát beszélgettünk kettesben, ha jól érzem ő áll hozzá a legközelebb, vele sok mindent megosztanak egymással. Beszélt nekem arról, hogy az utóbbi pár hónapban nem sokszor, de volt rá példa, hogy Rob nem bírta a nyomást és kicsit többet ivott annál mint amit bír. Erre oda kell figyelnem, bár szerinte ez most már nem fordulhat elő, mert a kiváltó ok mindig az volt, hogy túlságosan aggódott Kristen miatt.
Londoni látogatásom másik oka az volt, hogy Sarah rosszul lett és kórházba került. Aggódott a baba miatt, én meg persze mindkettőjükért. Bár gyakran beszélünk, azért hiányzott már egy kis traccsparti. Szerencsére kiderült, hogy a baba jól van, csak a vérnyomása rosszalkodott, mikor meglátogattam már tudta, hogy másnap hazamehet, ami nagyban elősegítette a gyógyulást. Rossz érzéssel töltött el a kórház, rögtön előjöttek a régi emlékek, ez persze nem kerülte el a figyelmét. A végén majdhogy nem ő kezdett engem vigasztalni. A kórházba egyedül mentem, kis csellel sikerült átvágni a fotósokat. Nem hiányzott volna pár kép amint egy nőgyógyászati osztályon járok.
Kristennel szinte kétnaponta beszéltünk telefonon, párszor skype-on is, elmondta, ha fotózáson volt, meg interjúkat adott. Nála is állandó kérdés, hogy akkor mi van most Rob-bal és vele, de mindig mind a ketten ugyanazt felelik: Ők csak barátok és mi ketten alkotunk egy párt. Utána olvastam a neten a megjelent cikknek, bírom a csajt, a nyilatkozatai alapján egy angyal vagyok, ami ugye erős túlzás. Rob következetesen visszautasítja a rám vonatkozó kérdéseket, csak azt ismeri el, hogy igen együtt vagyunk.
Jay és Ashley is hívott párszor és én is őket. Imádom mindkettőt, rendkívül kedves emberek, közvetlenek és nagyon jó barátok. Próbálták többször is szóba hozni Kellan-t de mivel olyankor mindig inkább elkezdtem búcsúzkodni, rájöttek, hogy ez olyan téma amit nem kéne nagyon erőltetni. Rob is próbálkozott hasonlóval, vele nehezebb dolgom volt, mert személyesen tette, és a családja a szomszéd szobában ült. Tehát se a kirohanás, se a veszekedés nem tűnt megfelelő megoldásnak, sőt mivel éppen előtte voltam, még arra se hivatkozhattam, hogy sürgős dolgom van a mosdóban. Próbált a szívemre hatni, az elbeszélése alapján ő egy egészen más embert ismer, bár lehet, hogy csak én tévedtem vele kapcsolatban. Rengeteg története volt a forgatásokról, a vicces, a jópofa, a segítőkész Kellan Lutz-ról. Természetesen hiszek neki, de megbántott, nagyon. Nem tagadom, hogy tetszik nekem és talán ezért is éreztem olyan megalázónak a szavait. Egész életemben, soha nem tartottam egyszerre két vasat a tűzbe. Azt belátom, hogy Luca egy szál törülközőben elég félreérthető lehetett, utólag meg is kapta érte a magáét, mert azt az apró információt nem osztotta meg velem. Mégis úgy gondolom, talán mert olyan sok közös vonásunk van, mi nem tennénk jót egymásnak. A mondás szerint két dudás nem fér meg egy csárdában, hát szerintem ez kettőnkre is igaz. Én túlságosan törekszem az önállóságra, nem bírom az irányítást, ami a génjeimet illetve a gyors, kéretlen felnőtté válásomat tekintve szerintem nem csoda. Ő meg elég magabiztos és öntörvényű ahhoz, hogy mindent a saját szemszöge szerint ítéljen meg, bár a múltkori bocsánatkérő hang azért jelentheti azt, hogy a képes belátni ha hibázik. Sajnos az a bocsánatkérő mondat:
Anna, kérlek, félreértettél, én nem azt mondtam, hogy…
Na az azért kísért, elmondani nem tudom, hányszor álmodtam vele, a zavart tükröző szemeivel, a szomorú hangjával. Nem tudom mi lesz a legközelebbi alkalommal, ha találkozunk, de jó lenne békülni, újra viccelődve beszélgetni, mint abban a nyugis pár percben.

(Rob szemszöge)
Amióta eljöttünk Budapestről, elég sok minden történt. Minden nap beszéltem Kristen-nel és legalább kétnaponta Annával is. Életem jelenleg két legmeghatározóbb nője, az egyik a szerelmem, a másik pedig a megmentőm. Bebizonyosodott, hogy Steph-nek igaza volt, amióta hivatalosan Annával járok, sokkal egyszerűbb az életem, persze ugyanúgy üldöznek a fotósok és a rajongók, viszont nem volt egy figyelmeztető hívásom se a Summit-tól. Steph szerint ilyen jó sajtóm se még soha. Úgy látszik az emberek imádják a romantikát, mert a lapok kettőnkkel vannak tele, és mindenhol azt írják, hogy milyen jót tesz nekem a szerelem, mert folyton vigyorgok, ha együtt vagyunk. Na ja, mivel ha nem teszem folyton megfenyeget valamivel, vagy tesz egy olyan megjegyzést amin nem lehet nem nevetni. Eddig meg, ha megláttam egy fotóst arra kellett gondolnom, hogy a rohadt életbe, miattatok nem lehetek együtt a nővel akit szeretek.
Kris szintén arról számolt be, hogy vele is mindenki sokkal kedvesebb, nem kap fenyegető leveleket a rajongóimtól, mondjuk remélem azzal Annát se fogják megtalálni. Adott pár kedves nyilatkozatot a barátnőjéről, kerülve azért azokat a kérdéseket, amelyek később még gondot okozhatnak, ha kiderül, hogy ez az egész csak színjáték. Mert, hogy ki fog derülni, az egyértelmű. Én nem mondok semmit az Annára vonatkozó kérdésekre, tartom magam ahhoz, hogy a magánéletemről nem nyilatkozok, de azt elismerem minden esetben, hogy igen a hölgy a barátnőm, és ez szó szerint igaz.
Az elmúlt másfél hétben a Bel Ami utómunkálatait végeztük, de tegnap este végre sikerült befejezni. A múlt hétvégén Anna iderepült, kimentem elé a reptérre, de tudhatták előre, vagy csak követtek nem tudom, a lényeg az, hogy két lépést se tehettünk fotósok nélkül. Hősiesen állta a rohamot, és valami veleszületett bájjal kezelte az egészet, mindenkire mosolygott, kedvesen nézett, és nem volt hajlandó idegeskedni. Ahogy gondoltam Apa és Vicki is megkedvelte, sőt amióta a vacsoránál csípőre tett kézzel elém állt és közölte, hogy fejezzem be, hogy játszom a család pici fiát és mindenért ugráltatok valakit, egyenesen imádják. Pedig én csak a sótartót hiányoltam, és jegyeztem meg, hogy aki terített elfelejtette. A kioktatására persze mentegetőzni kezdtem, hogy jól van na, majd akkor behozom én, mire a családom egyöntetűen nevetni kezdett. Na szép mondhatom, mindenki ellenem van. Lizzy elrabolta egy többórás dumálásra, nem tudom mit mondott neki, de Anna elég elgondolkozva jött vissza, és észrevettem, hogy lopva többször is engem méreget. Sajnos mind a ketten megmakacsolták magukat és nem hajlandóak megosztani velem miről beszélgettek.
Lizzy volt az aki az autója hátsó ülésén kicsempészte a házból, miközben én a másik kocsival távoztam, elterelve a fotósok figyelmét. Anna ugyanis nem csak miattam utazott ide, hanem mert a barátnője, aki véleményem szerint rendkívül sokat jelent neki, rosszul lett. Nem akart úgy bemenni a klinikára, hogy az kiderülhessen, ezért folyamodtunk cselhez, ami szerencsére be is vált. Sarah az elmondása szerint már jobban van, úgyhogy gyorsan meg is hívtam őt és a férjét is a szülinapi bulimra. Az utolsó este nagy cselesen sarokba szorítottam. A téma Kellan volt, mert hiába próbáltam vele róla beszélni mindig elodázta a dolgot. Kellan 2-3 naponta tuti, hogy hív, jó régebben is szokott, de nem ilyen gyakran. A kérdései közé mindig becsempészi azt is, hogy mi van Annával, de bármennyire is sajnálom, nem tudok semmi biztatót mondani neki. Azt látom, hogy Anna megbántódott, mert ezt nehéz lenne nem észrevenni, de lehet valami más is a háttérben, amit nem árul el. És gyanítom, hogy az nem Kellan miatt van. Elég hosszan meséltem neki az általam ismert, segítőkész srácról, aki a barátaiért a tűzbe menne, de bármikor kapható egy kis viccelődésre. Hála a három közösen forgatott filmnek, rengeteg közös sztorink van, amit szemlátomást Anna is érdeklődve hallgatott. Nem mondom, hogy sikerült meggyőznöm arról, hogy adjon neki még egy esélyt, de egy kicsit elgondolkozott a dolgon. Szombaton a késői géppel repült haza, mert másnap meg akarta látogatni a családját, lévén anyák napja volt.

(Anna szemszöge)
Anyák napjára persze hazautaztam, azt azért nem töltöttem volna máshol. Igaz, hogy szombat éjjel szállt le a gépem, és pár óra alvás után már autóztam le Keszthelyre, de a fáradtság nem számít ha róluk van szó. Mindannyian nagyanyóéknál ebédeltünk, legnagyobb meglepetésemre az egész család beleértve a két nagybátyámat is családostul, ott volt. Mint kiderült szokás szerint már pénteken érkeztek, de mivel anyáék tudták, hogy Londonba készülök inkább nem szóltak előre. Ebéd után persze beszámolót kellett tartanom mindannyiuknak, akik már találkoztak Kris-szel és Rob-bal azok azért voltak kíváncsiak, akik még nem azok meg akarták érteni, miért is csinálom ezt az egészet. Úgy éreztem, hogy elég világosan és érthetően fejtettem ki a véleményemet, mert senkinek sem volt ellenvetése. A srácok és Gina persze nem elégedtek meg ennyivel, mindent tudni akartak azokról a pillanatokról, amikor a „híres emberekkel” voltam.
Aznap természetesen felhívtam a másik két nagymamámat is, már előre gondoskodtam arról, hogy a virágcsokrok amiket rendeltem pontosan ki legyenek szállítva. Mind a ketten örültek nekem, Nonna kérdezte, hogy mikor látogatom meg végre, de sajnos ez most nem nagyon fér bele. Inez nagyi már alig bír magával, lovagolni akar, nagyapa alig tudja visszatartani, mert azért gipsszel a kezén nem lenne túl okos dolog. Persze ők is hívtak, hogy menjek, és örültek amikor elmondtam, hogy Rob szülinapi bulija után át akarok ruccanni pár napra, elkísérve a többieket.
Persze ahogy az lenni szokott ember tervez… Most is ez történt, hétfőn telefonált Rob, hogy most szólt neki az ügynöke, hogy egy héttel előbb kell az Usa-ba repülnie, mert 13.-án a születésnapján Oprah showjában van jelenése Kristen-nel és Taylor-ral egyetembe, az Eclipse-t reklámozzák. Szóval ez megpecsételte a buli sorsát. De ők gyorsan körbetelefonáltak mindenkit és úgy alakult, hogy most hétvégén 8-án a legtöbben át tudnak jönni Londonba, csapunk egy görbe hétvégét, és hétfő együtt mennek LA-be. Kicsit átütemeztem a dolgaimat, pénteken Rómába kell mennem, mert este lesz egy megbeszélésem, de szombat kora délutánra oda tudok érni, sőt akkor nekem is foglalhat jegyet, mert eredeti terv szerint velük utazom az USA-ba, és meglepem nagyanyóékat. Ő természetesen örült a dolognak, mondta, hogy elintéz mindent, foglal szobát Londonba is, mert most nem a szüleinél leszünk hanem a többiekkel együtt szállodában. Plusz LA-be is kettőnknek, gondolom megint a duplaágyasat, csak azt nem tudom ő illetve Ők hol fognak aludni, mert én tuti nem megyek a kanapéra. Amikor erre felhívtam a figyelmét, tett egy megjegyzést, aztán gyorsan letette. Ezt persze nem hagyhattam ennyiben, még aznap beszéltem Kristen-nel, bepanaszoltam neki és ki is találtunk valami érdekeset. Teszünk róla, hogy izgalmasnak érezze az estéjét. Másnap útba ejtettem a kedvenc fehérneműboltomat, és beszereztem a kellékeket, csak két magassarkura lesz még szükségünk. Kapsz te elég izgalmat Robert Pattinson, csak bírd elviselni.       

(Rob szemszöge)
Vasárnap én is egy hatalmas csokorral köszöntöttem fel anyát, sőt ebédkor még a tálalásban is segítettem, a lányok nem kis megdöbbenésére. Kristen-nel megint hosszú órákon át beszélgettünk, és már számoltuk a napokat amikor újra együtt lehetünk. Ebben viszont másnap segítségünkre sietett a sors, Oprah Winfrey személyében. Steph hívott, hogy a 13.-ai műsorban mi hárman Kris, Tay és én szerepelni fogunk, és reklámozzuk az Eclipse-t, a Summit leszervezte. Ez ellen nem nagyon tiltakozhattunk, szóval amint letette a telefont már tárcsáztam is szerelmemet. Őt is előtte hívta az ügynöke, és rögtön azt javasolta, tartsuk egy héttel előbb a bulit. Énis jó ötletnek tartottam, főleg mert így előbb szoríthatom magamhoz, ezért lázas telefonálásba kezdtünk. Ő hívta Nikki-t, Ash-t, Taylor-t, Jackson-t, Elisabeth-et. Az enyém lett Kellan, Tom, Marcus, Bobby, a nővéreim és Anna. Peter már előre jelezte, hogy neki a május nem jó, mert forgat szinte végig. A végén az egész bandából csak Lisa nem ért rá, de mindenki más megígérte, hogy pénteken kora délután megérkezik, aztán majd hétfőn együtt repülünk vissza az USA-ba. Kris ráért a héten, szóval ő már csütörtökön az éjjel géppel ígérte magát. A Berkeley-be foglaltam le lakosztályokat, mert így mindenki egy helyre kerül.
Anna is meg tudta oldani az átszervezést, mondjuk azt említette, hogy előző este Rómába lesz egy megbeszélése, de nagy örömömre azt is közölte, hogy Londonból viszont jönne velünk LA-be, mert dolga van az USA-ban. Ő beszélt Sarah-val és a férjével akikkel szintén leegyeztettünk mindent. Megbeszéltük, hogy ott is foglalok közös szobát, persze rögtön érdekelte, hogy megint olyat, mint a múltkor, mert ő ugyan nem alszik a kanapén. Nem bírtam megállni, hogy ne emlékeztessem a hármunk feledhetetlen éjszakájára, de tartva a válaszától azonnal kinyomtam a telefont. Szóval minden jól alakult, de ki tudja mit hoz a jövő...


(Kellan szemszöge)
Lassan egy hónapja lesz, hogy az életem egy kicsit zavaros. Oké nem panaszkodom, mert sose akartam unalmas kispolgári életet, de vannak dolgok, amivel kapcsolatban nyugalomra vágyom, ilyen például a családom, a barátaim, és egy barátnő. Amióta Kris bulijára Rob elhozta Annát, a gondolataim leggyakrabban körülötte forognak. Nem állítanám, hogy ez kölcsönös, sőt. A legutóbbi beszélgetésünknél gyakorlatilag közölte, hogy ha nem muszáj ne szóljak hozzá és kerüljem el. Folyamatosan félreért, illetve talán félreértjük egymást. Hihetetlen, hogy milyen nagy hatással van rám, párszor úgy éreztem, hogy ez kölcsönös, de lehet, hogy tévedek. Rengetegszer beszéltem Rob-bal azt hiszem már simán az agyára megyek, próbálok mindig valami semleges témával kezdeni, de persze hiába az elhatározás, mindig rákérdezek, hogy Annával mi van.
Jay volt nálam nemrég és hármasban vele és Ashley-vel elmentünk kajálni, nem tudom melyikük hozta szóba, nem én az biztos, de kiderült, hogy ők többször is beszéltek vele telefonon, de ha megpróbálják rám terelni a szót, Anna rögtön valami átlátszó indokra hivatkozva búcsúzkodni kezd. Úgyhogy inkább nem erőltetik a témát.
Próbálok én is mással foglalkozni, de nem nagy segítség, hogy egy csomó újságban ott a fényképe. Nem is tudom, kit említhetnék, aki rövid idő alatt ilyen nagy népszerűségre tett szert anélkül, hogy bármit is véghezvitt volna. Múltkor bevásároltam, és majd eldobtam magam, amikor az egyik címlapról ő mosolygott vissza rám. Naná, hogy megvettem a lapot. Majdnem 3 oldalas cikk illetve képriport volt róla. Anna a háza előtt, Anna a munkahelyén, Anna kávét visz a fotósoknak. Na azt imádtam, mi visz rá valakit, hogy azoknak az embereknek, akik minden lépését követik kávét és szendvicset vigyen csak azért, mert szegények áznak az esőn. Részemről csak ázzanak, elég sok kellemetlen percet szereztek már, sajnálni nem fogom őket az tuti.
Egy csomó hír van arról, bevallom nem tudtam megállni, és rákerestem a neten, hogy milyen édesek Rob-bal, és mennyit változott a haverom amióta együtt vannak. Ha nem beszélnék vele ilyen gyakran, és nem áradozna folyton Kristen-ről magam is elhinném. Mert az tuti, hogy igen jól játsszák a szerelmeseket, tegnap az egyik műsorban, amire csak véletlenül kapcsoltam, mert éppen reklám volt a sportadón, az „év álompárjának” titulálták őket.Oké, felnőtt ember vagyok, és el kell fogadnom, hogy nem szerethet mindenki, de az, hogy nem tudom mi is az igazi baja velem, kicsit kikészít.
Ugyanúgy, mit ahogy AnnaLynne folyamatos hívásai és látogatásai. Egyszerűen kész vagyok a csajtól. A legújabb ötlete az, hogy ő nem is gondolta komolyan, hogy mi szakítsunk, és ő érzi, hogy én se akarom ezt, így hát megragad minden alkalmat, hogy velem legyen. Próbálkoztam szép szóval, mert alapjába véve békés természetű ember vagyok, de amikor megjelent az étteremben, amikor anyával ebédeltem elfutott a méreg. Közöltem vele, hogy nem mi nem járunk, és nem is fogunk megint, és legyen olyan kedves és végre szálljon le rólam. A legrosszabb, hogy szerintem nem fogta fel, mert először dühösen meredt rám, aztán mintha tudathasadásos állapotba került volna mosolyogni kezdett, és közölte, hogy nem érti mostanában miért vagyok folyton ilyen ingerült vele, de akkor ő most elmegy és majd hívjam fel ha megnyugodtam. Na azt mondjuk várhatja.
Szerencsére el vagyok látva melóval, volt két fotózásom, és a „Love, Wedding, Marriage”-t is elkezdtük forgatni. Ez egy kicsit eltereli a figyelmemet, de amióta Rob hétfőn rám szólt, hogy valami show-ba kell mennie, ezért előbbre hozná a buli időpontját kész vagyok. Szerencsére sikerült kicsikarnom, hogy elcseréljék az egyik forgatási napomat, így holnap utazom Londonba.

2010. szeptember 27., hétfő

26. Egy félreértett mondat...

(Anna szemszöge)
Az ébredés elég későire sikeredett, hála az időeltolódásnak, az előző napi hosszú utazásnak, az éjszakai szórakozásnak, na és persze annak az alkoholmennyiségnek amit belém töltöttek. Kicsit ráncba akarom szedni magam, ezért lezuhanyzom, a lakás többi részében néma csend van, éhes nem vagyok, inkább egy kis relaxáció mellett döntök. Felveszem a megszokott edzőcuccom, szabadidőnadrág, rövid top és a teraszra megyek. Az idő csodaszép, ragyogó napsütés van, felveszem az alapállást, és csak a megszokott mozdulatokra koncentrálok. Nem tudom mennyi idő telhetett el, igyekeztem a hosszabb gyakorlatot végigcsinálni, amikor végzek, levegő kifúj, meghajlás, lazítás. Megkönnyebbülés lesz úrrá rajtam, felszabadító érzés. A nappaliból hangokat hallok, szóval ők is felébredtek. Éppen elindulnék befelé, amikor panaszos kiabálására figyelek fel, mi a franc van. Berohanok az ajtón, Rob a kanapén ül fájdalmas képpel, Kris mellette áll, és aggódva néz rá.
- Mi van, mit kiabálsz? A frászt hozod rám – nézek rá, tényleg megijesztett.
- Valami belement a szemembe, Kris nem tudja kiszedni, megnéznéd? – néz rám. A fenébe azt hittem valami nagyobb baj van. Odamegyek eléhajolok, de hiába keresem semmi oda nem illő nincs a szemében.
- Én nem látok semmit – mondom neki, még mindig vizsgálódva.
Ismerős pimasz hang szólal meg a hátam mögött, azonnal sarkon fordulok, még látom közben, hogy a két jómadár bőszen vigyorog. Az én szemem azonban már csak egy pontra fókuszál, csodálkozva bámulok a tévére.          
 
(Rob szemszöge)
Másnap elég későn ébredünk, már bőven elmúlt három óra, ami nem is csoda, mert a lefekvés is késeire sikerült. Megszokott mozdulattal átölelem Kris derekát, aki szokás szerint hozzám bújt alvás közben. Annyira, megszoktuk, hogy együtt fekszünk és kelünk, teljesen természetesnek tűnik az egész. Puszival üdvözöl, majd kiment a fürdőbe, amikor visszajön én is ugyanezt teszem. Már elhúzta a függönyt és a teraszon áll, a tájat csodálva. Kimegyem hozzá, átölelem, a szemem sarkából meglátom Annát, már megint azt a thai… valamit csinálja, Kris is észreveszi és csodálkozva néz rám. Intek neki, hogy jöjjön be, a szobában elmondom neki, hogy ezt elmondása szerint minden nap műveli, lazítás gyanánt. A nappaliba megyünk, és a kanapéra telepedünk, megvárni amíg befejezi. A képernyőre nézve beugrik egy gondolat, amit azonnal megosztok a kedvesemmel aki szintén helyesel. Gyorsan kihozom a telefonom, és tárcsázok. Pár csengés után a haverom álmos hangja szólt bele.
- Hello, Kellan, csak nem én ébresztettelek? – kérdezem, vigyorogva, tuti, hogy így volt, de nem fogja megbánni. Morgolódik, hogy de, és még korán van, és miért nem dolgozok ilyenkor, bla-bla-bla. Lassan tér magához, Kris közben mutatja, hogy szerinte 5 percen belül rákérdez, hol van Anna. Én tizet saccolok,  naná, hogy ő nyert, mert a nagyfiú nem bírja sokáig, mire mindketten nevetésben törtünk ki, átadom neki a telefont, és közben beüzemelem az Internet-kapcsolatot. Szerelmem rákérdezett, hogy szeretne-e esetleg beszélni vele, amire naná, hogy igen volt a válsz. Az, hogy közben láthatja is, dupla öröm. Gyorsan bejelentkezik, vigyorogva figyeljük amint a haját igazgatja. A szeme elkerekedik, gondolom a környezetet nézve, de nem bírta sokáig. Türelmetlen, úgyhogy ellátom utasításokkal, mert nem tudni mire számíthatunk Annától, jobb ha a meglepetés erejével hat rá a dolog. Kris szól, hogy pont most fejezte be a gyakorlatát, ezért jobb hijján elém állt, és felszólít, hogy csináljak úgy mintha a szemembe ment volna valami. Jó hangosan kiáltok fel, beválik a dolog, közben Kris rám szól, hogy azért ne játsszam túl a dolgot,  Anna pillanatokon belül bent terem, a segítségemre siet, de persze semmit se lát a szememben. Kellan sose volt valami türelmes most se bírja sokáig. A megjegyzésére Anna rögtön megfordul, mi meg igyekeztünk elhúzni a csíkot a terasz irányába. Persze lebukunk, és fenyegetőzik, hogy ezért még megfizetünk.

(Kellan szemszöge)
Vasárnap hajnalban a telefonom ébreszt. Nagy meglepetésemre Rob az, és Kristen hangját is hallom a háttérben. Megörülök nekik, bár kicsit később jobb lett volna. Megnyugtatom, hogy de igen ők ébresztettek, és itt azért még elég korán van, főleg a lefekvésem időpontjához képest. Beszélgetünk pár percet, mire kibököm, hogy Anna hazaért–e már, úgy látszik erre a mondatra vártak, mert nekiállnak nevetni. Rövid huzavona a telefon másik végén, Kris veszi el tőle a készüléket.
- Szia Kellan, most nyertél nekem tíz dollárt - mondja nevetve.
- Mert? – kérdezek rá azonnal.
- Rob szerint csak tíz perc után érdeklődsz Anna iránt, de én kevesebbet mondtam. Szóval nyertem.
- Örülök, hogy segíthettem – felelem - szóval otthol van?
- Igen, csak nem szeretnél vele beszélni?
- Na szerinted? – kérdezem némi éllel a hangomba.
- Jól van, na, de egyébként mi jobbat tudunk, lépj fel a skype-ra, akkor láthatod is.
Hoppá ez bizony nagyszerű ötlet, kiugrok az ágyból leülök a gép elé, amíg bekapcsol beletúrok a hajamba, oké ezzel nincs gond. Pár pillanat múlva Kristen és Rob tűnik fel a képernyőm, egy kanapén ücsörögnek, mögöttük hatalmas üvegajtó, az mögött zöld lombkorona. Hú nem semmi kilátás, jó kis helyen lakhat a csaj. Várakozásteljesen nézek rájuk:
- Örülök nektek, jól néztek ki, de  nem arról volt szó, hogy szóltok neki.
- Hé, de sürgős valakinek – szólal meg Rob - Az a helyzet, hogy neki meglepetésnek szánjuk, szóval te most rakj szépen valamit a kamera elé, ha hallod a hangját várj egy kicsit csak akkor vedd le, mert különben lebukunk idő előtt. Oké?
Gyorsan odarakok egy papírlapot, nem igazán értem minek ez, rövid idő múlva Rob kiáltását hallom, aztán elhúznak egy ajtót és végre felcsendül az a hang aminek a gazdája már egy hete kitölti minden gondolatom. Várok, várok, várok ennyi már elég lesz. Leveszem a papírt, „Húú, ez nem semmi látvány." A kép ugyan az, csak Kris felállt, Rob fejét meg eltakarja előlem egy fehér nadrágba bújtatott gömbölyű fenék. 
-   Én nem látok semmit – hallom a hangját, na erre már muszáj megszólalnom.
-   Talán, mert a kamera rossz oldalán állsz, - vigyorgok - erről az oldalról én igencsak figyelemreméltó képet látok.
Azonnal megfordul és bámul rám azokkal a gyönyörű smaragdzöld szemeivel. Igaza volt Jay-nek, maga a lány is csodaszép, de a szemei, és hát egyéb testrészeiről ne is beszéljünk. Meglepődött de azért mintha egy kis örömöt is látnék felcsillanni a szemeiben, valamit mond Robnak, aki válaszol és vigyorogva kifelé indul Kristen-nel együtt. Anna megint mond valamit, amitől már nem olyan boldog az arca, azt hiszem Pattinson megint szorulni fog. Leül a kanapéra, maga alá húzza a lábát, olyan kislányos így a copfjával, bár a rövid mell alá érő top azért nem ennek megfelelő domborulatokat mutat.
-   Szia – köszön a hangja most egészen más, lágy ezt eddig még nem hallottam.
- Szia, Anna – felelem én is, most mit mondjak neki, kibököm az első dolgot ami eszembe jut - Szép a lakásod, már amennyit innen látok, nálatok ilyen meleg van, hogy ennyire lengén vagy öltözve? – érdeklődöm, nem mintha zavarna, hogy nincs állig begombolkozva.
- Aha, jó idő van, - válaszolja meglepődve - de különben is mindig így tornázom… És te, nincs még korán a felkeléshez – körülnéz - nem most már látom, nálunk van késő. Haragszol még rám?
Meglep a kérdése, és az is ahogy felteszi. Nekem legalább annyi részem volt a veszekedésben, ha lehet egyáltalán annak nevezni, inkább talán csak vitának, mint neki. Jól esik, hogy nem várja el, hogy a lábai előtt heverjek, hanem beismeri a saját hibáját is. 
- Én ugyanezt akartam kérdezni. Egyébként egyáltalán nem, és ha figyelembe vesszük a csomagod nem is tehetem – na ja amennyit ezért fizethetett, ha legközelebb találkozunk ezt el kell rendeznem vele, nem gondoltam komolyan, hogy vegyen nekem egy öltönyt, pláne nem egy teljes öltözet ruhát Armaninál.- Nem tudom, hogyan derítetted ki a méreteimet, de majdnem mindent eltaláltál.
Adom a tudatlant, Ő bájosan mosolyog, mindketten tudjuk melyik mérettel lehet a gond.
- Titkos belső informátorom van, és biztosított róla, hogy minden méret a megfelelő lesz. Mi az amit nem találtam el? – tudakolja ártatlan képpel, mintha nem tudná.
- Hát ekkora boxert úgy tizenöt éves koromban hordtam utoljára, bár azt meg kell hagyni már akkor is élénken érdekelt volna a rajta lévő képek megvalósítása – sőt most, ha lehetne a legtöbbet szívesen meg is valósítanám vele - Ez talán valami felkérés akart lenni?
Persze azonnal kész a válasszal, én viszont ahogy megmozdult kiszúrtam valamit, ha jól látom, és hát a szemem jó, van valami a köldökénél, akárhogyan is figyelem, igen, ott valami határozottan csillog. Hoppá, elfelejtkeztem magamról, bosszús képet vág, nem Cica nem a melleidet nézem, bár azok is megérnek egy mesét.
- Neked piercinged van – mondom, ő meglepődve néz rám
- Aha, miért olyan meglepő? – végülis igaza van, elég elterjedt, Nikki-nek több is van de valahogy se a szülinapi szexis szereléséhez, se a hotelbeli elegánshoz, se a mostani sportoshoz nem tudom hozzákapcsolni. Piercinget a vadabb lázadó csajok szoktak hordani, ezt meg is osztom vele, mire kinevet, és biztosít róla, hogy tartogat még meglepetéseket. Kacérkodik velem, én se maradok adósa, csak hülyeségből mondtam, de megvillant a szeme, úgyhogy alighanem beletrafáltam a közepébe. Tesz egy majdnem ígéretet amire lecsapok. Ahogy megütögeti a nadrágját, már biztos vagyok bennem hogy az rejti, és ha jól gondolom, akkor elég intim helyen lehet, beindult a fantáziám, hogy mégis hol, és vajon mit ábrázol, a francba, kezdek izgalomba jönni, ezt sürgősen abba kell hagynom. Kicsit civódunk azon, hogy ez most ígéret volt vagy nem, apropó ígéret:
- Tényleg, már ami az ígéreteket illeti, arról legalább lehetne szó, hogy nekem is főzz egyszer, mert a srácok mind a ketten ódákat zengnek a vacsoráidról, és így hogy én is kóstoltam…
Ezen nagyon elcsodálkozik, persze rákérdez, hogy hol ettem abból amit ő főzött, na szépen elárultam magam, be kell vallanom, hogy jártam Jay-nél. Kellemesen elbeszélgetünk mindenféléről, beszél Rob leutóbbi ugratásáról, nem semmi lehetett, én is szívesen fogadnék két gyönyörű nőt az ágyamban, bár ezzel az eggyel is megelégednék. Rendkívül értelmes gyors felfogóképességű, és mint már tapasztalhattam mindenre azonnal van válasza. És persze kíváncsi, azt hittem megúsztam, de persze nem.
-   Te, Kellan mit kerestél Te Torontóban? – teszi fel a kérdést, azonnal válaszolok, jobb az őszinteség.
-   Téged – egy pillanatra felcsillan a szeme, de már jön is következő:
- És voltál máshol is a héten? Mondjuk esetleg New York-ban?
Most erre mit mondjak, az az este még mindig fájó pont, de azért bevallom neki:
- Voltam – azonnal tovább kérdez.
- Miért? – a hangjában őszinte érdeklődés, bárcsak tényleg így lenne.
- Ugyanazért amiért Torontóban, - felelem - beszélni akartam veled. LA-ben nem a legjobb formámat hoztam, és szerettem volna elnézést kérni.
- De akkor miért nem vártál meg, Luca mondta, hogy valaki bekopogott, utána meg láttunk amikor elmentél a taxival. Éppen a fürdőben voltam, megvárhattál volna.
Nagyszerű, nem elég, hogy bevallottam, mekkora marha vagyok és kétszer is utaztam egy csomót, hogy beszélhessek vele, most még ő néz rám értetlenül. És a fenébe is, olyan szeretettel említi annak a pasinak a nevét, na ja persze ő a fürdőbe volt, az meg éppen onnan jött, mégis mi lett volna ha bemegyek, édeshármas. Már a puszta gondolattól, hogy hozzáérhetett elkap a féltékenység, Jézusom, én féltékeny vagyok, ilyen nincs. Dühömben megint nem gondolkodok, csak beszélek. Szokás szerint azonnal reagál, és még ő van megsértődve, a fenébe, ne játsza itt nekem a jó kislányt, már sorolom is az ő félreérthető dolgait. Már megint többet mondtam, mint kellett volna, miért nem tudom én soha befogni a számat. Ahogy gondoltam dühös, nagyon, furcsa, mert nem figyelek minden szóra amit mond, annyira leköt az arckifejezése, mert ez most nem a mondhatni szokásos dühkitörés, a szeméből fájdalom sugárzik, megbántottam ha jól gondolom. Kezdenék mentegetőzni, mert én tényleg nem gondolok róla rosszat, de nem ad rá alkalmat, kirohan a látóteremből, helyette szinte azonnal odaül Kris és Rob.

(Anna szemszöge)
A képernyőről egy kék szempár néz vissza rám, alatta kisfiús mosoly, és az arcán kis gödröcskék. Kell pár pillanat mire rájövök, hogy a látvány élő, nem felvétel. Lassan felfogom, hogy akkor ezek ketten csőbe húztak, valószínűleg figyelték mikor végzek, és ezért volt a kiáltás. Belegondolva, hogy behajoltam, hogy megnézzem Rob szemét, a francba. Az elgondolásomat igazolandó már hallom is a mozgolódást mögöttem, hátranézek, igyekeznek kiosonni.
- Ezért még számolunk, - mondom halkan.
- Miért? – kérdi Rob pimaszul, ártatlan arcot vágva - akkor mi most rágyújtunk kint, csak beszélgessetek nyugodtan.
Nem tudom megállni, hogy ne szóljak utána még valamit:
- Pattinson, azt hiszem nagyon gyorsan le leszel cserélve egy farkasra, ne legyenek kétségeid Kris-t könnyedén a saját oldalamra állítom.
Mondana valamit, de a kedvese nem hagyja, távolról még hallom, hogy biztosítja róla, hogy erre az egyre nem tudom rábeszélni. Letelepedek a kanapéra, mert gondolom nem véletlen ez a megrendezett jelenet, arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy ő kérte, vagy csak spontán jött.
- Szia – köszönök neki ez elég langyos kezdés, de semmi érdekes nem jut az eszembe.
- Szia, Anna. Szép a lakásod, már amennyit innen látok, nálatok ilyen meleg van, hogy ennyire lengén vagy öltözve? – kérdezi.
Meglep, mármint nem vagyok lengén öltözve, nadrág-top ez rendes ruha, főleg ahhoz amit az előbb végeztem. Akadozva indul a beszélgetésünk, ha jól sejtem ő se tudja mit is kéne mondania, és bármilyen hihetetlen én meg zavarban vagyok. Csak egyszer találkoztunk, és most szeretnék rá jobb benyomást tenni, de így a tévé előtt ülve nem könnyű, egy hét után már én is tudom, hogy túlzásokba estem.
Vigyorogva megköszöni a csomagom,  értette a poént szerencsére, ezen vigyorgunk egy sort. A tekintete hirtelen lejjebb vándorol és pimaszul nézi a… hát nem is tudom, kihúzom magam. Kezd kínos lenni.
- Mit bámulsz? - kérdezek rá, zavartan.
- Neked piercinged van, - mondja, oké legalább nem a melleimet nézte.
- Aha, miért olyan meglepő? – kérdezek vissza.
- Nem illik a jó kislányos megjelenésedhez –vágja rá azonnal.
Kitör belőlem a nevetés, én jó kislány, na ez tetszik.
- Miből gondolod, hogy olyan szolid vagyok, meglepődnél, ha tudnád milyen meglepetéseket tartogatok még – nézek rá incselkedve, megtette a hatását a mondatom, a szemei gyanúsan felcsillannak.
- Szeretek meglepődni, had lássam, még egy piercing, mondjuk valami intim helyen. Esetleg egy szexi tetoválás… - ráhibáztál haver, mosolyra húzódik a szám ami nem kerüli el a figyelmét - hol van, megmutatod?
- Álmodozz csak, bár ha jó leszel egyszer talán… - a szavaim elérték a kívánt hatást, látom, ahogy lázasan vándorol rajtam a tekintete, hátha felfedezhet valamit - ne fáradj, el van rejtve a kíváncsi szemek elől. –paskolom meg a nadrágomat, erre nyel egy nagyot.
- Értem, akkor kivárom amíg személyesen találkozunk, majd akkor számon kérem az ígéreted.
- Azt mondtam talán… ez még nem ígéret.
- Tényleg, már ami az ígéreteket illeti, arról legalább lehetne szó, hogy nekem is főzz egyszer, mert a srácok mind a ketten ódákat zengnek a vacsoráidról, és így hogy én is kóstoltam…
- Azonnal visszakérdezek, hogy hol evett a főztömből, Rob-nak itt Budapesten készítettem vacsorát az kizárva, de Jay... ahogy sejtettem nála járt.
- Torontóban, Jackson-nál. És nagyon jó volt. Tényleg segítenie kellett, - kérdezi hitetlenkedve - mert azt mesélte, eddig meg még egy szendvics készítésére se nagyon lehetett rávenni.
A következő jó húsz percben rengeteget nevetek rajta, szó szerint elbűvöl. Nyoma sincs a múltkori nagyképű macsónak, egy kedves vicces és rendkívül értelmes férfi benyomását érezteti velem. Én se az akkori formámat hozom, felszabadultan beszélgetünk, még a hazaérkezésem reggelén történt ébresztőt is elmesélem. Ő is jót nevet Rob kárára, bár ha jól érzékelem, azért elképzelte a jelenetet és az nem hagyta hidegen. A szexuális vibrálás még így, hogy a bolygó két ellentétes végén vagyunk is szikrázik közöttünk, ha most egy helyiségben lehetnénk kétségem sincs, hogy villámgyorsan az ágyban kötnénk ki. Van valami ami élénken foglalkoztat, de eddig nem mertem rákérdezni.
Nem tudok ellenállni a kísértésnek mégis rákérdezek, a válaszától hevesebben kezd dobogni a szívem, ha elutazott oda miattam akkor lehet, hogy…
- És voltál máshol is a héten? Mondjuk esetleg New York-ban?
- Voltam – halk válasz és az arca egy kicsit elkomorul. Nem igazán értem.
- Miért? – addig kell ütni a vasat amíg forró.
Egyre inkább érzem, hogy valamit csak jelenthet, ha kétszer is ekkora utat megtett miattam, bár nem értem miért nem várt meg, erre azonnal rákérdezek, de a válasza megdöbbent.
- Ja, - vált át sértődöttre a hangja - kösz baby, de én nem szeretek harmadik lenni egy ágyban, lehet, hogy maradi vagyok de a szex az ízlésem szerint két emberről kell, hogy szóljon, na jó nőből esetleg lehet kettő.
Himsoviniszta disznó. Ledöbbenek, mi a francról beszél ez, és miért is akar beállítani egy ledér kis nőnek, na ne már, majd pont ő ad nekem erkölcsi útmutatót. Érzem, hogy kezdek dühös lenni, de még nyugtatgatom magam, biztosan csak félreértettem.
- Hát a szexuális szokásaid nemigen érdekelnek, az enyémek meg szerintem nem tartoznak rád. Egyáltalán nem ismersz, úgyhogy fogalmad sincs arról milyen vagyok.
- Na persze, ne add itt a szende szüzet, vegyük csak sorba, ott van Rob, meg azok a félreérthető képek. Aztán vegyük Jay-t akihez mindjárt az első este felmentél, pedig van pár étterem a városba –egyre jobban belelendül, nekem meg egyre jobban elborul az agyam - aztán ott az a barna bájgúnár, aki ugye véletlenül volt a szobádba félmeztelenül. És akkor itt vagyok én, akinek majdhogy nem a nyakába ugrottál az első este. Na hát ezek után nehogy már én legyek a rosszfiú.
Kész vége, ha jól értettem akkor ez a nagyképű bunkó virágnyelven éppen most kurvázott le, mi a fenét képzel, mert nem elég, hogy amit mond az, hatalmas nagy baromság, de még úgy is viselkedik, mintha valamiféle elszámolással tartoznék neki. Felugrok a kanapéról, a dühtől szerintem vörös a fejem:
- Hát mégis mi a fészkes fenét képzelsz magadról? Fogalmad sincs semmiről, folyton látsz valamit, amit persze félreértesz, levonsz egy rossz következtetést és sértegetsz –kiabálok a tévé felé, hallom, hogy nyílik az ajtó, na ja elég hangos lehettem - Attól meg ne tarts, hogy a nyakadba ugrom, ha az egyetlen lennél a földön akkor se. Mindig is ügyeltem arra, hogy kerüljem az ostoba, öntelt embereket, úgyhogy ha megkérhetlek a legközelebbi alkalommal ne szólj hozzám, kerülj inkább ki.

Megfordulok és berohanok a szobámba, szívem szerint a földhöz vágnék valamit, a rohadt életbe, annyira fáj, hogy ekkora seggfej, nekidőlök a gardróbszekrénynek és lecsúszok a földre. Nem ez az első eset, hogy a lelkembe gázoltak, és gondolom nem is az utolsó, de akkor se kellemes. Fojtogat a bezártság érzése, ki kell szabadulnom, felugrok, előráncigálom a kedvenc motoros ruhámat, a topom kicserélem egy másikra, felrángatom a kezeslábast, felhúzom a csizmát, a dzsekimbe bedugom a telefonom, igazolványokat, némi pénzt és felkapom a kulcsokat. A nappaliba lépve, nem nézek a képernyőre, látom, hogy ezek ketten a kanapén ülnek, valószínűleg még beszélnek vele. Odamegyek a hűtőhöz kikapok egy üveg ásványvizet és indulok. Illetve indulnék, de a hangja egy pillanatra megállít.
- Anna, kérlek… - nem szólok semmit csak odanézek, az arcán lelkiismeret furdalást látok - félreértettél, én nem azt mondtam, hogy…
Nem hagyom, hogy befejezze, elég volt eddig is, úgy látszik nekünk ez van megírva, hogy mindig félreértsük egymást. Lassan a kamera elé sétálok.
- Nem érdekel, hogy mit akartál mondani – Rob-ra és Kristen-re nézek - elmentem, majd jövök.
Nem nézek vissza, nem akarok mentegetőzést, neheztelést, egyszerűen fel akarok ülni a motoromra és menni a saját fejem után. Most erre az egyre van szükségem.

(Rob szemszöge)
 Nem akarunk zavarni, ezért rágyújtunk a teraszon, nem érteni, hogy miről beszélnek, de kintről pont rálátni a tévére, Kellan folyton vigyorog, és amennyire innen meg lehet ítélni Anna is élvezi a társaságát. Jól elvagyunk kinn, és semmi pénzért nem mennénk vissza, kitárgyaltuk, hogy milyen ügyesek vagyunk, hogy ezt így összehoztuk. Sokáig, talán egy órán át ment ez így amikor a kiabálásra mind a ketten felugrunk, először összenézünk, aztán mégis befelé iramodunk. A képernyőn Kellan zavart arca, a nappaliban pedig Anna dühös kiabálása fogad bennünket. Döbbenten csípjük el az utolsó szavait, majd berohant a szobájába, és bevágja az ajtót. Mind a ketten leültünk a kanapéra, Kris szólalt meg először:
- Mi a fene történt már megint?
Kellan kicsit zavarban van, egy csomó mindent mesél, hogy tök jól elbeszélgettek… és, hogy elment Jay-hez Torontóban, de a nagyanyja balesete miatt Anna előbb elutazott, mint találkoztak volna. És, hogy NYC-be is utána ment, azt is kiderítette, hogy hol szállt meg, felment a szobájába, de egy félmeztelen pasi fogadta, akivel látta utána összebújva távozni a szállodából, mire lelépett. A szavaiból éreztük, hogy zavarban van. Egyrészt kiadta magát nekünk, hogy ezerrel teker azért, hogy a közelébe lehessen, másrészt, mert fogalma sincs, hogy mi rosszat tett.  Kris felvilágosítja, hogy akit látott az Anna rokona, akit a bátyjának tekint, és aznap este együtt vacsoráztak. Mégegyszer elismételtetjük vele, mit is mondott. Lassan körvonalazódik, hogy belőle kitört a féltékenység, amit persze be nem ismerne. Szinte hallani a fogaskerekek csikorgását a fejében, amint próbálja kitalálni, mivel tudná kiengesztelni, sajnos nekünk sincs semmi használható ötletünk. Pár perc múlva halljuk, hogy nyílik a hálószoba ajtaja, Anna teljes motoros szerelésben jött ki, kivesz a hűtőből egy üveg vizet, és indulni készül, de Kellan valószínűleg a csendből rájött, hogy a közelben van, mert könyörgő hangon próbálkozik. Sajnos ez sem jön be, mert Anna hajthatatlan, nekünk szólt, hogy elmegy motorozni, és már el is tűnik a liftben. Kellan megzuhanva nézett felénk, bennem viszont felrémlik, hogy már láttam így Annát, ilyen szomorúan, megtörten, és úgy, mint akkor aggódni kezdek. Kimegyek az erkélyre, még éppen látom amint kihajt a garázsból, és iszonyatos tempóban elhúz. Csak remélni merem, hogy nem töri össze magát. Visszamegyek, dühös vagyok mind a kettőre, de mivel csak az egyik maradt itt, rajta töltöm ki a haragom.
- A rohadt életbe, Kellan, miért nem tudod soha befogni, most rendesen bekavartál neki, iszonyú gyorsan húzott el, remélem nem lesz semmi baja – kiabálok vele most már én is. - Egyszer már láttam majdnem ilyen állapotba, de ez most rosszabb. Akkor csak magába roskadt, de most ez… nem is tudom. Ha valami baja lesz, esküszöm nem nézem mennyire kedvellek, de beverem az orrod.


A szavaim hatására mind a ketten ledöbbennek, elmesélem, hogy amikor a volt pasija ezelőtt felhívta, hogy kiakadt. Hát egyikünk se lett túl nyugodt, beszélgettünk még egy darabig, de mivel nem tudtunk tenni semmit, inkább elbúcsúzunk. Kellan még megkér, hogy ha épségben hazaér, legalább egy sms-t küldjünk, ezt meg is ígértem.  Kris gyomra hangosan korogni kezd, emlékeztetve bennünket, hogy ma még nem ettünk, így hát megrohamozzuk a hűtőt. Evés közben is két bolond barátunkon jár az eszünk, hogy ezek mindig félreértik egymást, ez azért csúcs. Anna csak jópár óra múlva került elő. Éppen a nappaliban ücsörögtünk, elővettem a gitáromat, mert Kris szereti, ha játszok neki. Csak azt veszem észre, hogy kedvesem felugrik és elszáguld, megkönnyebbülve látom, hogy egyben van, ami a viharos távozására gondolva kész csoda. Persze amikor erre felhívom a figyelmét, tiltakozik. Aztán elnézést kér, hogy milyen rossz vendéglátó, és, hogy ígéri a hét további részében jobban fog figyelni. Órákon át beszélgetünk, aminek az lesz a következménye, hogy megint elég későn kerülünk ágyba. Kínosan ügyel arra, hogy a délutáni dolog ne kerülhessen szóba, sőt jobban belegondolva a magánéletéről egy szót se beszél, csak a családjáról, de róluk végtelen szeretettel. A szeméből viszont sugárzott a szomorúság, kivételesen nem is próbált jókedvűnek tűnni. Még az érkezése után kimentem a fürdőbe és írtam egy sms-t Kellan-nak, azonnal válaszol, hogy köszöni, és majd hív.

(Kellan szemszöge)
- Mi a fene történt már megint, - kérdi Kris.
Próbálok mindent elmesélni röviden, na jó nem mindent, csak majdnem. Azt mindenesetre elmondom, hogy voltam New York-ba. És a szobájában a bájgúnár, szóval az betett nekem. Kris felvilágosít, hogy a srác családjához tartozik, olyan neki, mintha a bátyja lenne. Az agyam lázasan forog, valahogy ki kell engesztelnem, csak azt nem tudom, hogy a fenébe fogjuk a kamera elé csábítani. Azonban erre nincs szükség, először arra figyelek fel, hogy a többiek elhallgatnak, ebből már gondolom, hogy visszajött. Szerencsére, remélem ad alkalmat arra, hogy… meg kell próbálnom, nem látom de talán…
Nincs szerencsém, mert nem hallgat meg, viszont egy pillanatra belép a kamera elé. Csak ülök, próbálom felfogni, hogy ezt jól elszúrtam, megbántottam nem kicsit, de van még valami ami szinte belém égette magát, iszonyatosan szexi volt abban a szerelésben, így látva már értem a piercinget, a tetkót, valóban lázadó típusnak tűnik. Elábrándoznék még egy ideig, de Rob ül le, érdekes azt se vettem észre mikor ment ki, elég dühösnek tűnik.
Kiabál egy darabig, nemigazán értem a dolgot, oké kedveli és ez a védekező ösztön valószínűleg ettől támadt fel benne, mondjuk, az elég nevetséges gondolat, hogy ő vág orrba engem. De most esik csak le, hogy valamire célozni akart. Kris arca is értetlenséget tükröz, megelőz és megkérdezi, hogy miért mi történt múltkor. Rob elmondja, hogy van egy pasi, nem tudja mikor szakítottak, mert Anna nem hajlandó beszélni róla, ő meg nem mer faggatózni, de amikor első nap itt volt, virágot küldött neki, mire azonnal kidobta a kukába. Utána meg mielőtt a szülinapi buliba jöttek, felhívta, és bár fogalma sincs mit beszéltek, de Anna iszonyat dühös volt. Amikor lerakta a telefont, akkor meg percekre zombi állapotba került, és végtelenül szomorúnak nézett ki. Szóval a dolog lényege, hogy lehetett ott valami nagy gond, amit nem biztos, hogy már kihevert.
- Szerintetek most mit csináljak? – kérdezem - Én nem gondoltam róla rosszat, de tényleg.
Hát nincs semmi ötletük nekik se, Kris szerint hagyjak neki egy kis időt, ő meg majd próbál jó színben lefesteni, aztán majdcsak lesz valami. Bírom a csajt, eddig nem sokat beszéltünk, mert folyton Nikki-vel vagy Rob-bal lógott, de kezdem egyre jobban kedvelni. Lassan elbúcsúzok, nem akarom feltartani őket, meg a mosdót is meg kéne látogatnom, de azért Rob lelkére kötöm, hogy ha Anna hazaért legalább egy sms-t küldjön, mert amióta megmondta, hogy elég nagy tempóban távozott, csak arra tudok gondolni, nehogy valami baja legyen.
A nap lassan telik, semmihez sincs kedvem, valójában nem értem min akadt ki annyira, próbálom felidézni a szavaimat, és az övét, de megfejthetetlen a dolog, számomra legalábbis. Az biztos, hogy megbántottam, mert a szemei leginkább szomorúságot sugároztak. Már majdnem dél van, amikor a telefonom pityegni kezd, gyorsan megnyitom az üzenetet, ahogy reméltem Rob írt.
Anna hazaért, nincs baja, ha valami van hívlak Rob
Azonnal válaszolok neki, hogy köszönöm és majd csörgetem. Na ez is valami, legalább ez miatt már nem kell aggódnom, a többi meg majd alakul valahogy.  

(Anna szemszöge)
Több órán át száguldozom körbe–körbe a város körül. Nem érdekel semmi, csak húzom neki a gázt, az eszem tudja, hogy veszélyes amit művelek. Bevállalok minden előzést, az egyik ilyennél rám dudál az autó sofőrje, ahogy elhúzok mellette, látom, hogy egy kisgyerek néz ki döbbenten az ablakon, ez magamhoz térít. A következő pihenőnél lehúzódom, leállítom a motort és előhalászom a vizemet. Lassan kortyolgatok, közben igyekszem lenyugodni, hatalmas hülyeséget csinálok éppen, már megint nem gondolkoztam, csak cselekedtem. A legrosszabb, hogy most esik le, hogy másokat is bajba sodorhattam volna, nem is beszélve arról, hogy ha velem történik valami az milyen fájdalmat okozna a családomnak. Akkora marha vagyok, több mint egy napja hazajöttem és még fel se hívtam őket. Az életem fenekestül felfordult, és ahelyett, hogy a kezembe venném az irányítást csak sajnálom magamat. A rohadt életbe Kellan Lutz-zal, kit érdekel mit gondol rólam, eddig is jól megvoltam nélküle, azt a pár alkalmat amikor találkozunk, majd kibírom valahogy. Előhalászom a telefonom, és felhívom anyát, örül nekem mint mindig, kérdi mikor megyek haza, na ja, a vendégeimet is szívesen összeismertetném a családommal, megbeszéljük, hogy kedden leugrunk. Visszaülök a motoromra, és most már a megszokott, megfontolt stílusban vezetek hazáig. Halkan igyekszem bejutni a lakásba, hátha megúszom a kérdéseket, de persze nincs szerencsém.
A nappaliban ülnek, Rob egy gitárt tart a kezében, és énekel egy lassú érzelmes dalt, olyan jó rájuk nézni, sugárzik róluk az összetartozás, engem meg megint bekerít a magányosság érzése, úgy szeretnék én is valakit, aki ennyire szeret és akit én is feltétel nélkül szerethetek. Egyszer már azt hittem megtaláltam azt az embert, és ő okozta életem legnagyobb fájdalmát. Azt a veszteséget még mindig nem hevertem ki teljesen, és talán soha nem is fogom, beosonnék a szobámba, de Kris észrevett. Felugrik és odajön hozzám, Rob is elhallgat.
- Jól vagy, - kérdezi Kris - sokáig elvoltál.
- És iszonyú tempóban távoztál, még jó, hogy nem lett semmi bajod – fűzi hozzá Rob is.
- Nyugi, nagylány vagyok már, bocs, hogy ilyen pocsék vendéglátó vagyok, és csak úgy itt hagytalak benneteket. Holnaptól jobban odafigyelek.
Leülök hozzájuk egy kicsit, beszélgetni kezdünk, mindenről, de a délutáni vitámat nem említjük. Órákig elvagyunk, én zuhanok meg először és fáradtságra hivatkozva elvonulok.